Marionett a nemzetközi politika madzagján: a részvénypiac

 

 

Mindent vittek a Szíriával kapcsolatos hírek, pedig voltak érdekes makro-k és vannak nagyon is fontos folyamatok, amelyekre figyelni kellene, ám a nagy indexek csak a Szíriai csapás (vagy háború, vagy eszkalálódás) információjára tudtak érzékelhető mértékben megmozdulni. Volatilitás (idegesség?) persze volt megint, de semmi dráma nem következett be, nem tört ki pánik sem (bár péntek kicsit gyanús volt), nem fordultak meg trendek ezen a héten sem:



Forrás: Ariva/Global Partners

Követve a piacokat vezető marionett szálat, vegyük mi is először át a fontosabb, a kitörni készülő háborút érintő eseményeket:

Hétfő:

  • Szíria az ENSZ-hez fordul, hogy az állítsa le a várható amerikai katonai beavatkozást
  • Putyin úgy nyilatkozik, hogy esélyesnek látja a G20-ak konferenciáján megállítani Obama-t.
  • Az amerikai kongresszusra hárított döntés a csapásmérésről kicsit megnyugtatta a kedélyeket, de az USA háza táján bizonytalankodással vádolják Obama elnököt.

Kedd:

  • USA-Izraeli rakéta teszt a mediterrán térségben, idegeskedő piaci reakciók.
  • Obama ellenzéke egyértelműen kifejezi: A támadás ügyében az elnök mellett állnak.

Szerda:

  • Nagy-Britannia elismeri, hogy 2012 végén engedélyezte szarin gáz adalékok exportját Szíriának. Az EU beavatkozására később leállították az exportot.
  • Az USA kongresszusa meglehetősen megosztott a háború kérdésében

Csütörtök:

  • A Reuters cikke szerint Assad személyesen is megsemmisíthető, minden késlekedés ellenére
  • Obama elnök a G20-ak találkozóján a pénzügyi lazítás fokozatos visszavonásáról beszél
  • Oroszország további katonai erőket csoportosít a Földközi tengerre

Péntek:

  • Putyin: Egészen biztosak benne, hogy a lázadók követték el az ideg-gáz támadást, ezért Assad-ot támogatja Oroszország egy esetleges amerikai támadás esetén
  • Kína szerint a szíriai krízis nem oldható meg fegyverekkel.
  • Hivatalosan a Szenátus elé terjesztik a támadásról szóló javaslatot.

A pénteki Putyin nyilatkozat pár órára majdnem pánikot okozott. A javuló csütörtöki amerikai munkaerő-piaci adatok először emelték a piacokat, majd a Putyin bejelentésére pillanatok alatt nagy zuhanások jöttek, amit Obama 15 perces záróbeszéde sem tudott megállítani. Végül úgy tűnik, technikai alapon gyors visszarendeződés indult, majd a pénteki USA makrok-tól már békés lassúsággal ereszkedett a piac a hét utolsó, esti óráiban.

A JÖVŐT ILLETŐEN tekintsük át az amerikai olvasók egyik kedvencének (Jeff Miller) lényegre törő összefoglalását:

Lesz-e katonai beavatkozás?

  • A nemzetközi fellépés már valószínűtlen.
  • Az ENSZ fellépést Kína és Oroszország akadályozza.
  • Az USA kongresszusi engedély megadását blokkolhatja: Az amerikai veteránok ellenzik a támadást, a demokraták megosztottak, a lakosság támogatása nem egyértelmű.
  • Obama még mindig dönthet a csapás mellett akkor is, ha a kongresszus ellene van.

