Ismét boldog delíriumban a piacok!

A héten a FED, az EKB és a BOJ is kamatdöntő ülést tartott, fontos USA és európai makrok láttak napvilágot. Az amerikai részvényindexek csúcsokat döntöttek, a DAX 6 pontnyi távolságra (0,3%) járt pénteken a történelmi csúcsától (8137;  2000. márc. 7.) és érintette a 2007 nyarán elért 8130-as szintet. Az amerikai 2,6%-os emelkedés azért is figyelemre méltó, mert éppen annyi (2,6%), mint amennyivel már a 2007-es csúcsok fölött járunk!
Forrás:Ariva
A rövidtávú grafikonokon jól látszik, hogy a piacok beárazták a jegybankok várható kommunikációját (szerda-csütörtök) és a hét utolsó napjának jó USA makro adataira ugrották meg a heti (és történelmi) maximumaikat:
Forrás:Ariva
Forrás:Ariva

NÉZÜK MEG IDŐRENDBEN A MEGJELENT MAKROKAT ÉS A FONTOSABB ESEMÉNYEKET:

Azok a hírek és elemzések, amelyek nem a makrókkal foglalkoztak, a hét elejétől találgatták, majd pedig értelmezték a nagy jegybankok lépéseit. A piacok ezen a héten már nem foglalkoztak sem a találgatásokkal, sem pedig a jegybanki közleményekkel, hétfőre már beárazták azokat. Röviden összefoglalva a tájékoztatás végett foglalom itt röviden össze, hogy mit kaptunk a jegybankoktól a héten.

Ha szerda, akkor FED jegyzőkönyv a gazdaság állapotáról és a monetáris politika változásairól:

  • Változatlan alapkamat
  • A munkaerőpiac némi fejlődést mutat
  • A FED tisztában van a visszaesés esélyeivel
  • A FED felkészült a költségek csökkentésére, vagy emelésére
  • Egy érdekesség: A márciusi jegyzőkönyvet állítólag ismét sikerült egy nappal korábban kiszivárogtatni a nagy bankok felé.
  • Az októberi Jackson Hole-i találkozóról hiányzó Bernanke helyettese, Janet Yellen határozottan támogatta az eszközvásárlási programot (pénznyomda)

Tehát semmi érdemi konkrétum nem érkezett a kulcskérdésnek tekintett QE programról.Csütörtökön a sokak által várt EKB tájékoztató következett:

  • A 10 hónapja tartó ígérgetést követően megtörtént: 75-ről 50-bázispontra csökkentették az európai alapkamatot
  • Az EKB nem áll be a sorba az USA, Japán és Nagy-Britannia mellé, nem fog pénznyomdát indítani.
  • Az EKB látja, hogy a gyengélkedő nemzetgazdaságok már nem csak a perifériában találhatók (utalás a német gondokra)
  • Az EKB szerint a bankok forráshiánya nem ok arra, hogy ne hitelezzék a reálgazdaságot
  • Az EKB-től nem idegen gondolat, hogy a bankokat negatív kamattal kényszerítse a gazdaság hitelezésére
  • Az EKB nem képes egymaga kipucolni a kereskedelmi bankok mérlegét

Az EKB tehát elszántan azon van, hogy 4 évi éheztetés után végre hitelekhez jussanak a reálgazdaság szereplői, mindezt úgy, hogy a Basel III biztonsági előírásait csak messziről ugató bankoknak az EKB nélkül kell rendbe rakniuk mérlegüket. Az aranycsinálás régi hobbija az emberiségnek, most ennek egy modern változatát láthatjuk (szerintem) az EKB amúgy jó szándékaiban. Ami nem jó hír: vagy nem látják, amit látni kellene, vagy fogalmuk sincs, mihez kezdjenek azzal, amit tisztán látnak.
Obama elnök egy pénteki beszédben bejelentette, hogy nem elképzelhetetlen a szíriai katonai beavatkozás.Pénzhiányra hivatkozva lemondott Európa a saját hitelminősítő szervezet létrehozásáról. Így marad a régi struktúra, és továbbra is a minősítettek fizetnek a munkáért.Pénteken megjelent az EU növekedési jelentése, különösebb meglepetés nélkül: a második félévben fordulatot várnak az EU recesszióban.

