A FED, mint kezesbárány

2013.10.28-11.01
A legfontosabb esemény a héten az volt, hogy a FED nem okozott meglepetést, és megtartotta a havi 85 milliárdos infúziót a pénzpiacnak, értésünkre adta, hogy fogalma sincs merre tart éppen az USA gazdasága.

A részvénypiacok már európai idő szerint szerda délelőtt úgy döntöttek, hogy eljött az ideje egy könnyű pihentető korrekciónak a nagy longos rohanásban, de előtte még történelmi csúcsokat javítottak (DAX , S&P 500). A FED esti meséje már nem sok vizet zavart az árfolyamok körül. A szerdai forduló akkor történt, amikor az USA-ban még csak hajnali öt óra volt, így kicsit az is gyanús, hogy az európai nagy alapkezelők, látva a technikai csúcsokat és a hónap vége közeledtét (teljesítmény mérési pont !), valamint az éves előrejelzések sorozatos beteljesüléseit, nekiálltak a profitrealizálásnak. 


Forrás:Ariva

A DAX éves grafikonjának hetes gyertyáin az utolsó, egy trendfordító-gyanús goji gyertya, jó nagy távolságra a 200 napos mozgó átlagtól, ami a pusztán technikai megközelítés szerint csökkenést jelez a jövő hétre.



Forrás:Ariva

A HÉT KIEMELKEDŐ HÍREI, ADATAI ELEMZÉSEI:

Kína szerda reggelre kicsit ráijesztett a világra, mert elterjedt, hogy kezd ismét lefagyni a belső pénzpiaca, akárcsak júniusban, ugrottak az egynapos bankközi repo árak:


Forrás:Zerohedge

Néhány fontos hírforrás is Kínával rémísztgetett:

  • Bloomberg: Kína példátlan szabályozó változásokat jelez a belső hitelválság miatt.
  • Reuters: A második kínai szűkítési kísérlet is elbukott. A kínai jegybank keményen küzd a pénzpiac életben tartásáért.

Majd péntekre már jó hírekkel szolgált a világ második legnagyobb gazdasága: javuló beszerzési menedzser index és stabil kilátások az éves 7,5%-os GDP-re.

Európa nem volt komolyan fókuszban a héten, ám pár érdekesség a mi földrészünkön is akadt:

  • francia jegybank elnöke megpróbált visszabeszélni a kormányfőnek, szóvá téve, hogy a Robin Hood adók hatalmas kockázatot jelentenek a gazdaságra. A társadalom egyes csoportjai is csatlakoztak az „adó-ellenállás” mozgalmához, így a futball klubok és a gazdák is kifejezték nemtetszésüket Hollande példátlan adóemelési terveit illetően.
  • Spanyolország 0,1%-os GDP emelkedést regisztrált, és azon melegében szétkürtölték, hogy akkor ők a recessziót akár ki is pipálhatják. Az ország-kockázat 30 havi mélypontra süllyedt. Néhány józanabb hang azért lehűtötte a kedélyeket, ezzel:

  • Németország még mindig a koalícióján dolgozik, elfogadta az USA beismerő bocsánat kérését a lehallgatásról, majd újra jól összeszólalkozott pénteken az USA-val gazdasági kérdéseken. Az USA pénzügyminisztériumi jelentése nehezményezte, hogy az export vezérelt német gazdasági növekedés csak a gyengébb EU-s országok kárára valósulhatott meg, a belföldi gazdaságot egyenesen vérszegénynek minősítve. A német külkereskedelmi többlet 2012-ben, állításuk szerint meghaladta a kínait. (Business Insider) A német pénzügyminiszter kemény válaszának szavai közül a leginkább a „felfoghatatlan” fejezi ki a németek hozzáállását.
  • Az engedélyezett jelzáloghitelek száma öt és fél éves csúcson volt szeptemberben, Nagy Britanniában.
  • lassuló EU zónás inflációs adatok keményen megnehezítik az EU-s kilábalási folyamatot, amelyet továbbra is komolyan veszélyeztet a magas munkanélküliség is. Az EKB immár leplezhetetlen konfliktusba került az általa megcélzott 2%-os inflációs cél és a ténylegesen mért októberi (előzetes) 0,7%-os év/év adattal.  Ez a folyamat könnyen deflációs spirálba küldheti a régiót, ami az egész világnak fájna. Több nagybank (köztük a JPMorgan és a BNP Paribas) elemzői közösen hívták fel a figyelmet arra, hogy a maradék kamatszint csökkentési teret (50 bázispont) minimum ki kellene használnia az EKB-nek.
  • Az EU zóna hangulati indexei lényegesen jobbak az USA eredményeinél:


