Egy újabb hét a bika jegyében

2013.05.06-05.10Kevés makro, jegybanki vezetők beszédei, egy veszélyes pletyka, néhány hír, ami most sem számított a piacnak. Nagyon rövidre fogva ez volt annak a történelmi hétnek az összefoglalója, amelyben amerikai társai mellé a DAX is mindenkori csúcsokra érkezett a Béke és Európa napját követő napon, május 10-én.
Forrás:ArivaPedig a hét elég rosszul indult, gyenge befektetői bizalom, romló év/év alapú kiskereskedelmi forgalom Európában, ezek voltak az indító makrok:


Forrás:FXSTREET


Forrás:FXSTREET

A kereskedőket az sem hatotta meg, hogy az ismert amerikai guru, Laszlo Birinyi 1900-ra emelte az S&P500 idei maximum szintjét, pedig az eredeti 1600-at is sokan kétkedve fogadták úgy december táján (záró pénteken:1633,7), mindenki az EKB elnökének hétfői beszédére várt.
Mario Draghi mindent megtett az euró gyengítése érdekében, de csak 50 pip esést sikerült egy órán belül produkálnia beszédével, aminek lényege:

  • A múlt heti 25 bázispontos csökkentés csak a kezdet volt
  • Az EKB vizsgálja a gazdasági adatokat a következő hetekben, kész újabb „akciókra” amennyiben az szükséges
  • A monetáris politika továbbra is alkalmazkodni fog a kihívásokhoz
  • Szavakban továbbra is elutasítja az államkötvények vásárlását (valójában repo ügyletekkel mégis megteszi)
  • Utalásaiból kiderül: rövidesen bevezetik az EKB rövid betéteire a negatív kamatot

Keddi rossz hír volt, hogy a német feldolgozóipari megrendelések éves alapon -0,4%-on állnak (előző hónapban: -0,2%), de még ennek is örülni tudott a piac, mivel a várakozás     -2,9% volt. (!)Az orosz állam két évvel meghosszabbította a Ciprusnak nyújtott hitelének lejáratát és csökkentette a kamatot is. Vagyis az adófizetőik pénzén enyhítette a ciprusi bankválságban bennragadt gazdag oroszok veszteségét.Az amerikai költségvetési hiány-előrejelzések csökkenő deficittel számolnak év végére: elkezdett működni az Obama kormány adóemeléseinek hatása. Ugyanakkor az új GDP számítási metodikának és az adóemeléseknek köszönhetően egyre több elemző számol a második negyedévben a GDP-csökkenéssel.

Az USA bankjai tovább könnyítik a hitelhez jutás feltételeit. Fogyasztani, költekezni márpedig kell, különben visszajön a recesszió. Ugyanakkor a nagy bankok összehangoltan támadják a működésük körülményeit szigorító törvényhozási törekvéseket.

Csak a várakozások felével (7,97 milliárd dollár) emelkedett a fogyasztási hitelek volumene az USA-ban, és ezt a növekedést is az autó- és diákhitelek generálták.
Lezárult az USA jelentési szezon. Kimutatható mértékben csökkent a várakozásoknál jobban teljesítő cégek aránya úgy, hogy sok esetben kellett visszavágni a profit célokat:


Forrás:Dash

Az osztalékok messze nem növekedtek az árfolyamokkal arányosan, volt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a Tobin féle Q-arány (az összes cég piaci értéke osztva a cégek eszközeinek aktuális pótlási értékével) vészesen közelít a recessziós értékhez, amit eddig csak a következő rosszemlékű években ért el:1907,1929,1937,1969,2001,2008.  (James Tobin Nobel díjban részesült eme mutató és elméletének kidolgozásáért 1981-ben)

Az USA munkaerő piaci állapotát hetente tesztelő új munkanélküli segélykérelmek száma a 2008 januárira csökkent.