Melyek a lehetséges konzekvenciák:

  • Oroszország belépésével a világháborús félelmek erősödnek.
  • Irán kihasználhatja a bonyolult szituációt, és támadhat Izrael, vagy Irakban az amerikai pozíciók ellen.
  • A szomszédos országok érintettsége emelheti az olaj árat. Ez esetben az USA felszabadíthatja a tartalék-készleteket.
  • A háborúra hivatkozva egyéb fontos döntések késlekedhetnek, vagy kaphatnak új, esetleg kedvezőtlen megvilágítást (FED elnök, költségvetési hiány-túllépés bűnös tolerálása, a QE lassítás elodázása).

MIKORRA várható válasz a legfontosabb kérdésre: lesz –e háború:

  • Amennyiben a szenátus ellenzi a beavatkozást, úgy a 9-ével kezdődő héten valószínűleg nem lesz katonai lépés az USA részéről.
  • A törvényhozás döntéshozatala akár több mint egy hétig is elhúzódhat, mivel a republikánus ellenzés egy része nagy vitákra készül.
  • Függetlenül attól, hogy lesz-e azonnali akció, maga a téma még hónapokig napirenden marad.

Melyek a várható következményei egy háborús konfliktusnak a piacokra?

A második világháborúval együtt az USA 6 háborúnak minősíthető katonai konfliktusban vett részt az elmúlt 90 évben. A háborúk kitörését, illetve az USA azokba történő belépéseátmeneti, rövid ideig tartó csökkenés, majd pedig szignifikáns emelkedés követte a részvénypiacokon. Íme, a Dow Jones index háborús statisztikája:

Forrás: Global Partners saját elemzés


Forrás: Global Partners saját elemzés

A nem háborús hangulatban érdeklődésre számot tartó egyéb hírek:

Normál esetben piac-emelő információ:

  • Javulógyáripari és szolgáltatási menedzser hangulat (Kína, EU zóna és szinte teljes Európa, az USA is javulni tudott)
  • EU zóna javuló második negyedéves végleges GDP adata (0,3% az előző negyedévhez képest, évi -0,5% ami egy negyedévvel korábban még -1,1% volt)
  • Az amerikai autó-értékesítés elérte a 16 millió db-ot (a válság előtti csócsot) augusztusban. Az egyik „kilábalási segéd-indikátornak” tekintett Ford-értékesítés is nagyot javult az idén:


Forrás:Ed Yardeni / dash.com

  • A vasúti-forgalom 5 éves csúcsra ugrott az USA-ban. Todd Sullivan elemzése szerint, ha mindehhez hozzávesszük a javuló lakáspiaci és autópiaci adatokat, nagyjából megvan a negyedik negyedéves GDP növekedés „receptje”.
  • Hajszál híján elérték a 10 éves USA állampapírok a 3%-os hozamszintetFeszül a kérdés, hogy mit okozhat a piacon, ha az oroszok és a kínaiak netán eladnák a papírjaikat, amelyek összesen majdnem elérik azt a nagyságrendet, ami a FED kezében van a pénznyomdának köszönhetően.

Normál esetben piac-rontó információ:

  • Az Európán kívüli fejlődő piacok továbbra is szenvednek a devizáik gyengülésétől, a részvénypiacaik esésétől és a romló külkereskedelmi egyensúlytól.
  • Spanyolországban megállt a munkanélküliség márciusban kezdődött javulása, az ingatlanárak a 2007-es 65%-ánál tartanak, és semmi bíztató nem látszik az árzuhanás megállítására.