Az USA makro adatait mindenki kitüntetett figyelemmel kezeli, és bizony nehéz lenne felhőtlen optimizmust érezni! A heti jó (avagy egészséges, mert már nehéz lenne „long”-os nak nevezni őket) hírek:

  • Az ISM szerinti a gyáripari termelés javult ugyan szeptemberben, de valójában 2011–óta csökkenő trendet rajzol. (ld. fenti grafikont is az EU összehasonlításban.)
  • A BlackRocks elemzése szerint a befektetők 48%-a készpénzben várja a fejleményeket! Tehát sem a kötvényekben, sem a részvényekben nem bízik már a közönség igen jelentős része.
  • A harmadik negyedévi jelentési szezonban eddig 74%-os a túlteljesítési ráta a profit oldalon. Ezzel együtt a legjobbaknál látszik talán a legnyilvánvalóbban a feszültség, óriási ingadozásokat produkál a paranoid piac és a programvezérelt kereskedés utolérhetetlen párosa:


Forrás:MarketWatch

  • A Case-Shiller lakásár index +12,8%-ot produkált augusztusban, és még mindig van hova emelkednie az alábbiak szerint:

  • Mindenkori csúcson áll a közel 20 éve mért Bloomberg pénzügyi kondíciós index is:

A kevésbé kedvező USA makrok:

  • 2012 decemberében volt ilyen gyenge a Michigan hangulat index, mint amit pénteken láthattunk.
  • A negyedik negyedévre 66 cég módosította negatívra a negyedéves profitkilátásait
  • Semmi konkrétum sem látszik a költségvetési plafont tárgyaló kongresszusi bizottság felől.
  • Az egyik legtöbbet publikált hosszú távú „Medve hangulat index” félelmetesen közelinek mutatja a várható fordulatot:

  • Szeptemberben az 0,1%-os elvárt kiskereskedelmi forgalom-növekedés helyett 0,1%-os csökkenés volt, szemben az augusztusi +0,2%-kal.
  • Az összesített makroadatok ismét romlanak, a romlás mértéke utoljára 9 hónappal ezelőtt volt ilyen veszélyes, mint szeptemberben:

Forrás:ZeroHedge

Az IMF figyelmeztetett, hogy több afrikai ország (köztük Nigéria, Ghána és Kenya) a szokásosnál jóval érzékenyebbekké váltak egy esetleges pénzügyi sokkra. Az érintett országokba az elmúlt 4-5 évben hatalmas tőkebeáramlás volt tapasztalható, ám a fejlett országok pénzügyi felügyeleteinek szigorodó ellenőrzése, az adóelkerülések mind erőteljesebb kriminalizálása újból a könyöradományoktól függő országok sorába taszíthatja az onnan épp, hogy kikászálódó említett nemzeteket.

Japánban töretlenül folytatódik az „Abenomics”. Vagyis mindenféle szűkítésre való utalás nélkül folytatják a pénz-nyomtatást. Ez érthető, hiszen csak ezen a héten (szeptember havi adatok) is hihetetlenül pozitív adatok jöttek a japán gazdaságról: munkanélküliségi ráta 4% (2009-es csúcs 5,7% volt); kiskereskedelmi forgalom változása szeptemberben 3,3% ; (várakozás1,9%, augusztus 1,1%); ipari termelés 5,4% (előző: -0,4%). A reflektorfényben működő autógyártó óriás cég, a Nissan azonban az értékesítési (ilyen gyenge jennel???!) nehézségekre és minőségi problémákra hivatkozva csökkentette az éves profit kilátásait.