Utoljára 2009 márciusában csökkent annyit a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban, mint most márciusban, miközben a leltárkészletek állománya folyamatosan emelkedik:

Forrás:Zerohedge

Európa 5 legnagyobb gazdaságának képviselői (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország) megállapodtak abban, hogy az adóelkerülési lehetőségek csökkentése érdekében kölcsönösen megosztják egymás között az egyéni befektetők bizalmas adatait és rövidesen mind a 27 EU tagállamot szeretnék bevonni ebbe a körbe.

kínai inflációs adat (2,4% év/év) aggasztja a legnagyobb kínai bank (PBOC) vezetését. Nyilatkozatukban jelezték, nem lehet „vak optimizmussal” kezelni a kérdést. A hír érdekes a növekvő inflációs nyomás szempontjából, de figyelemre méltó feszültséget jelez az ország gazdaság irányításában a szokatlan módon közölt különvélemény is.

Sikeres hetet zárt a japán pénznyomda: 100 fölé emelkedett az USDJPY árfolyam, ami jelentősen drágítja az energia és nyersanyag importot, tovább erősíti az exportőr cégek pozícióit, határozott irányt vett a hőn áhított infláció felé. Ezzel együtt az egyik legnagyobb japán cég, a Toshiba 62%-os nettó profit csökkenéssel zárta az első negyedévet.

A Wall Street egyik ismert alakjának (John Hilsenrath) cikke tartotta lázban a közönséget, amelyben a nagyon jó FED kapcsolatokkal rendelkező szerző arról írt, hogy valószínűsíthető a QE program szűkítése. A cikk tartalma ugyan órák alatt megbukott, de jól látszott, hogy a feszesre fújt részvény lufi haszonélvezői meglehetősen idegesen reagáltak a témára. Sokak sejtése szerint a FED szándékosan „szivárogtatta ki” a szűkítés (a „tapering” kifejezés lett az új gumicsont a sajtónak) gondolatát. Mindenesetre eséssel reagáltak a piacok, ami megállt és ismét növekedésbe fordult a FED elnökének pénteki beszédére, amelyben az ingerküszöböt meghaladó „tapering” kifejezés nem szerepelt, helyette új fordulattal élve a „hozamvadászat” megfékezéséről beszélt.

HÉTVÉGE

A G7-ek pénzügyminiszterei szombaton zárult kétnapos találkozóján megerősítették az elkötelezettségüket a devizaleértékelés mellett. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy az USA és Európa komoly nehézségek árán képes csak az együttműködésre.

Marc Faber és Soros György a hét végén figyelmeztetett: a részvény-lufinak durrannia kell rövidesen.

ARANY:
Az arany pénteken kiszállt a jó két hete tartó 40 pontos (1480-1440) sávjából, és egészen 1420-ig ereszkedett, majd onnan felpattanva 1445-ön zárta a hetet.

Forrás:ARIVA

A fizikai arany kereslet továbbra is hatalmas, Kínában már alig lehet arany ékszert találni.
Az elmúlt hetekben 7 hónapja nem látott mértékben bővült az arany ETF-ekbe áramló tőke volumene

EUR/USD


Forrás:ARIVA

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • A költségvetési hiány áprilisban elérte a 2012-es évi összest.
  • A keddi aukción kétszeres túljegyzéssel 4% körül fogyott a 3 hónapos diszkont kincstárjegy, de csütörtökön már történelmi rekord született, mert a hozam 3,96%-on állt meg a kategóriában.
  • A kormány mindent megtesz, hogy a költségvetési hiányt kordában tartsa, s általa kikerüljünk a túlzott deficit eljárás alól. A „Varga-csomag” azonban csak utolsó esetben növelné tovább a bankok és telekommunikációs cégek külön adóját, inkább kiadás csökkentéssel vagy a lakosság további terhelésével operál.

A piac jól fogadta a gazdaságirányítás új programját, annak megváltozott prioritásait. A Ft nagyot erősödött, de ebben szerepet kapott a Japánból menekülő tőke, amely kiéhezetten keresi az európai és az átlagnál magasabb hozamú papírokat.


Forrás:ARIV