A pánik-rally csúcsokkal folytatódik!
2013.10.21-10.25
Mindkét kiemelten figyelt indexünk történelmi rekordot döntött a héten. Az amerikai „szőnyeg alá söprős” megnyugvás kedden kora délutánig pihentette a piacokat, amikor megjelentek az első, munkaerő piaci adatok, amelyek a részleges csőd miatt jó két hét késéssel kerülhettek csak nyilvánosságra. Hihetetlen, de a nagyon szomorúra sikeredett adatok ugrasztották mindkét részvényindexünket a történelmi csúcsokra. Persze nem is annyira hihetetlen, már sokadszor írom le: ha gyengék a makrók nagyobbak a pénznyomtatás fenntartásának a valószínűségei, tehát vásároljunk bátran. Ez a kifacsarodott reflex-rendszer működik immár másfél éve. Lehet orrot fintorgatva a pálya széléről figyelni, vagy behunyt szemmel orrot befogva (mert, hogy valami bűzlik az nyilvánvaló) vásárolni.
A DAX átlépte a 9000-es álomhatárt, így már 3,5%-kal haladja meg a 2007-es csúcsokat, de hogy mekkora bizonytalanság van, azt jól mutatják a long és short irányban is megjelenő méretes gap-ek. (Rés a záró és a nyitó gyertya között)
Az S&P500 az 1750-es, majd 1760-as lélektani szintjeit gyűrte ugyanígy maga alá, 4%-kal a 2000-es korábbi csúcs felett.
Forrás:Ariva/Global Partners
Forrás:Ariva/Global Partners
Forrás:Ariva/Global Partners
Kétségtelen, hogy a hét első kiemelkedő eseménye a kedden 14:30-kor nyilvánosságra hozott amerikai alkalmazottak számának változása volt. Az adat a szeptemberi mozgásokat képviselte, és két hét késéssel jelent meg. Jellemző, hogy az összes mértékadó forrás komoly javulással számolt, ehhez képest az adat laza 18%-kal lett gyengébb a várakozásoknál (148 ezer fő, várakozás:180 ezer fő, előző havi 193 ezer fő). Ráadásul a teljes és részmunkaidős alkalmazottak számban egészen kiugró mozgásokat jelzett a statisztika:
Mivel a FED a döntéseiben (nem véletlenül, és az új elnökkel még nagyobb hangsúllyal) kiemelten kezeli a munkaerő piac alakulását, mint az amerikai gazdaság egyik recessziós indikátorát, érthető volt a megdöbbenés. A kezdeti kontra indikációt (megugrás a részvénypiacokon) a kijózanodás követte. A hivatalos munkanélküliségi ráta 7,3%-ról 7,2%-ra javulása már nem is eredményezett komolyabb érdeklődést, szinte mindenki készpénznek tekinti, hogy a valós adat, amely számol a tényleges munkaképes korú lakossággal úgy 11% körül lehet.
Az alábbi grafikon jól demonstrálja, hogy a pénznyomtatással csak a profit-lufi nőtt, de ha ez így megy tovább, nem lesz vásárlóerő, akin realizálják a kapitalizmus lényegét adó profitot:
Forrás:Zerohedge
A héten jelent meg egy nagyon érdekes tanulmány a Deutsche banktól, amely a fentiekkel is összhangban megfogalmazza: a pénznyomtatás életben tartott ugyan egy halom bankot és bankbetétet, de a recesszióból való kilábalás a beruházások hiányában csak játék a számokkal a GDP körül. Amíg nem hajlandók (képesek) a vállalatok a hatalmas profitjukból és pénzállományukból fejlesztéseket indítani, addig a pénz a részvénypiacon szédeleg a csúcsokat döntögetve, de valós gazdasági háttér nélkül.
