Bernanke megint passzolt (2012.07.16 – 07.22)

A várva-várt keddi kongresszusi meghallgatáson a FED elnöke, Ben Bernanke csak a régi nótát fújta:

  • igen, gond van a munkanélküliséggel,
  • tudjuk, a fogyasztás és a beruházás csökken,
  • a GDP még tartja magát,
  • az inflációs veszély nagy,
  • ezért még nem lépnek,
  • ám ha nagyon kellene mégis, akkor talán…

A piacokat továbbra is bizonytalanságban tartja a FED, ezért jöhetett bármi, egészen péntek délelőttig ment az emelkedés (DAX:+4,1%; S&P500: +2,7% a heti minimumról), hogy a pénteki pánikban (PP avagy FF Friday Fright) az egész heti plusznak legalább a felét sikerüljön visszaadni.

A főbb részvényindexek a rövidebb (3 havi) és a hosszabb (éves) emelkedő trendjeikben maradtak – eddig.


A szokásos kínai rémisztgetéssel indult a hét megint, most az egyik legfontosabb index az SSEC ért el olyan mély szinteket, ahol csak nem sokkal a 2009. márciusi fordulat utáni hetekben járt. A Hong Kong-i index még nem tart itt, de a világ egyre feszültebben figyeli a kínai híreket.

A folytatás sem volt sokkal jobb, mert ugyan az árindexek az EU-ban terv szerint alakultak, de az USA kiskereskedelmi forgalma vészes -0,5%-ot produkált júniusban májushoz képest, szemben a 0,2%-os tervezett emelkedéssel. Ráadásul már negyedik hónapja tart a csökkenés.


Forrás:FXSTREET

A keddi FED kommunikáció kicsit megmozgatta az órás grafikonokat ugyan, de komolyabb befolyással nem volt a piacokra.

A péntek délelőttig tartó egyenletes emelkedést nem tudták megzavarni:

  • Mario Draghi egy szerdai nyilatkozatában ugyan nem egyértelműen, de mintha oda nyilatkozott volna, hogy a jómódú kötvénytulajdonosoknak kötelessége a bajba jutott országok kisegítése… (Vagyis hogy könyörgöm, vegye már valaki a spanyol kötvényeket)
  • Már a 2 éves német államkötvények is negatív hozamba fordultak
  • Leheletnyit emelkedtek csak az USA-ban megkezdett lakásépítések száma, de az újonnan kiadott engedélyek ugyanennyit estek
  • Elterjedt a pletyka, hogy Ausztria leminősítése a levegőben van
  • Angela Merkel egy gyenge pillanatában azt találta éreztetni, hogy kevésbé bízik az „eurozóna egyben tarthatóságában” mint korábban.
  • német parlament elfogadta a 100 milliárd eurós spanyol bankmentést
  • A csütörtöki aukciókon a spanyol kötvények hozamai ismét a csillagos egekben tanyáztak, miközben Franciaországé jókorát esni tudott
  • LIBOR-botrány kapcsán egyre több szakértő fejti ki a tarthatatlanságát annak a jelenségnek, hogy a „too big to fail” (túl nagy hogy megbukhasson) átcsapott a bankóriások esetében a „too big to jail” (túl nagy, hogy bebörtönözzék) kategóriába, ami már a fejlett nyugattársadalmi rendszerének alapjait, a jogbiztonságot, a jog előtti egyenlőséget, a piac mindenek feletti hatalmát veszélyezteti. (Vasárnap a Reuters már letartóztatásokat jelzett a Barclays-nál)
  • Ismét, ha kicsit is, de tovább gyengültek az USA munkanélküliségi adatai és a lakásértékesítési forgalom is csökkent.

