Az áldozat
Egy vidéki város ismert embere. Szövetségek és kamarák vezetése rendszerváltás előtt és után is. Kisebb-nagyobb pénzek megtalálták őt is, mint a rendszerváltás összes hasonló státusú emberét. Amikor már megvolt a ház felújítás, a nyaraló és a gyermek lakása is, Emberünk ott állt némi készpénzzel, és sok ráérős idővel, amivel valamit kezdeni kellett. A pénz teljesen tiszta volt, mint mindig az Ő esetében, ennyit megtartott magának a régi világ egyénileg értelmezett erkölcséből. A munkahelyén nem volt túl sok dolga, az esze és a szíve a helyén volt, úgy érezte, még van benne elég erő, kihívás-keresés, hogy 60 közelében megtanuljon valami újat.
Megtalálta Őt, is a Micikés reklám – mint oly sokakat. Micike, aki titkárnőként elég jól keres, ám azt a pénzecskét fél óra alatt is megcsinálja a laptop előtt hasalva a kanapén, vagy a vitorlásról a Balatonon (Adrián, Balin vagy Terenifén), vagy az intercity-n vonatozva Anyukáékhoz. Még ma (2019) is mennek ezek a reklámok! Emberünknek volt jó sok titkárnője mozgalmas élete során, ismerte képességeiket, tudta, hogy ha Micikének megy, akkor neki is menni fog.
Úgy gondolta, mielőtt belefog, felkészülés gyanánt inkább háromszor annyit tanul majd, mint amennyit a szolgáltatók weboldalain javasolnak. Az első tanfolyamot nagyon élvezte. A matek nem volt bonyolult, közgazdászként a grafikonok meg egyenesen közel álltak hozzá. Az alakzatok megfogalmazását már nem érezte olyan precíznek, mint anno Marx tételeit, de hát ebben az új világban a racionalitás mellé kell intuíció is, ezt világosan megmondta a fiú még a tanfolyam elején. Az oktató fiú fele annyi idős volt mint Emberünk és olyan gyorsan beszélt, hogy nem volt könnyű megfejteni a mondatait. Sebaj, legalább nem kalandozik el a figyelmem, gondolta Emberünk. Volt amúgy egy majd’ 500 oldalas fénymásolt, ügyetlenül összefűzött „tankönyv” is, tele ábrákkal alakzatokkal, indikátorokkal, trendekkel, stb. A vizsgán pont úgy izgult, mint anno diák korában az Egyetemen. Végül is gond nélkül átment, bár egy kicsit rosszul esett, hogy az öt darab jeles mellé „tőzsdepszichológiából” és „technikai indikátorokból” csak négyest kapott. Még megcsinálta a „nagynevű nemzetközi szolgáltató” tanfolyamát is. Azt meg bizony észre sem vette, hogy marketinges nyomásra választotta ki a „nagynevű nemzetközi szolgáltatót” a kereskedés modellezéséhez, még az első személyes képzésen. Csak a biztonság kedvéért még egy másik szolgáltató előadására is beült, de már nagyon-nagyon viszketett az ujja, hogy végre élesben is elindulhasson.
Természetesen demo számlával kezdte. Ment minden, mint a karikacsapás. Fogalma sem volt róla, hogy milyen jótékonyan hatott a demo eredményekre, hogy az új hivatásának gyakorlására szánt 20 millió forintot már át is utalta a „nagynevű nemzetközi szolgáltatóhoz”. Az igazi pénzt egyenlőre csak ott dédelgette a számláján, naponta ránézett, jó volt látni, hogy ott vár rá az új siker letéteményese. Kiváló hangulatban teltek ezek a demózós hetek, az utcán az ismerősöknek feltűnt, hogy újra kihúzta magát, az arcán barátságos, magabiztos mosoly ült, és mindenkivel szóba állt pár perc erejéig. A felesége is imádta ezt az időszakot, kedves volt, figyelmes és a semmibe veszett a kritikusan morgolódós öregedésnek indult Ember, aki nem tudott úgy hazaérkezni, hogy ne rúgott volna egy szelídet ugyan, de mégis csak rúgás volt, az asszony kedvenc cicájába.