Forrás:Business Insider
A hét további érdekes hírei és adatai:
- A FED volt elnöke Alan Greenspan A BBC-nek rendszeresen nyilatkozik, és rendszeresen figyelmeztet egy lehetséges összeomlásra, akárcsak most hétfőn is. Szerinte még ilyen kompromisszum-képtelen Washington-t nem látott Amerika.
- A Der Spiegel feltételezését, miszerint az új kormányzat változtatni kívánna az Eu-hoz való viszonyán, cáfolta német kormányszóvivő.
- Az Európa Bizottság már kedden figyelmeztetett, hogy működésének fenntartásához 2,7 milliárd plusz forrásra van szüksége. A csütörtökön meg is kapta. Az Eu aktuális csúcsértekezletén egyébként csak az álláspontok egyeztetése folyt a bankunió kérdésében minden komolyabb döntés nélkül. Az ülés hatékonyságán sokat rontott, hogy az aktuális gumicsontot kellett rágni: miért hallgatta le az USA Angela Merkel mobiltelefonját. Vasárnapra az is kiderült, hogy már 2002 óta megy a lehallgatás.
- Szerdán Kína okozott meglepetéseket. A jegybank úgy gondolta, hogy a nagy szeptemberi külföldi tőkebeáramlás indokot adhat egy „próba szűkítésre” . A szokásos keddi (és csütörtöki) pénz-injekciót kihagyták, ami megijesztette az egész világ részvénypiacait, és azonnal kiszárította a kínai pénzpiacot, mert a kereskedelmi bankok leálltak az egymás közötti kereskedelemmel. Csütörtökön már ismét megkapta a piac a drogot, amire sikeresen rászoktatták, a kedélyek megnyugodhattak.
- Az Európai Központi Bank sem kímélte a hangulatot és az európai bankok részvényárfolyamait. Mario Draghi a múlt heti lehűtést célzó kommunikációját folytatva ezen a héten a Bloombergnek nyilatkozta azt, hogy az európai bankok némelyike törvényszerűen nem fog átmenni az esedékes stressz-teszten és fontos volna végre megegyezni az európai vezető politikusokkal a bankmentés forrásait illetően.
- Kemény esést mutat az olaj ára. Az okok: lassuló gazdasági növekedés, az olajkészletek növekedése, Irán ismét szállít a piacra.
Forrás:SooberLooking
- A pénteki makrok is gyenge eredményeket hoztak, csökken a közlekedési ágazat nélküli tartós cikk megrendelés, tovább esett a Reuters/Michingan fogyasztói bizalmi index.
- Érdekes fejlemény volt a hétvégén, hogy a cseh választásokon leváltották a korrupt jobboldali kormányt.
ARANY
Az arany együtt ünnepelte a részvénypiacokkal a pénzbőség megtartásának esély-növekedését. Két hete töretlenül emelkedik az árfolyam, de a hosszabb grafikont tekintve van is hová, hiszen még további +120 ponttal (9%) is csak a csökkenő trendet érintené alulról, és a 200 napos átlagától is jó 6%-nyi távolságban van.
Forrás:Ariva/Global Partners
Az arany optimizmusát aktuálisan a következők tartják életben:
- A FED-nek egyelőre nincs menekülési programja a pénznyomtatás csapdájából, valószínűleg fokozni fogja a pénzbőséget.
- Az USA kilábalási folyamata megtorpanni látszik, a recesszió árnyéka mindig kedvez a menekülő eszközöknek.
- A költségvetési plafon kérdés megoldását még senki nem látja. A probléma elhúzódása további dollár-gyengülést, tehát aranyár emelkedést hozhat.
EUR/USD:Amikor még tartott a plafon-dráma, a szakértők azzal is riogatták a politikusokat, hogy ha nem emelik meg a plafon-szintet, a dollár menthetetlenül esni fog. Nos, a látszat megoldást nem díjazták a piacok, így is esett a dollár, nyolc és fél hónapos mélyponton zárta a hetet az euróval szemben.