A „ki a hunyó mutogatós játék”-nak köszönhetően a pénteki nap nagy zakókat hozott. Kiderült, hogy Spanyolország költségvetése már csak 40 napra elegendő, „B terv hiányában” senki sem tudja mi lesz szeptemberben, közben görög mintára egyre szenvedélyesebbek az utcai zavargások. Ráadásul az eladósodott tartományok közül elsőként Valencia is feltette a kezét, de további hat várható, hogy rövid időn belül hasonló sorsra jut. (Vasárnap este 8 körül Murica másodikként be is állt a sorba) A spanyol külügyminiszter eddig soha nem tapasztalt módon rendezett kirohanást az EKB ellen, mert az már ötödik hónapja nem vásárolt egyetlen centért sem spanyol állampapírokat, hagyja tűzbe borulni Spanyolországot. Az EKB meg a spanyol vezetést hibáztatja az erőtlen intézkedések és a lakosság felé rosszul kommunikált és elégtelen nagyságrendű megszorítások miatt. (Frankfurter Allgemeine Zeitung)

A déli állampapírok alakulása a héten:


A spanyol tőzsdeindex 7%-ot esett pénteken, a hétvégi sajtó már „fekete péntek”-ről beszélt.

HÉTVÉGE

Kiakadt az IMF egyik korábbi vezető közgazdásza, Peter Doyle, aki azt találta mondani, hogy az IMF elhallgatta a nyilvánvaló és fontos válság-jeleket, rosszul választja meg vezetőit, a jelenlegi vezető (Christine Lagarde) egyszerűen illegitim. Az IMF természetesen cáfolt.

Az EKB (Európai központi Bank) vezető tisztségviselője (Benoit Coeure) egy mexikói rendezvényen tartott előadásában reális esélyét látta annak, hogy a negatív kamatot bevezessék az eurónál. (Reuters)

A spanyol pénzügyminiszter ötlete: 56%-os adóval terhelné a rövidtávú pénzügyi tranzakciókat.

kínai jegybank egyik vezető tisztségviselője (Mr. Song Guoquing) úgy látja, hogy a második negyedévi 7,6%-ról a harmadik negyedévben 7,4%-ra lassulhat a kínai GDP növekedés, szoros összefüggésben (ha úgy tetszik ok-okozati) az amerikai fogyasztás csökkenéssel. A defláció rémét is körvonalazódni látja, amitől az élelmiszer és az olajár emelkedés mentheti meg Kínát és a fejlett világot.

Der Spiegel: Az IMF azonnal leállítja Görögország finanszírozását, amint életbe lép az ESM. Ez Görögország szeptemberi csődjével fenyeget.

Jelképes jelentőségű hír, hogy a jövő héten csődöt jelent a Nürburgring, a németek 1927-ben nyitott, s azóta többször fejlesztett és felújított autóverseny pályája, amely immár német vonatkozású csődöt jelent. (Spiegel)

A jövő héten csak a nagyobb cégek féléves jelentéseiben bízhatunk, ezek: Apple, Facebook, Ford.

ARANY

Az arany 1600 és 1568 között mozgott, kivételesen éppen ellentétes irányban, mint a tőzsdeindexek. Az uborkaszezonnak éppen nem mondható idei nyárban megszaporodtak újra és újra az arany-alapú pénzrendszer visszaállítását latolgató „elemzések”.
A nemesfém ezen a héten sem került közelebb a 200- napos mozgó-átlagához.
Egy május óta rajzolódó semleges irányú háromszögben egyre szűkebb a mozgástere az árfolyamnak, ami – az arany esetében egyre kevésbé működő – technikai elemzés szerint a jövő héten akár kitörést is eredményezhet.

Forrás:FX4

EUR/USD:

A péntekig tartó jó hangulatban az euro is erősödött a dollárhoz képest, majd a pénteki rémület megtette hatását, a hosszú trendjét követve, két éve nem látott mélységekbe gyengült az unió devizája.

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

A hét első 4 napjában érzékelhető kedvező nemzetközi hangulat, valamint a kedden megkezdett IMF tárgyalások jelentős, 2,7%-os erősödést hoztak a Ft-nak, de pénteken a világ hangulatával együtt Magyarország devizája is gyengülésbe fogott.

Forrás:MT4

Rég nem látott, 7% alatti hozamokat és magas túljegyzést tapasztalhattunk a keddi kötvény aukción. A CDS felár is az egyre barátságosabb szinteken jár, pénteken a fontos mérföldkőnek tekintett 500-as érték alatt, 490-en zártuk a hetet.
A következő időszakot komolyan befolyásolhatja majd az IMF tárgyalások első fordulójának eredménye, a megállapodás realitásának becsülhetővé válása.

Budapest, 2012.07.22.