Bernanke-től Koppenhágáig

Bernanke-vel indult és Koppenhágával fejeződött be a hét

Fontos hírek, makro adatok, elemzések, hektikus index mozgás, zuhanó olaj árak– ezek mozgatták a mögöttünk hagyott héten a piacokat. A hét eleji jókedv nagyot csappant (DAX pl -4,3%, S&P500 -2%), majd pénteken csak korrekciónyi javulást láttunk a lassan csökkenőbe forduló trendekben.
Az index statisztikánkat ide kattintva tekinthetik meg.

HÉTFŐ:

A korábbi hetek romló hangulatát megcáfolni látszott a hétfői nagyléptékű emelkedés, amit Európából és Amerikából is nagyágyúk támogattak.

Megindult a nyilatkozat dömping, amivel az európai vezetők üzengettek egymásnak a pénteki pénzügyminiszteri csúcson várható álláspontjaikat illetően. Angela Merkel hétfőn két dolgot is világossá tett.  A németek szerint a görögök kiejtése az uniónak végzetes károkat okozna. Ennél sokkal érdekesebb üzenet volt az, hogy kénytelen kelletlen, de meghajol a nemzetközi nyomás előtt, s hozzájárul majd a mentőcsomagok emeléséhez, s azok átmeneti párhuzamos működéséhez.
http://www.globalpartners.hu/termekek/kina_szamokban
A CNBC-n megjelent egy elemzés, amit a teljes világsajtó felkapott, miszerint az amerikai vállalkozások soha nem látott mennyiségű (3700 milliárd dollár, a görög csomag 22 szerese) készpénzen üldögélnek. Ennek a hatalmas, egyelőre csendben figyelő pénzmennyiségnek csak töredékét fogja elvinni a saját részvényvásárlás, (ami támasza lehet a nagyobb eséseknek) és az osztalék fizetések emelése (ami szintén long hatású lehet) . Az optimisták szerint akár végre beruházások felé is fordulhatna ez a potenciális kereslet, ami stimulálhatná a gazdasági növekedést, csökkenthetné a munkanélküliséget. A feltételes mód azonban a nagyon bizonytalan fogyasztási adatok miatt sajnos nagyon is indokolt. Az viszont szinte biztosan megjósolható, hogy jó nagy mozgás várható a cégek piacán.

Amerikai idő szerint szokatlanul kora reggel (8:00!) Ben Bernanke szokatlanul egyértelműen beszélt. A piacok egyöntetűen úgy vették szavait, mint aki szinte megígérte a Q3-at. Arról szólt a fáma, hogy ugyan vannak itt jó adatok a munkaerőpiacról, de ezek csak egy illékony javuló tendenciába fordulást jelentenek, amit a FED árgus szemekkel figyel, s az első megingásra be fog avatkozni. (DAX: +2,7%; S&P 500: +1,9%)

A hangulatnak jót tett a vártnál kedvezőbb német üzleti hangulatindex is. (Tény:109.8, Várt:109.7, előző:109.7)

A piacok szó nélkül hagyták az egyáltalán nem elhanyagolható módon gyenge amerikai havi függőben lévő lakásértékesítések változását: Tény: -0.5%; Várt: 1.0%; Előző: 2.0%.

KEDD:

Már délelőtt látszott, túl sok volt a jóból a hétfőn. A nagy emelkedés egészséges korrekciójára számított mindenki, helyette rendes mélyrepülésbe kezdett minden index, s meg sem álltak ezzel csütörtök késő délutánig. A háttérben az állt, hogy kijózanodva a hétfő hajnali örömünnepből megérkeztek a szokásos Bernanke fordítások, amelyek már korántsem voltak oly egyértelműek, mint a gyorshírekben hétfőn.

A pesszimista értékeléseket követte a gyászos Case-Shiller index eredménye, ami szerint az USA lakás ingatlan árak 9 évi mélypontra estek.

Fukusimából is terjedt szerencsére csak a rossz hír: még mindig életveszélyesen nagy a sugárzás az atomerőmű egyik megrongálódott reaktorában, amely ismét kételyeket ébresztett az erőmű stabil állapotával kapcsolatosan.

