A FED pofozkodása csak órákig hatott kijózanítólag apénzbőségtől részeg piacokra

 2013.02.18-02.22A héten a makrók mellett a FED beszélt a piacoknak. Az európai idő szerinti szerda esti FED jegyzőkönyv 2-2,9 %-os eséseket eredményezett, amiből szinte azonnal megindult az emelkedés.

Forrás: ARIVAHétfőn Amerika zárva tartott, a piacok még a hét végi G20-ak kissé kétarcú közleményét emésztgették, amikor Mario Draghi egy sajtótájékoztatón már mintha jelét adta volna egy összehangolt jegybanki lépéssorozatnak: az EKB elnöke figyelmeztetett, hogy a nagy konferenciázás közbeni egyetértés és bíztató jövő ellenére vegyük észre, a szituáció jelenleg „törékeny” a világgazdaságában. Draghi szavai mintha el sem hangzottak volna.
Annál inkább ugrasztotta kedden a piacokat a ZEW gazdasági hangulati index hatalmas emelkedése Németországban (31,5-ről 48,2-re egy hónap alatt!) és az EU zónában (31,2-ről 42,4-re).

 

Forrás:FXSTREETMég aznap kiderült az is, hogy ettől még a németek sötétebben látják a jelen helyzetet, mint egy hónapja a ZEW szerint, majd, hogy végleg összezavarodjunk a német hangulatot illetően pénteken ismét kedvező számokat küldtek az információéhes piacnak immár az IFO-tól.
A MARKIT mérései szerint meg, ha kicsit ugyan, de romlott a hangulat az USA-tól Európáig.

 

Az amerikaiak ugyan még többségében negatívak a gazdasági kilátásokat illetően, de ennek ellenére a bizalmi indexük (a részvényekével egyetemben) öt éves csúcsokon jár:

Forrás:GallupA zavarba ejtően vegyes hangulati makrók mellett természetesen sok fontos egyéb adat jött ezen a héten is, ezek közül kiemelhető:

  • Tovább csökkent az EU-zóna építőipara (-4,8% éves bázison)
  • Megerősítették a múlt heti előzetes adatokat, mely szerint a német GDP a negyedik negyedévben 0,6%-ot esett,
  • Az USA lakáspiaca javuló adatokkal szolgált az építési engedélyek és a használt lakás értékesítés tekintetében, de némi visszaesést láthattunk az új lakásépítések számában is.
  • Kínában hosszú idő után (8 hónap) ismét emelkedni tudtak a lakásárak, de a külföldiek befektetési kedve rendesen csökken (-7,3% éves bázison). Kedden a kínai tőzsde öt éve nem látott mértékűt esett a lakáspiaci aggodalmaknak köszönhetően.
Forrás:FXSTREET
  • Komoly a gond az olasz iparban, éves bázison a termelés 6,3%-kal csökken, a megrendelések pedig 15,3%-kal.
  • Az árindexek egyelőre kontroll alatt állnak, hozzák a várakozás körüli értékeket.

Egyre több törekvést látunk, hogy a gazdaság állapotát egyetlen mutatóban kifejezve tudjuk megmérni. A köztudatban elterjedt GDP csak mennyiségi adattal szolgál, cserében nagyon alkalmas az országok közötti és az időbeli változások összehasonlításra. Angela Merkel pár hete beszélt arról, hogy Németország kifejlesztett egy új típusú általános mérőszámot, amit a nyáron fognak bemutatni (nyilván a szeptemberi választások előtt valahogy demonstrálni kell, hogy miért élnek jobban a németek, mint 8 éve). Addig viszont marad a pár éve már működő, több mutatót egymásba integráló (foglalkoztatottság, infláció, GDP, lakáspiac, ipari és szolgáltatási termelés) „vezető indexek” családja, amelyekből több is megjelent a héten:

Az USA csökkenő értéke miatt korai lenne aggódni, ha ránézünk a hosszú távú grafikonra jól látható, miért:

Szépen adja magát a következtetés: a LEI mutató a válságokat megelőzően fordul csökkenésbe, de az rendszerint határozott, markáns fordulat szokott lenni – eddig.A hét vezető és leginkább a részvénypiacokat megmozgató híre a FED jegyzőkönyv volt, amelyből kiderült, hogy:

  • Néhány FED-tag szerint a könnyítések közvetlen kockázatokkal járhatnak.
  • Sok FED tag hangot adott aggodalmának a további QE-k miatti kockázat növekedésével kapcsolatosan.
  • Néhány FED-tag arról beszélt, hogy fel kellene készülni a QE szüneteltetésére.
  • Egybehangzó vélemény, hogy az USA gazdasága visszafogott növekedésben van.
  • Néhány FED-tag úgy látta, hogy az USA hitel-kondíciói javultak.
  • Számos FED tag állította, hogy a QE fokozatos csökkentése szükségessé vált.