Pénteki – inkább különlegesség, mint hosszú távon előre mutató – hír, hogy 6 év után először áprilisban az USA költségvetési hiánya csökkenni tudott.

Szintén egy érdekesség: Az Apple 100 milliárd dolláros kötvénykibocsátás tervét jelentette be a héten. Ekkora vállalati kötvényprogramot még nem látott a világ, és külön kérdés még emellett, hogy vajon mire készülhet az IT óriás, amikor nemrég még azt olvashattuk, hogy a világ egyik legnagyobb vállalati készpénz állományán üldögél.

MAKRO OLDALON különlegesen gazdag volt a hét hírekben:

  • Kijöttek a gyáripari menedzser indexek, amelyeket 50 alatti szinteken minősülnek recessziós értéknek. Az USA meglepetésre csökkent és a várakozásokat sem érte el, Európa pedig nyilvánvalóan szenved


Global Partners gyűjtés
Csak az USA menedzserindexre tekintve volna miért aggódni, hiszen 2000 óta, ha a 60-as értékről érintette az 50-es régiót az adat, abból nem sok jó következett:

Az európai indexek sem mutatnak szebb képet:

  • Nem szokásom az USA egyes szövetségi állami hangulati mutatótóira hivatkozni, de most kivételt teszek a dallasi általános üzleti aktivitási indexszel. Ugyanis eddig soha nem látott mértékű esést produkált az USA olajiparának központi területe áprilisban. A világ minden valószínűség szerint legpesszimistább és legszarkasztikusabb elemzője (Zerohedge) hétfőn meg is jegyezte: ha ez a szörnyű adat nem viszi csúcsokra a részvényindexeket, akkor semmi. Péntekre igaza is lett. Ráadásul a Chicago menedzser indexnek is sikerült 52,4-ről 49,0–ig szédülnie.
Forrás:Dash
  • Még egy hangulati index Amerikából, a fogyasztói bizalom növekedett, és meghaladta a várakozásokat is.
Forrás:Streettalk
  • A munkaerő-piaci adatok közül az USA-ban a hetente mért, évesített létszámot kifejező új munkanélküliek száma rendszeresen kiemelten figyelt adat. Ezen a héten kiváló eredményt hozott (324 ezer a várt 345-tel szemben), itt most a hosszabb távú alakulását mutatjuk meg, amely szerint ilyen alacsony értéket utoljára 2007 tavaszán mértek. Ennek megfelelően a munkanélküliségi ráta is csökkent 0,1%-ot, 7,5%-ra.
  • Csökkenő kiskereskedelmi forgalom és személyi jövedelem adatok rontották tovább a makro képet:

A személyi jövedelem alakulásának kapcsán érdekes vita kerekedett elemzői körökben. Akadt, aki a fenti grafikont szégyentelen torzításnak minősítette olyan technikai okok miatt (amelyek részletezésétől megkímélem az olvasót), amelyek tipikus hibái a gazdasági számításoknak. A legoptimistább technika alkalmazásával ugyanis a -5,8%-os csökkenés -1,5% is lehet(ne).Álljon itt végül a négy legelterjedtebb adat alakulásának grafikonja a válság végétől napjainkig, ami első látásra azt sugallja, az égvilágon semmi gond, a világ vezető gazdasága zökkenőmentesen jön ki a válságból, de ajánlott a második, hosszabb távú grafikont is megtekinteni, ami meg azt üzeni, hogy a FED nem véletlenül szögezte le, hogy tisztában van a visszaesés kockázatával:

Végül az örök kérdéshez (Rövid távon merre mozdul a piac? ) egy adalék: Az USA 100 legerősebb cégén belül azok aránya, amelyek a 200 napos mozgó átlaguk felett zárták a hetet kiemelkedően magas, 92%. A 85% feletti régió már nagyon magasnak számít, 60% a normál bika piaci arány, a következtetést az olvasóra bízom.


