Most tényleg kidobnak az ablakon?
Hónapok óta folyt a küzdelem.
Az Ügyfelek el akartak menni a Szolgáltatótól, mert pár hónap alatt kiderült, itt bizony csapdába estünk. Mindannyian, Ők is, én is. Ment a levelezés, kérések, majd utasítások, felháborodott kifogásolások. A Szolgáltató nem vette komolyan az Ügyfeleket, megszokta, hogy azt tesz velük amit akar, előbb-utóbb úgyis feladják. Végül hivatalos, az MNB-nek is látható hosszú panasztételek követték egymást. Erre már a Szolgáltatónak válaszolnia kellett. Jogosnak vélhette a panaszt, mert azt írta az Ügyfeleknek, hogy jöjjenek be szeptemberben, kapnak majd egy békítő ajánlatot, a júniusban elszenvedett veszteség enyhítésére.
Az egyik Ügyfél úgy vélte, hogy nélkülem Ő bizony oda nem megy, ezek mindenre képesek, folyamatosan lehazudták még azt is, amit írásba adtak.
Természetesen elkísértem az Ügyfelet, bár tudtam, hogy nem fognak ott örülni nekem. Úgy gondolták a Szolgáltatónál, az összes gondjuknak én vagyok az oka, aki rámutattam a hibáikra, nem pedig ők, akik elbaltáztak mindent, amihez hozzányúltak (jóváírás helyett terhelés volt a legszebb mutatvány, de a hó végi záró egyenleg sem mindig stimmelt a következő havi nyitóval…) és a végén még jutalék címen le is kaszáltak egy halom pénzt Ügyfelek számlájáról, mielőtt kieresztették őket a karmaik közül.
Percre pontosan érkeztünk, a titkárnő tudott róla, hogy Ügyfél érkezik, be is jelentett bennünket a barázdált arcú, szálka vékony, amúgy fiatal ember Kisfőnöknek. Titkárnő jelezhette, hogy Ügyfél nem egyedül érkezett, mert Kisfőnök kijött terepszemlét tartani, hogy kiderítse a kísérő személyét. Perceken belül kezdhetünk, ígérte, majd jó 20 percet váratott minket.
Mire leültünk „tárgyalni” Kisfőnök is kerített magának kísérőket, hogy ne legyen egyedül ellenünk. Kettőt is. Így öten kényelmetlenkedtünk a süppedős fotelokban meg a sebtiben az ebédlőből hozatott széken, mire végre Ügyfél felvezethette: tegyenek javaslatot arra, hogy mennyit adnak vissza, az általuk is elismerten jogtalanul elzabrált pénzből. Kisfőnök úgy tett, mint aki nem tud semmiről, majd a „jó rendőr rossz rendőr” modellt követve leszólta saját kollégáját (eggyel kisebb főnököt), aki jogosnaka elismerte a panaszt a behívó levélben és aki persze nem volt jelen. Szó szót követett. Amikor másodszor említettem meg, hogy totálisan alkalm atlanok arra, amit “szolgáltatnak”, Kisfőnöknek elborult az agya. Azt találta mondani, hogy: „Ha ezt még egyszer megismétled, kiváglak az ablakon ” Erre Ügyfelemben felébredt a középkori lovag, és olyan tirádát vágott le jól megemelt hangon, hogy leesett tőle az állam. A lényeg az volt, hogy idehívják őt a bizonytalan laikust „tárgyalni”, és amint kiderült, hogy szakember is van a csapatában perceken belül személyeskedéssé fajul a megbeszélés, tettlegességgel fenyegetőznek. Úgyhogy mehetünk is, innen az ügyvédeké és a bíróságé a terep.
Pár óra múlva Kisfőnök telefonon hívott, és kérte, adjam a szavamat, hogy megbocsájtok neki. Ha valaki képes bocsánatot kérni, én kivétel nélkül megbocsájtok. Így megúszták a fizikai bántalmazással való fenyegetés miatti pert.
Az MNB bő 2 év múlva kötelezte a Szolgáltatót az elvett pénz megfizetésére, majd 2,5 év múlva eltiltotta őket a tevékenység gyakorlásától – ki tudja miért, büntetések nélkül.
Ügyfelem gratulált, én örültem, de az egészből az maradt meg a legmélyebben, ahogyan a védelmemre kelt a gonosz Kisfőnök és bandájával szemben.