Sokatmondó információ, hogy egyre több nagybank (ezen a héten: UBS, RBS, Citigroup, JP Morgan, Credit Suisse)  szabadul meg azoktól a magasabb beosztású alkalmazottaitól, akik többet tudnak, mint az a bankoknak kényelmes a devizaárfolyamok jegyzésének rejtelmeiről és akik a gyanúsítások szerint vissza is éltek a tudásukkal. Ismét jókora, egyelőre homályos részletekbe burkolózó botrány rajzolódik a tavaszi libor-hamisítások után.

Egy érdekesség a végére: 1958-ban az USA-ban 5000 MBA diplomát adtak ki, 2012-ben pedig 200 000–et.Ugyanakkor az elit képzőkben folyamatosan csökken a pénzügyi szektor iránti érdeklődés (bár még mindig vezet a részarányt tekintve) és egyre népszerűbbek a technológiai és a telekommunikációs szektor ígérte életpályák.

ARANY

A fundamentumok ugyan felfelé tolták volna az arany árát, de a drámaian erősödő dollár végül elintézte az eheti csökkenést az aranynak (ld. EURUSD grafikont kicsit lejjebb). Az éves grafikonján látható, hogy ezen a héten akár meg is dőlhetett volna az egy éve tartó csökkenő trend, de erre (most még) nem került sor.


Forrás:Ariva

A nagy kínai aranyfelhalmozás egyetlen percre sem állt le:

A vasárnap Amerika szerte megjelenő online összefoglalók kivétel nélkül megjegyzik az arannyal kapcsolatban, hogy az elmúlt, arany szempontjából csendes hét végén, péntek délután történt valami….Egy méretes tranzakciónak köszönhetően nagyot csökkent a papírarany hátterét fizikailag is biztosító arany mennyisége. Ez a tranzakció nem arany adásvétel volt, hanem kb. 45 tonnányi aranyat adminisztratíve átminősítettek tartalékból „készenléti” állapotba. Így olyan mértékben csökkent a leltározott arany mennyisége, hogy az egy unciára jutó tulajdonosok száma történelmi csúcsra (55) ugrott. Ez a mutató ugrott meg a 2011-es aranyár rally előtti időszakban is, ezért szentelnek komolyabb figyelmet neki az elemzésekben.

EUR/USD

Az 1,38 körüli csúcsokról korrigált az EUR erősödése. Az ok, amint fentebb már említettem, az volt, hogy a vészesen lassuló európai infláció ki fogja kényszeríteni, márpedig elég gyorsan az EKB kamatvágást. Erre csak rásegített a FED jócskán elodázott szűkítése („tapering”), ami további amerikai részvénypiaci emelkedést hozhat. Az USA részvényeket meg inkább dollárban érdemes megvenni, mint más devizában.  


Forrás:Ariva

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • A kormány elutasította a bankszövetség tervezetét a devizahitelesek kezelését illetően. A kormányzati megoldásról a Reuters úgy tudta, hogy 200 Ft-os CHF áron fogják fokozatosan forintosítani a devizahiteleket.
  • Az MNB hivatalos közleménye szerint az idén kicsit romlik, 79,4% lesz a GDP arányos államadósság. A 2014-es költségvetés alapján az MNB 2,8%-os hiánnyal számol.
  • Újabb 20 bázisponttal, 3,4 %-ra csökkent a magyar alapkamat.
  • A hivatalos munkanélküliségi ráta 9,8%-ra mérséklődött szeptemberben, augusztusban 9,9%-ot mértek.
  • A keddi rövidlejáratú állampapír aukción még dupla volt az érdeklődés a meghirdetetthez képest (átlaghozam 3,25%), de csütörtökön már a hosszabb papírokra megcsappant a kereslet. A 10 éves papírokból a kiírásnak csak a felét adta el az AKK, de a csökkenő kereslet mellett is csökkenteni tudták az átlaghozamot 5,39%-ra a korábbi 5,51%-ról. Az ötéves és a hároméves papíroknál is ugyanez volt a helyzet: csökkenő hozam, mérsékelt kereslet mellet.
  • A forint csütörtökig a nemzetközi trendekkel együtt élt, de a pénteki munkaszüneti napunkon megbüntettek, 295-ról 297,5-re gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama.


Forrás:Ariva

Budapest, 2013.11.04