Összességében a pénznyomdát nem állították le, de egyre több szó esik a befékezéséről.  A részvénypiacok drasztikus csökkenéssel reagáltak, de 2-3% után mindenhol megálltak a lejtőn.Megtörtént, amiről már régóta pletykáltak: a Moody’s leminősítette Nagy-Britanniát, elvette az AAA besorolást a szigorú megszorítási programot elindító szigetországtól. A  kormányfő azt nyilatkozta, hogy nem hagyja magát letéríteni a megszorítások útjáról.

Olli Rehn az EU-zóna gazdasági vezetője szerint 0,3%-os GDP csökkenés várható az EU- zónában.Három hónappal korábban még néhány tized százalékos növekedéssel számolt.

A francia pénzügyminiszter, Pierre Moscovici azt kérte Brüsszeltől, hogy Franciaország kapjon plusz egy évet a költségvetési hiánycél eléréséhez. Szavai szerint egy újabb megszorítás nagyon rosszul jönne a válság kellős közepén a francia gazdaságnak.

A spanyol kormányfő, M. Rajoy a bevezetendő reformok (megszorítások) második hullámáról beszélt,miközben az országban 6 millió a munkanélküli, napról napra nő a feszültség a jelentős életszínvonal csökkenés miatt.

Csúnya konfliktus dúl az amerikai és a kínai katonai vezetés között. Nagyjából egy időben adtak ki nyilatkozatot a másikat vádolva az internetes támadások számának növelésével.

HÉTVÉGE

A két napos olasz választások megkezdődtek vasárnap délelőtt, eredmény hétfőn estére, kedd reggelre várható.

Megindultak a találgatások a kedd-szerdán esedékes Bernanke kongresszusi meghallgatásának várható hatásait illetően. A többség emelkedésre számít.

Az amerikai törvényhozás a jövő hét péntekig, március elsejéig adott magának időt, hogy a vészesen emelkedő költségvetési deficit elemeit alkotó kérdésekben megállapodjanak a szemben álló felek. Nos, az elmúlt két hónap egymásra mutogatós játszadozásai azt a képzetet keltik már sokakban: sokkal inkább a probléma felszínen tartásában motiválódtak a politikusok, sem mint a megoldásában! Nagyszerűen lehet politizálni, szimpatizánsokat gyűjteni vitatkozgatás közben. Obama elnök ezen a héten három éve nem látott népszerűségi szintet ért el.

Abban például már egyik fél sem kételkedik hosszú ideje, hogy a vitatott, ebben a dekádban végrehajtandó, összesen 1 200 milliárd dollárnyi kiadás-csökkentés már se nem oszt, se nem szoroz az USA tartozásállományának. A fontos adósság-csináló (egészségügy, szociális támogatások egy része) elemek már kivételt képeznek a fűnyíró-elv szerű megszorítási csomag alól!

Egy kiváló elemzés (Street Talk) szerint 5 jó ok van arra, hogy miért ne izguljon Amerika (meg a világnak az az eléggé elhanyagolhatóan kicsi része, ami nem Amerika) a határidő pénteki lejárta miatt:

  • Nem okoz recessziót az USA-nak a megszorítás, csak egy politikusi lózung, miszerint az automatikus költségvetési vágások és zárolások recessziót okoznának. Amennyiben a megszorítások miatt nem jön létre 2014-ig 700 000 új munkahely, a GDP növekedése 2,5% helyett csak 2%-os lesz. Ami sokkal inkább számít (s egyelőre mélyen hallgatnak róla mindkét oldalon), az adóztatási kérdések körül van elásva. Az újév éjszakáján elfogadott adócsomag 200 milliárd dolláros nagyságrendje is inkább elbizonytalanító hatást okozhat a 16 400 milliárd dolláros GDP-vel működő országban, mint tényleges recessziót. Az viszont tény, hogy az állami tartozások kifizetésének befagyasztása, vagy a költségvetés el nem fogadása pánikot is okozhat a következő hónapokban.
  • A tényleges költségvetési-kiadás vágások mértéke alacsonyabb, mint a 2013-ra jutó 85 milliárd dollár, amiről beszélnek, mivel komoly tartalékokat tudnak mozgósítani az érdekeltek.
  • Először az állami adminisztráció alkalmazottait fogják elküldeni.
  • A Kongresszus komoly rugalmasságot, mozgásteret adhat a Pentagonnak. Vagyis a katonai (védelmi) kiadásokat gyakorlatilag az élet meg a lobbi harcok erőviszonyai erősen befolyásolhatják.
  • Március elseje sincs kőbe vésve. Minden jogi, technikai lehetőség adott egy további halasztáshoz, amelyre Obama elnök a hét folyamán egyszer már tett is javaslatot.