Egészen elolvadt, amikor a „nagynevű nemzetközi szolgáltató” brókere (Norbi) felhívta egy szerda délelőtt Budapestről, hogy szerinte “nem volna rossz ötlet a forintot leváltani euróra és dollárra. Sokat, és sietősen beszélt arról, hogy a forint most átmenetileg erős, mert nézze meg a trendet ötpercesen meg hetin, és az RSI is éppen ellentétesen mozog az árfolyam trenddel, tehát éppen itt a pillanat, bár ez őt nem annyira érdekli, mert nincs is belőle jutaléka, de azért gondolta szól….” Naná, hogy Emberünk leváltotta, 40%-ot dollárra és a maradék 60%-ot euróra. Utólag még bele is kukkantott a tőzsde tankönyvbe, és megnyugodva látta, stimmel amit Norbi mondott trendekről és indikátorokról. Innentől már kifejezetten fájt a még mindig passzív nézelődés, de betartotta a magára mért gyakorlási időszakot. A haveroknak pár hét múlva a römi partin már titokzatosan mosolyogva mesélte, hogy még semmit nem csinált, de máris 200 ezerrel beljebb van, mert az RSI jól megmondta a tutit, és a forint gyengült egy kicsit. A haverok 40 éve ismerték Emberünket, tudták, nem beszél a levegőbe, tisztelték a dologért, hiszen a römipartikon minden részletre kiterjedően értesültek a tanulás és a számlanyitás fázisairól.
Eljött a nagy nap, hogy a demo-n begyakorolt néhány devizapáron élesben elkezdjen „dolgozni”. Kezdetben úgy ment, Norbi felhívta, hogy mit kellene csinálni, Emberünk meg fontoskodó képpel ült be a számítógépéhez, félrelökte székéről a buta cicát, és megvette, vagy eladta amit megbeszéltek. (Pár nap múlva a cica már magától iszkolt, amikor felvillanyozva ugyanazokkal a szavakkal elköszönt Norbitól a telefonon.) Az nem tűnt nagyon fel neki, hogy 400-szorosa mennyiséggel kereskedett, mint amennyit gondolt, mert mindjárt az első tranzakcióval pár óra alatt keresett 2500 eurót. Rémlett valami a tanfolyamról a kockázatkezelésről, meg stop-loss dolgokról, de gyönyörűen ment a szekér, nem húzta az időt ezekkel. Az első veszteséges ügyletet a harmadik napon élte túl, de összesenben messze jó pozitívban volt így is az egyenlege. Különben is csak az okozta a veszteséget, hogy Emberünk türelmetlen volt, előbb szállt ki, mint Norbi javasolta. Egy hét múlva már „pozíciót építettek”, vagyis 4-5 külön tranzakciót vettek, és adtak, amikor Norbi mondta. Emberünk kezdte „érezni” a dolgot és egyre többet kereskedett önállóan is. Egy hónap telt el, amikor Norbi enyhe rosszallással jegyezte meg, hogy 20 egyforma tranzakciónak nem sok értelme van, de Emberünk ekkorra már beleszeretett saját elméletébe. Norbi nem erősködött nagyon, hogy be kellene húzni a féket, hiszen mennél több forgalmat generált Emberünk, Norbi annál többet keresett. 2,5 hónap múlva alig hitt a szemének, már 40 millió fölött volt az egyenlege! Teljesen rácuppant a kereskedésre, berakta a család összes pénztartalékát, és jó pár haver és szomszéd pénzét is. A hatodik hónapban volt egy kisebb gikszer: elvesztette az eddigi minden nyereségét, de sebaj, majd visszakeresi. Úgy is volt, de jaj, a 8. hónapban kiderült, hogy az 400 szoros tőkeáttét, amivel addig Emberünk nem is foglalkozott, meg a hatalmas pozíció amit kiépítettek, egy kisebb árfolyam rángásra úgy elvesztette az értékét, hogy Norbi eddig nem hallott hangnemben és szöveggel hívta: Azonnal fizessen be 15 millió forintot, mert különben minden pozíciót lezárnak, nullára futtatják a számlát, de mivel Emberünk kiemelt ügyfélnek számít, a Norbi hajlandó 24 órát várni, és akkor megmenekülhet a számla úgy is, ha jó irányba fordul az árfolyam… Emberünk kapcsolatrendszere jól működött, a 23. órában ott volt a pénz a számlán. Még az árfolyam is megszánta Emberünket, és 10 nap múlva ismét tetemes pluszban lezárták az összes pozíciót.