SZERDA:

Az Európai Unió vezetői aggodalmuknak adtak hangot szerdán, a szöuli csúcsértekezleten az észak-koreai atomfegyverprogram miatt, és felszólították Phenjant, hogy álljon el a jövő hónapra tervezett rakétaindítási szándékától.

Polémia indult Spanyolországgal kapcsolatosan. Egyesek szerint kezelhetetlen folyamatokat indíthat be az ingatlan lufi és a 20% feletti munkanélküliség, ám Spanyolország bejelentette, hogy IMF hitel nélkül is megoldja a költségvetése gondjait (az EU néhány hete engedményt adott az éves hiány tekintetében).

A hangulaton az sem javított, hogy a délután közölt adat szerint februárban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az USA-ban.(Tény:1.6%; Várt:1.5%; Előző:-3.0%)

Érdekes elemzés kapott nagy figyelmet: A Tobin Q mutató (részvények piaci értéke/vállalatok újraelőállítási költsége) szerint az USA részvénypiac 50%-kal túlértékelt. Ilyen aránytalanság a nagy válságok utáni javuló időszakokban szokott előfordulni, de az 50% körüli szintet eddig csak 1906-ban, 1937-ben és 1968-ban érte el a mutató. Egy másik megközelítés (Shiller féle P/E ráta – árak/jövedelmek) szerint március 20-án 71%-kal volt magasabb az S&P 500 a normál szintnél.  (Andrew Smithers: “Valuing Wall Street”)

CSÜTÖRTÖK:

Mario Monti olasz miniszterelnök megpróbált javítani, visszavonta a spanyol veszéllyel kapcsolatos kirohanásait, s megnyugtatásul nyilatkozta azt, hogy ugyan van gond Spanyolországgal, de nem fogja megfertőzni Európát. Persze másnap közös tárgyalóasztalhoz kellett ülnie spanyol kollégájával.

2009 óta először két napig erősödött a yüan, de harmad napra visszagyengült a rossz kínai makro adatok hatására. Az amerikaiak még mindig több, mint elégedetlenek a keleti óriás deviza politikájával = tartsd minden áron gyenge szinten a devizát, hogy az exportőrök motiváltak és az árversenyben előnyben lehessenek.

A német munkanélküliség rekord alacsony szintet ért el.

Érdektelen csendben ért véget a FED propaganda előadás-sorozata, melynek keretében néhány jólfésülten kérdező amerikai diák megtanulhatta: a FED az jó, az aranystandard meg rossz.

Megtört az olaj a rá nehezedő nyilatkozat-nyomás alatt, leszakadt a március eleje óta tartott sávozásból. A héttérben a magas USA készlet adatok, a szaúdi elnök nyilatkozata, a francia készlet leépítés és természetesen a kínai lassulás állt.

Az egyesek (Zerohedge) által az EB leánybankjának csúfolt görög jegybank megjelentette a betétállomány alakulását. Egyszerűen csak ijesztő. Totálisan hatástalan eddig a „most már egyenesben vagyunk, lehet visszatenni a pénzt a bankokba” című propaganda, a görög betétállomány reménytelen:

Az OECD szerint az USA és Európa fejlődése külön utakat jár várhatóan az elkövetkező években. Míg az unióra recesszió vár az elemzés szerint, addig az USA folytatja a kilábalást. Szemléltetőül álljon itt a DAX és az S&P 500 közös grafikonja az utolsó 15 évről:

PÉNTEK:

Már hét elejétől benne volt a levegőben, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán megemelik a mentőcsomagok (tűzfal) összességének szintjét. A kérdés csak az volt, hogy mennyivel, és milyen adminisztratív megoldással, s ki mekkora részt vállal az emelésből. Nos, az eredmény:

  • az EFSF és az ESM együtt összesen 800 milliárd euróra emelkedik 540-ről (ebből már elköltve:300)
  • a két alap párhuzamosan is működhet
  • a befizetéseket felgyorsítják, 5 év helyett 3 év alatt kell teljesülniük

Az IMF-et sikerült is meggyőzni, hogy Európa tulajdon képen eleget költ önmaga megmentésére (az USA ráérős készpénz állományának a  29%-a), Christine Lagarde hivatalosan üdvözölte az új programot és az IMF támogató szándékát megerősítette.