Aki szeretné jobban érteni a költségvetési plafon problémát, annak javasolt tanulmányozásra az itt olvashatók:  https://globalpartners.hu/az-uj-gumicsont-nevefiscal-cliff/  (a hírlevél közepétől)ARANY

Folytatta az arany a mélyrepülését ezen a héten is. Az 1555-ös szintről fordult vissza az árfolyam, majd az utolsó két napon a heti esés felét vissza is tudta hozni.
Rengetegen elemzik és magyarázzák az arany áresését, miközben a Gold Council-nál a mindenkor mért legmagasabb keresleti szintet regisztrálták 2012-ben. A leggyakrabban említett okok a következők:

  • Gyengülni kezdett a FED pénzpumpájába vetett hit, amellyel eddig az arany ára együtt emelkedett az első hullámokban.
  • A pénzpumpák által logikusan elvárt inflációnak egyelőre semmi nyoma, így a menekülő-befektetés funkció most kevésbé csillog az aranynál.
  • A piacok az elmúlt hónapokban a részvények felé fordultak, ami átmenetileg nem tett jót az arany népszerűségének
  • Sokan emlegetik a vészjóslóan hangzó „halálos kereszt” (death cross) technikai alakzatot is, amelyben a rövid (50 napos) mozgó átlag felülről lefelé keresztezi a lassú mozgó átlagot (200 napos).
  • Sok alap és hedge fund volt nagy összegekkel az Apple papírjában, amelynek méretes esése is kikényszeríthetett arany likvidációkat, amelyeket persze sokan, mint tervezett lépéseket adnak el a médiának.
  • Néhány felkapott név (Soros, Paulson, Einhorn) még mindig tartja magát a sajtóban, mint a nagy „arany pozíció felszámolók”, ami a háziasszonyokat is megmozgathatja. Azt kevesen teszik hozzá, hogy egyenesen nevetséges azt feltételezni, hogy ezek a nevek vásárlásai vitték az aranyat 1900 fölé 2011 őszén.
  • Szinte minden elemzés megjegyzi azonban, hogy a legkisebb részvénypiaci elbizonytalanodás esetén az arany azonnal heves emelkedéssel reagálhat.
Forrás: ARIVAA heti mozgásban jócskán benne volt a dollár erősödése is:

Forrás: ARIVA

EUR/USD

Az euró eheti gyengülésével határozottan letörte a nyár közepétől épülő erősödő trendjét. Már a FED jegyzőkönyv is gyengítette az eurót, majd újabb 0,5%-os veszteséget hozott az EKB pénteki bejelentése, miszerint csak az előre jelzett összegnek felét fizetik vissza az EKB-nak első lehetséges törlesztési időpontban az európai kereskedelmi bankok az LTRO csomagból. Vagyis a bankok még minidig bizalmatlanok egymással és a piaccal.
Forrás: ARIVA

MAGYARORSZÁG
(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

A nemzetközileg is elhíresült magyar unortodoxia egy új elemmel bővült: fenyegessük meg börtönnel a „független” jegybank elnökét, amiért adatot szolgáltatott 2010-ben a magyar kereskedelmi bankokról annak az IMF-nek, amelytől 2008-ban életmentő hitelt kapott Magyarország. Senki ne kérdezze mire jó ez, én nem akarok tudni róla.

Nyilvánosságra hozták az államosított magán-nyugdíjpénztári vagyon elszámolását. A portfolio.hu kiváló cikke szerint a 2010-es értékhez (2945 milliárd Ft) képest 430 milliárd Ft-tal ér kevesebbet a nyugdíjvagyonnak eme része. Két év alatt 15%-os veszteség a teljesítmény, miközben a maradék önkéntes nyugdíjpénztárak tetemes hozammal zárták ezt az időszakot.

A Ft kötvények kedden is és csütörtökön is a szokásos eredménnyel találtak gazdára. A világ továbbra is veszi a magyar papírokat, legyen az Ft vagy dollár alapú.

A Ft a hét elején erősödött a jó nemzetközi hangulattal, majd ugyanezen okból gyengülni kezdett, pénteken már megbillenésről cikkeztek a szaksajtóban. Végül ezen a héten egy szépséges füles-csésze alakzat rajzolódott a technikai megközelítést favorizálók gyönyörűségére, ami trend-erősítő alakzatnak minősül. Esetünkben Ft gyengülő trendről van szó
Forrás:Ariva

Budapest, 2013.02.24.