Forrás:Ariva/Global Partners
MAGYARORSZÁG
(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)
Az Eurostat jelentése szerint Magyarország GDP arányos államadóssága az EU és a deviza unió átlaga alatt található. A második negyedévben ez a mutató csak a cseheknél fejlődött jobban, mint Magyarországon.
Az államadósság hosszabb távú változását illetően a politikusok egyfolytában nyilatkoznak pro és kontra, ezért a Portfolio.hu „tisztázó” grafikonját érdemes tanulmányozni. 2013 végére a 2009-es szint várható (89,8%-a az éves DGP-nek), amely valóban alacsonyabb a 2010-es csúcsnál (82%), de már évekkel volnánk a 2008-2009 évi válság után.
Kedvezőek az államadósságot finanszírozó állampapír piaci körülmények is. Az ország-kockázat és a nemzetközi kötvénypiac alakulása folyamatosan pénzeli a magyar papírok iránti keresletet, így már 3% körül járnak a nagy érdeklődés mellett pörgő rövidlejáratú állampapírok hozamai. A sajtóban ismét szó esett az 5 milliárd dolláros esetleges idei kibocsájtásról, de csak továbbra is erősen feltételes módban. Az állampapírok legnagyobb tulajdonosa (11,7%-ot tart a kezében a teljes államadósságból), a Franklin Templeton továbbra is kitartóan veszi a magyar papírokat, 2013-ban 3,4%-kal növelte a magyar kitettségét.
Az éves mélyponton tanyázó ország-kockázat ellenére az amerikai S&P nem olyan szerelmes országunkba, mint a Templeton. Megtartotta ugyanis a „bóvli, negatív kilátásokkal” besorolásunkat.
Az állam ugyan jobban áll (ha nagyon akarom úgy látni), de az állampolgárok bizony félelmetesen rosszul állnak: a magyar felnőttek 20%-a egyetlen hétig lenne képes eltartani önmagát a tartalékaiból, 41%-uk pedig egy hónap múlva állna kifordított üres zsebekkel . Van egy 9%-os réteg, amely egy évig is kihúzná, ha elveszítené a folyamatos bevételét. (Forrás:Generalli 1000 fős reprezentatív minta alapján)
Megnyugodni látszanak a kedélyek a november elsejei banki határidőt illetően: a bankok benyújtottak egy devizahiteles mentő csomagot a kormánynak és az illetékesek (most éppen Varga Mihály mellé beszállt Rogán Antal és Cséfalvay Zoltán is) visszafogottabb kormányzati elképzelésekről beszélnek.
Komoly kockázatot jelentenek az egyre szaporodó szélhámos cégek a befektetési szolgáltatási piacon. Az emberek kiszolgáltatott helyzetükben egyre fogékonyabbakká válnak a csodák ígéretére (pl „garantált” 18% éves hozam, amelynek a receptjét a világ legjobbjai is elkérnék – ha volna valóban legális módszer….). A Cívis Globál Brókerház eheti rossz hírei kapcsán két fontos dolgot is kiemelek:
- A Global Partners Zrt-nek (e hírlevél tulajdonosának) a név hasonlóságon kívül semmi köze a CGB-hez. Mi már egy éve óvjuk Ügyfeleinket a sajtóhírek szerint jogosulatlan vagyonkezeléssel már több mint 800 embert behálózott cégtől.
- Az ország legnagyobb kereskedelmi televíziója (TV2) tőlünk kért szakmai értékelést az üggyel kapcsolatban, amit itt lehet megtekinteni.
A forint folytatta a hat hete tartó erősödését, az euróval szemben a 290-es határ felé kacsintgat, bár 291 alatt még nem járt az árfolyamot ezen a héten. Az alábbi grafikonon jól látható, hogy az euró erősödésnek köszönhetően a forint a dollárhoz képest kétszer akkorát tudott erősödni, mint az euróhoz képest:
Forrás:Ariva/Global Partners
Budapest, 2013.10.28