Nem lehet azonban szó nélkül elmenni a tény mellett: az európai bankok hitelezési hajlandósága alig változott, még mindig az EKB számláin csücsül több mint 700 milliárd euro.


Forrás:Bloomberg

Márciusban a várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem nőtt a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban – derül ki a Michigani Egyetem felméréséből. A fogyasztói bizalmi index értéke az előzetes adatközléssel ellentétben nem egy ponttal csökkent, hanem 0,9 ponttal 76,2 pontra nőtt.

Pénteken, a negyedév utolsó tőzsdei napján az utolsó órákban enyhe, bizonytalan emelkedéssel zártak a tőzsdék. Érdemes a hosszabb távú grafikonokra is egy pillantást vetni: a DAX mintha trendfordulós képet mutatna, az amerikaiak még biztos kézzel tartják az emelkedő trendet.
DAX 3 hónap:

DAX 1 év:

DAX 20 év:

S&P 500 1 hónap:

S&P 500 1 év:

S&P 500 15 év:

HÉTVÉGE:

A kínai feldolgozóipar hivatalos teljesítménymutatója márciusra 12 hónapon belüli csúcsra, 53,1 pontra emelkedett a februári 51,0 pontról, s már a negyedik egymást követő hónapban nőtt – a mutatót kezelő kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) vasárnapi közlése szerint.

ARANY:

Az arany visszatért új szokásához, tökéletesen együtt mozgott az indexekkel. Irányban is és mértékben is a DAX-ot másolta. Február utolsó napja óta a 200 napos mozgóátlaga alatt tartózkodik, de a hosszú távú növekvő trendjét még tartani tudta. Tömérdek az elemzés és a találgatás, mindkét irányban lehet extrém jóslatokat olvasni az 1300-as és a 2000-es szint között mindent el tudnak képzelni az álmodozó kedvű „szakértők”.

MAGYARORSZÁG:

Hétfőn tudtuk meg: csaknem 4100 milliárd forintra emelkedett a március 24-i állapot szerint a külföldi befektetők magyar állampapír állománya, azaz újabb történelmi csúcs alakult ki. Van, aki ezt megnyugtató tényként kezeli, mondván, hogy jól látszik, mennyire érdekesek vagyunk a külföldnek, még IMF megállapodás nélkül is. A magam részéről ezt a tényt kicsit pesszimistább megközelítésben úgy látom, hogy ha gond lenne az IMF megállapodással, a spekulatív tőke gyors kivonása nagyon veszélyes szituációba sodorhatja a Ft-ot.

Az MNB tartotta a 7%-os kamatszintet.

Az IMF magyarországi képviselője (Iryna Ivaschenko) szerint hazánknak olyan gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely megerősíti az országba, illetve a gazdasági kormányzásba vetett bizalmat, biztosítja a fiskális fenntarthatóságot, és javítja a befektetők megítélését az ország iránt.

A hazai statisztikai adatok nem szólnak róla, de nemzetközi adatok szerint Magyarországot százezres nagyságrendben hagyták el polgárai az utóbbi években, hogy szerencsét próbáljanak külföldön. Szerencsére sokan visszajöttek, de így is minimum 150 ezer magyar polgár él az OECD-országokban.

A kormányzat nagy sikere: 2,5% alatt volt a költségvetési hiány 2011-ben az uniós normák szerinti elszámolással, a külön tételek nélkül. Az elvárás 2,9% volt.

A Ft viszonylag jól viselte a nemzetközi hangulat kedvezőtlen változásait, 290 és 297 Ft-os eurós árakat láthattunk a héten, 294 Ft-os záró értékkel.

Budapest, 2012.04.02