Emberünk szusszant egyet, pihent 2 hetet, amúgy is ott volt a karácsony, jólesett a kikapcsolódás, meg különben is ilyenkor csak a háziasszonyok kereskednek, nem a profik.
Január második hetében már nagyon hiányzott az adrenalin, és Norbi hiába mondta, hogy nincs ötlete, meg egyébként is síelni készült 2 hétre Franciaországba, Emberünk elkezdte önállóan építgetni a korábbi pozíció hasonmását. Norbi megjött a síelésből, és Emberünk büszkén dicsekedett, mert már +12%-nál tartott.
Mire úgy fél év múlva beütött (azóta tudja, törvényszerű) a teljes összeomlás, már 220 milliónál tartott az összes befizetett pénze (a sajátja ebből csak 30 millió volt), és a legmagasabb (átmeneti!) egyenlege volt 280 millió fölött is, és többször jött vissza veszteséges szituációkból. Kezdte úgy érezni, eljött az ideje, hogy bróker céget alapítson, lecserélje az asszonyt a cicájával együtt, és vegyen végre egy tűzpiros kabriót.
Ehhez képest kimondhatatlan érzés volt, amikor az addigra tanácsadóként már kirúgott Norbi azzal hívta, hogy mínusz 140 millión áll a számla, igyekezzen gyorsan-gyorsan befizetni. Amikor pluszban tobzódott a számla, Norbi mindig úgy mondta, jól állunk nagyon, így többes szám első személyben, de amikor gáz volt, csak „ügyfélszámlát” bírt a szájára venni. Persze ki törődött ott a ragozással, 140 milliót nem lehetett előkapni. Pár nap múlva meg is jött az ajánlott levél nagyjából azzal a tartalommal, amiről Norbi beszélt. Emberünk marék szám szedte a nyugtatót, és hiába kért telefonon időpontot Norbi főnökétől, rendre azt a választ kapta, hogy a főnök nem elérhető. Egy hét múlva kiderült, hogy valami számítási hiba történt, és „csak” 72 millióval tartozik Emberünk a „nagynevű nemzetközi szolgáltatónak”. Vagyis a leánycégének. Vagyis a magyar számlavezetőnek, amivel meg hirtelen tele lett a média, csupa rossz hírrel.
Emberünk azóta 3 infarktuson esett át, született 2 unokája, nincstelenné válva a gyermekei tartják el, meg a nyugdíjának a 67%-a, amit a kezébe kaphat. Mindig összerezzen ha megcsörren a kapucsengő, messze nagy ívben elkerüli a postást, ha nem a nyugdíjjal jön, a haverok nem köszönnek neki, és csak akkor tud 3 óránál többet is egyben aludni, ha elutazik az egyik fiához jó messze külföldre, meglátogatni az unokáit. A felesége már csak a szomszéd kisváros piacára jár bevásárolni, a buta cica kimúlt egy gyanús ételmérgezésben.
Norbi saját szolgáltató céget vásárolt, egy ügyfelével közösen.
Az ügyvéd barátok – már aki szóba állt vele – nem tudtak semmi biztatót mondani, Emberünk azóta is ott vár a halál soron, nem tudja mikor és milyen módon jön majd a kivégzés.