Forrás:Magiccharts

HÉTVÉGE:

Olaszország valószínűleg haladékot fog kérni a 3%-os GDP arányos deficit eléréséhez, mindeközben az új miniszterelnök adókönnyítésekről beszél.

Izrael a hétvégén ismét bombázta Szíriát, az USA belépése bármikor napirendre kerülhet.

Hackerek keddre (május 7.) megígérték a nagy amerikai bankoknak, hogy „lesöprik őket az IT színtérről”. Komoly készültséget rendeltek el a pénzügyi rendszer online védelmére.

ARANY

Az irracionális sebességű, sokak által manipuláltnak tekintett aranyár zuhanás utáni dinamikus visszagyógyulás kicsit megpihent ezen a héten. A keddi gyertya (doji) rendesen a technikai álmoskönyv szerint egy szignifikáns gyengülést kellett volna hozzon, ám csak egy szelíd sávozás lett belőle, a pénteki maximumárnak leheletnyit sikerült felülmúlnia az előző heti maximumot is. A fél világ a folytatást találgatja, de már nem a szokásos módon (fundamentum-technikai kép stb.), hanem az a nagy kérdés, hogy melyik nagy szereplő fogja majd kénye-kedve szerint rángatni az árat és merre…


Forrás:Ariva

Nem kapott túl nagy sajtót, hogy a Basel III rendszer az aranyat 2013 január elsejétől a Tier1 (legerősebb) biztonsági kategóriába sorolta a korábbi Tier3-ból. Az előírás szerint a teljes mérleg főösszeg 6%-át Tier1 típusú eszközökben köteles tartani minden bank. Az arany keresletének ez mindenképp jót kellene, tegyen, a baj csak az, hogy évről évre halasztgatják a Basel biztonsági előírások kötelezővé tételét, mivel a bankok a töredékét sem képesek jelenleg teljesíteni.

A hétvégi arany témájú cikkek címei, amelyek a fontosabb elemzői oldalakon jelentek meg (Seeking Alpha gyűjtemény):

  • Arany: Látszólag nagyon bika COT riport (Avi Gilburt)
  • A nyersanyag tőzsdén az arany az alap? Ezt ne nézd meg! (Hebba Investments)
  • Itt az idő elfelejteni az aranyat? (Catalyst Investments)
  • rekordmagasságú fizikai kereslet egy új aranyár-ciklus kezdetét jelenti (Tom Luongo)
  • A legnagyobb vételi lehetőség az egész bika piacon: Arany (Patrick  MontesDeOca)

EUR/USDAz euró ismét kísérletet tett az 1,32-es szint megnyerésére, de (az erősödő 20 napos trendben megmaradva) kétszer is lefordult onnan. Az EKB csütörtöki kamatvágása és negatív jegybanki kamat fenyegetése kifejezetten gyengítette az EU devizáját, de a pénteki örömünnepen az euró is erősödni tudott.


Forrás:Ariva

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • A kitörő jó nemzetközi hangulatban, erősödő Ft árfolyam kíséretében csütörtökön történelmi csúcsot ért el a 10 éves Ft kötvény kibocsájtás: ötszörös túljegyzés mellett 5,21%-ig esett az átlaghozam!
  • Szerda este röppent fel a hír, amit eddig nem cáfoltak: Brüsszel két nagy fejlesztési program esetében is elzárta a pénzcsapot.
  • A belpolitikai csetepaték és a Matolcsy hitelprogram csak órákig tudták befolyásolni a Ft erősödő hangulatát, a héten masszívan visszaköltözött a 300-as szint alá.
  • A pénteki rossz hír sem érdekelte a piacot, vették a Ft-ot, pedig jelenleg úgy áll, hogy Magyarországot nem vette ki az EU a túlzott deficit eljárás alól.


Forrás:Ariva

Budapest, 2013.05.06