Az angol gazdaság állapota Soros előtt….
A nyolcvanas évek vége felé angol csodáról beszéltek: megállíthatatlannak tűnő, stabil GDP emelkedés, alacsony infláció, csökkenő munkanélküliség, stabil deviza, masszív ingatlan áremelkedés és fejlesztések, növekvő export. Theatcher asszony, a miniszterelnök belpolitikai megfontolásokból ebben az időszakban ellenállt az ERM-hez (az EU közös devizaváltási rendszere) csatlakozás gondolatának, noha Anglia 1973-tól EU tag volt. (Alig áthallásos a történet a BREXIT-tel: Amikor az ERM-t 1979-ben létrehozták, az akkor ellenzékből politizáló konzervatívok keményen kritizálták a kormányzatot, amiért nem lépett be az ERM-be. Azonban amint hatalomra kerültek ők sem léptették be a font-ot, pedig Theatcher asszony a székfoglalójában még “szomorú dolognak” titulálta a belépés kihagyását-igaza is lett, de nem úgy, ahogyan ő gondolta …)
Forrás: FRED; Eurostat
Azonban a csoda illúziója 1989 végére szerte foszlott, az infláció 10% körül járt, a GDP növekedés hanyatlott. 1990 októberében végül az UK belépett az ERM rendszerbe.
Csakhogy ez a lépés sem tudta már megmenteni a font árfolyamát! Az inflációhoz csatlakozott az ingatlan lufi kidurranása, a kamatszintet folyamatosan emelni kellett, a GBP egyre kevésbé volt vonzó (gyengülni próbált, de nem hagyták, az ERM kötelezettségek miatt nem is hagyhatták!), vészesen és rendszeresen közelített a jegybanki beavatkozást igénylő gyenge szintjéhez, ami:
- további kamatszint emelést, és
- a GBP jegybank általi nyílt piaci felvásárlását jelentette – volna.
Persze ezek a beavatkozások csak rontották az angol gazdaság helyzetét: a kamatszint emelések egyre inkább megfizethetetlenné tették a lakáshitelek törlesztését, a GDP még így sem tudott magára találni, szemmel látható növekedést produkálni. A jegybank sűrűsödő nyílt piaci font felvásárlásai mind egyre nyilvánvalóbbá tették az egész piac számára, hogy a font a nagy védelemnek köszönhetően jelentősen túlértékeltté vált (a valós vásárlóerejéhez képest sokkal drágább volt). Az egész pénzpiac tisztában volt vele, hogy az árfolyamnak zuhannia kel előbb-utóbb, ami viszont az egész ERM rendszer krízisét is jelentette egyben.
Több spekuláns (köztük Soros alapja is) shortolta a fontot – vagyis arra kötött üzletet, hogy az árfolyama esni fog. (Fontos, érted a shortolást? Dióhéjban: A shortolók kölcsön kaptak fontot x árfolyamon, azt eladták, és később újra megvették 0,75x árfolyamon, hogy törleszthessenek.)
Az ország vezetése sokáig érthetetlen belpolitikai játszmát csinált abból, hogy megfeleljenek az ERM épp, hogy csak másfél éve bevállalt szabályainak. Közben a teljes kincstári dollár-tartalék kimerült a nagy font-felvásárlási igyekezetben. Tehát ekkorra már csak a kamatszint emelése maradt. Egy elkeseredett napon 15%-ra ugrasztották a kamatszintet abban bízva, hogy a spekuláns pénzek azonnal a font felé áramlanak majd a magas kamatkilátásokra. De nem ez történt! Még a forrófejűek sem hitték el, hogy a 15% sokáig fenntartható, senki nem mozdult. Végül az UK kormánynak fel kellett adnia a hiába való küzdelmet, és 1992. szeptember 16-án bejelentették az ERM elhagyását, elengedték a font védelmét, hagyták, hogy a piaci kereslet/kínálat állítsa be az árfolyamot. 15% GBP árfolyam esés lett a vége. Vissza lehetett csökkenteni a kamatszintet, az angol gazdaság készen állt a kilábalás megkezdésére. (Ismét egy kis BREXIT-es áthallás: képzeljük csak el, mi történt volna, ha ebben a szakmai kérdésben népszavazást írnak ki, a média minden eszközével a pártok addig butítják az okos népet, amíg kiütést nem kap csak az árfolyam szó hallatán… És ez a kiszállás BREXIT-hez képest egy faék egyszerű kérdés volt.)
Utólag az elemzők úgy értékelték, hogy ha Anglia a felfelé ívelő szakaszában csatlakozott volna az ERM-hez, akkor a rendszer meg tudta volna védeni az országot az infláció begyorsulásától, a GDP sem ment volna bele a „csodás”, valójában túlfűtött növekedési spirálba. Sajnos a rosszul időzített csatlakozás, és az ERM szabályok együttesen vezettek a botrányos feladáshoz.
Folytatás: