Növekvő bizonytalanságban, sorsdöntő napokra vár a világ

Furcsa, szokatlan hetünk volt. Hétfőn és kedden az USA keleti parti tőzsdéi zárva tartottak, majd a hét közepétől fokozatosan érkezett vissza a teljes közönség a platformokra (éppen Manhattanben volt az egyik leghosszabb és legjelentősebb áramkimaradás), azután csütörtökön Európa katolikus része húzta le a rolót egy napra (Magyarországot kivéve, mert mi 2 napig ünnepeltünk).Európai szemmel töretlen emelkedést hozott a hét, majd az amerikaiak az utolsó kereskedési óráikban remek USA makrók dacára azt gondolták, jobb lesz kiszállni a kockázatos eszközökből, ki tudja, mit hoz a választási hajrá a romokban heverő keleti partvidéken, ráadásul gyenge cégadatok is rontották a péntek esti hangulatot. Így az lett a vége, hogy az USA ott fejezte be a hetet ahol (el sem) kezdte, 1,6%-os eséssel az utolsó 4 órában.

Forrás:ArivaAz S&P 500 hosszú távú grafikonja szerint komoly fordulópont várható az előttünk álló héten, mert a 2008-as válság fordulópontjától induló emelkedő trendvonalat és a 200-napos mozgó átlagot is teszteli az árfolyam. Innen lefelé szédítő a tér, de felfelé is vannak komoly esélyű kilátások.

Forrás:ArivaTechnikailag a DAX sokkal messzebb van az emelkedő hosszú trendjétől és a 200 napos mozgóátlagától, mint az S&P500, cserében azonban felülről is rajzolódik egy határozott lefelé szorító trend:

Forrás:Ariva

Nézzük időrendben a híreket, adatokat, eseményeket:

A hét első másfél napja a Sandy-spekulációkkal (arany- és olajár kiugrás, vagy részvény eszköz összeomlás) telt. Inkább verbális volt ez a latolgatás, mint az árfolyamokban is megjelenő határozott állásfoglalás. Érezhető volt, hogy a világ befektetőinek az a fele, amelyik hozzáfért a hírekhez és a kereskedési felületekhez, azért nagyon ott tartotta az ujját az enter gombon, afféle „Fukusima reflex”-ként attól tartva, hogy a viharos óceánon esetleg beúszik a képbe egy fekete hattyú.

A FED pénzzel a természet az Atlanti-óceán vizével árasztotta el a Wall Street-et.
Amerika szerencsére világrengető tragédia nélkül megúszta a médiában már biblikus méretűre duzzasztott hurrikánt, így a kedélyek vihar ügyben viszonylag gyorsan megnyugodtak.

spanyol évesített fogyasztás (a harmadik negyedév adatáig) visszaesése (12,6%) nagyon komoly figyelmeztetés a világ döntéshozóinak: lehet megszorítani, de akkor a  lakosság leáll a költekezéssel, a kapitalizmust meg bizony a tankönyvek szerint a fogyasztás élteti.

Forrás ZeroHedge/Bloomberg

Az USA átlagos fogyasztója viszont évesítve 1,7%-kal költ többet, mint egy éve. Az adat jó hírnek számít. Egy a baj, hogy közben megjelent az is, hogy történelmi alacsony szinteken jár az elkölthető jövedelemből a megtakarításra fordított hányad:


Amerika szó szerint megeszi a megtakarításait!

A német fogyasztói árindex Schaeuble erős kezében tatja a várakozások szerinti 2%-ot, a munkanélküliség is változatlanul 6,9%-os.

Az amerikai vihar kedd reggeli csitultával a francia pénzügyminiszter, Moscovici jelentetett meg egy nyilatkozatot, mely szerint Franciaország és Németország mélyen elkötelezett Görögország Európán belül tartásában. Úgy legyen, gondoljuk együtt az Európa drukkerekkel, de azért nehezen felejtjük el, hogy Görögországban november végére szó szerint kiürülhet az államkassza, és az USA választásokig megígért „görög csend” után egyetlen nappal Görögországban is sorsdöntő szavazás lesz a megszorításokról.

A japán nemzeti bank a QE9-nél tart, nagyjából eredménytelenül (csökkenő GDP, csökkenő autógyártás és egy háztartásra jutó fogyasztás), de már a QE10-et „beszélik”.

Draghi EKB elnök kedd délelőtti beszédét elmosta a Sandy iránti figyelem, de a görög pénzügyminiszter délutáni figyelmeztetése már érdeklődésre tartott számot. Yannis Stournaras odáig ment, hogy a szaksajtóban igen csak súlyos jelentésű kifejezéssel operálva a „káosz” esélyével fenyegetett, mivel a három vezető görög párt nem képes sem egymással sem pedig a mentőcsapatok vezetőivel egyetérteni. A szerdai parlamenti választáson kell további 13,5 milliárd eurónyi költségvetési kiadáscsökkentést, illetve adóemelést megszavazni ahhoz, hogy a görög csőd ne csússzon ki a „kezelt” kategóriából.

A hét fontosabb, a fentiekben még nem említett makro adatai:

Global Partners gyűjtés

Aki némi ellentmondást lát az USA munkaerő piaci adataiban, ne csodálkozzon. A piac is így látta, ezért is tudott pénteken akkorát esni az S&P 500, mert már nagyon hangos attól az USA szaksajtó, hogy miként is manipulálják az adatokat.

A héten lezajlott G20-ak semmi érdemlegeset nem intéztek, két kulcsfigura hiányzott is (Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter és Mario Draghi EKB elnök), inkább a német pénzügyminiszter nyilatkozatait szellőztette szívesen a média. Shaeuble kifejtette, hogy nem csak Európa okozza a világ pénzügyi rendszereinek problémáját, hanem ugyanekkora súllyal hat az USA és Japán adósság problémája is. A világ közös felelősségének nevezte az adósságállományok szignifikáns csökkentését. Az ő nyilatkozatából nyilvánvaló, hogy a megszorítások mellet tör pálcát, de a választ Schaueble sem meri végiggondolni – legalábbis nyilvánosan – arra a kérdésre, hogy mi lesz így a kapitalizmussal a drasztikusan csökkenő fogyasztás mellett? Ugyanis, ha igazak napjaink gazdaságára a tankönyvek összefüggései, akkor jó esetben irtózatos infláció, rosszabb esetben teljes piaci összeomlás kell következzen. Schaueble szavaira azért is kell nagyon figyelni, mert meghatározó erejű lehet az Európai Unió-t illetően, ami a világ legnagyobb gazdaságának számít a GDP alapján:

(Magyarország: 53. helyen 128 milliárd USD 2010-ben)

A héten nagyon sok elemzés szólt az amerikai választások kimenetéről, s annak lehetséges hatásáról a piacok elkövetkező irányára. Mivel ez totális belpolitikai kérdés, ráadásul nagyon kiegyenlített a játszma állása a magunk részéről csak arra a pénzügyi helyzetre koncentrálunk, amellyel a győztesnek szembe kell néznie. A „Fiscal cliff” vagyis a pénzügyi szakadék kérdése nagyjából arról szól, hogy az USA állami tartozás állománya meghaladja az éves GDP nagyságrendjét. 2013 januárjáig ugyan elhalasztották a tartozás növekedésének befagyasztásáról szóló törvény életbe léptetését, de ha komolyan be kell tartani a törvény betűjét, akkor az olyan nagyságrendű és erejű restrikcióval jár, bármilyen politikai aspektusból is nyúlnak hozzá, hogy a gazdaság ismételt recesszióba zuhanása elkerülhetetlen.

A folyamat kifejlődéséről és a kialakult helyzet nagyságrendjéről beszéljenek az alábbi grafikonok.

A jövőt nem ismerhetjük. Senki sem tudhatja, hogy mi számít választási ígéretnek, s mit hoz majd a való világ . A találgatások abban egyet értenek, hogy Obama elnöksége esetén folytatódhat az eladósodás ismeretlen mértékig. Romney viszont – szóban – keményen ellenállt a piacokat jó karban tartó pénzpumpáknak, megválasztása esetén csak annyi biztos, hogy 2013-ra nagy lesz a bizonytalanság.

A legoptimistább elemzést egy nagyon fiatal szakértőtől olvastam, aki egy jóllakott napközis optimizmusával sóvárog a mikulás rally után, s ugyanazt a 10 okot tudja pozitív jelként értékelni, amelyet mások negatívként. Jó példáját adja az elemzők megosztottságának, a bizonytalanságnak, amelytől a héten akár meg is szabadulhatnak a piacok.

Itt jegyezném meg, hogy akadt elemző, aki arra is figyelmeztetett, hogy előfordulhat ismét olyan patthelyzet (mint pl. ifjabb Bush elnök újraválasztásakor), amelyben még a hét végén sem ismerjük majd az új elnök személyét. Nos, rövidtávon ez volna a legrosszabb hír a részvénypiacoknak, ebben valószínűleg mindenki egyetérthet.

HÉTVÉGE

  • A G20-aknak csak annyira futotta, hogy az európai és az amerikai adósságcsapdára figyelmeztessenek.
  • Vasárnap bejelentették, hogy Kínában megtalálták az eddigi legnagyobb uránérc-lelőhelyét.
  • Az idén 8%-kal csökkent a globális működő-tőke áramlás, miközben a vállalatok csúcs-mennyiségű pénzzel rendelkeznek. (UNCTAD)
  • világ fél szeme szerdán megint a görögökön lesz: a parlamentjük ismét gyengítheti az EU-zóna egységét.
  • A spanyol bankoknak valószínűleg további 17 milliárd eurónyi feltőkésítést kell majd teljesíteniük egy az EKB által feltárt minősítési „hiba?” miatt. (Bloomberg, Die Welt)
  • A világ legnagyobb népességű országában, Kínában november 10-11-én lesz a Kommunista Párt 18. kongresszusa, ahol állítólag hatalom-váltásra kerülhet sor. Nagy a bizonytalanság és a virtuális titkolózás Kínában. A legpozitívabb eredmény a jelenleginél hatásosabb gazdaságirányítást sejtet. A héten valószínűleg több és több információt csepegtet majd a világnak a kínai hivatalosság.

ARANY:Az arany látszólag együtt esett a részvényindexekkel, de ha kicsit benézünk a részletek mögé, látható, hogy a héten háromszor is éppen ellentétesen mozgott, mint a részvényindexek. Ez akár lehet a fokozott feszültség jele is. Figyelemre méltó azonban, hogy a pénteki esést az arany jóval korábban kezdte el, mint a részvénypiac. A háttérben (ha csak nem valamelyik jegybank pókerezett megint velünk), akkor talán az állhat, hogy elterjedt az az elemzői nézet, hogy olyan remek makrók jöttek az USA-ból, hogy a FED talán visszavesz az aktuális QE-ből.


Forrás:Ariva
Azonban, ha kicsit hátrébb lépünk, az arany eddig a 42%-át adta vissza a június közepétől elért eredményének, továbbra is masszívan a 200 napos átlaga felett tartózkodik, s a pénteki esés semmivel sem volt nagyobb, mint amekkorát emelkedni tudott szintén pénteki napokon (aug. 31, szept. 7, szept. 13).


Forrás:Ariva

Még messzebbről tekintve az aranyra, a hetes gyertyákon jól látszik a már másfél éve tartó sávozás 1800 és 1540 között. Most viszont fontos ponthoz érkeztünk, a trendvonal és a 200 napos mozgóátlag letörése után technikailag megint csak az 1540 körüli szintek foghatják meg az árat.


Forrás:Ariva

EUR/USD:

Az euro szerda európai idő szerint déltől folyamatosan esett, mintha a G20-ak csökkentett stáblistája és Schaueble már fentebb is említett megszorításokat sürgető nyilatkozata indította volna be a gyengülést, amin semmiféle hangulatjavító makro nem tudott segíteni. Végül 1,284 alatt zárt az árfolyam, 1,65-al alacsonyabb szinten, mint ahol szerda délben, a heti csúcsán járt.


Forrás:Ariva

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

Innen Budapestről úgy tűnt, már nem lehet olyat mondani IMF ügyben, ami még el tudja érni a piac ingerküszöbét. Nos, Varga Mihály főtárgyaló erre kétszer is rácáfolt. Először hétfőn, amikor kijelentette, hogy „…az IMF-en kívül is van élet” . Majd a gyors Ft-gyengülés láttán másodszor is megmutatta szavainak erejét, mert hatásos magyarázkodásba fogott, s a Ft keddtől egy szabályos csatorna mentén erősödni tudott. Mindezt úgy, hogy kedden ismét kamatvágást jelentett be az MNB, amit a piac valószínűleg már a múlt héten készpénznek vett.


Forrás:Ariva

A Ft technikai képe hosszabb távon azt mutatja, hogy teszteltük az egy éve tartó erősödő trendet. Jól látszik, hogy a hetes gyertyák doji (szinte alig van teste a gyertyának) formációi után mindig nagyobb irányváltás történt. Ezen a héten is egy dojival fogtuk meg a trendet, érdekes lehet a jövő hét Ft oldalról is. (A technikai formációnak azért látom jelentőségét, mert a Ft árfolyamában egyre nagyobb szerepet kap a nemzetközi forró tőke, amely szemmel láthatóan ad az ilyesmire a Ft esetében.)


Forrás:Ariva
A gazdaságirányítás „unortodox” stílusa stabilan tartja magát. Ennek jegyében a következő híreket kaptuk a héten: (HVG kitűnő összefoglalója alapján)

  • Matolcsy György szerint pozitív fordulat jöhet a pénzügyi konszolidáció lezárultával.
  • Sajnos a jövő évi költségvetés még nem teljesen stabil, és könnyen lehet, hogy nemsokára újabb megszorító csomagot kapunk.
  • A kabinet lehet, hogy visszavonja a cafetériával kapcsolatos adóemelést és a helyi iparűzési adó szabályainak szigorítását (az így kieső bevételeket más intézkedésekkel kell majd pótolni).
  • Sajnos az sem világos még, hogyan fogja átvállalni a kormány az önkormányzatok hatalmas adósságának felét, és ennek mekkora részét kell majd lenyelniük a bankoknak, ami a hitelezésen keresztül szintén kihatással lehet a gazdasági növekedésre és a költségvetés helyzetére.
Budapest, 2012.november 5.