  • Az USA munkabér-emelkedése gyengébb volt a várakozásnál, ráadásul az előző havi adatot is módosítani kellett.
  • Az egyébként 7,3%-ra csökkent hivatalos USA munkanélküliségi ráta további csökkenése egyre nyilvánvalóbban illuzórikus a munkaerő létszámcsökkenése miatt.
  • A gyenge munkaerő piaci adat növeli a bizonytalanságot. Akik nem csak Szíriával foglalkoztak szóvá tették, hogy vajon ezek az adatok elégségesek lesznek-e a FED szeptemberi QE csökkentéséhez, amit Obama elnök kicsit meghökkentő módon kikotyogott Szentpéterváron.
  • Svájci bankok nyilatkozatban kértek elnézést az USA-tól, mert hosszú ideig segítették USA állampolgároknak az adóelkerülést.
  • Nem változtatott az alapkamaton az EKB, a sajtótájékoztatón pedig az elnök, Mario Draghi ellentmondásosan beszélt a kilábalási esélyekről, de nagy nehezen kimondta, hogy tartósan alacsony kamatszinttel számolnak.
  • Nagy-Britannia új embere a jegybank élén szintén a változatlanul hagyott kamatlábakat magyarázva arról is beszélt, hogy nagyobb súlyt fognak helyezni ajövőben a verbális kommunikációra a jegybank életében.
  • A szerdán közzétett statisztikák szerint nagyot csökkent Angela Merkel népszerűsége egy nyilvános TV vita után, amit 17 millióan néztek meg Németországban. Arra a kérdésre, hogy „Kire szavazna, ha direktben kellene kancellárt választani?” Merkel 54%-ról 48%-ra esett vissza, míg Peer Steinbrück 28%-ról 45%-ra javult.

ARANY:

Ismét benézett az arany az 1400-as szintje alá, ahogy a héten egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a katonáskodás megkezdése elodázódik. Mondhatni felüdülés volt ismét a régi szép biztonsági menedék szerepében játszaninéhány napig. A feszültség csökkenés, valamint a forgalommal súlyozott 200 napos mozgó átlag (1413 körül, ami a lenti grafikonon nem látszik) egyelőre megfogta a július elején beindult ambiciózus emelkedést.


Forrás: Ariva/Global Partners
Figyelemre méltó jelenség, ami a rövid grafikonon látszik: A DAX-al szembeni 4 napos gyönyörű negatív korreláció péntek estére teljesen eltűnik, az arany nem csökkent, holott a koreográfia szerint a DAX emelkedésével ennek kellett volna történnie. Vagyis veszik és tartják az aranyat a putyini beszólás után, hiába gyógyultak vissza a részvényindexek.


Forrás: Ariva/Global Partners

EUR/USD:
A világon legnagyobb forgalommal kereskedett eszköz az EURUSD devizapár is pontosan lejátszotta azt a nagy volatilitást, amit a részvényeken és az aranynál is láthattunk. Azzal a különbséggel, hogy itt még az EKB-s Draghi beszéd is rátett egy lapáttal az izgalmakra, mert a csütörtöki nagy EUR gyengülés az ő rovására írható. Kimondta ugyanis, hogy a kamatszintet hosszabb távon kívánják alacsony szinten tartani.

Forrás: Ariva/Global Partners

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • úniusban csökkent az export (2,9%-kal) az előző évihez képest, az import pedig emelkedett 1,1%-kal. Júliusban viszont már 4,4%-kal emelkedett az export és 4%-kal az import. Az ipari termelés pedig 4,8%-kal emelkedett júliusban az egy évvel korábbihoz képest.
  • A magyar menedzser beszerzési hangulat index is 4 havi csúcsra emelkedett, összhangban az európai tendenciákkal.
  • Csányi Sándor (OTP):”A magyar politikai közélet ma kimondottan egy versenyhátránya az országnak”
  • Újabb 11,1%-os rezsicsökkentést kommunikál a kormány. Kedden még novemberről volt szó, pénteken már az október közepi fűtési szezon elejére tették a bevezetés időpontját. A piac-idegen beavatkozás a kormányzati kommunikáció szerint 1% alá szoríthatja az idei inflációt.
  • A háztartások betétállománya192,9 milliárd forinttal csökkent júliusban Ennél nagyobb betétkivonásra 2012 januárja óta nem volt példa, akkor a tranzakcióból eredően a betétállomány 201,6 milliárd forinttal csökkent. A betétek jelentős része landolt állampapírokban.
  • Négyéves mélypontra esett az MNB tartalék szintje.
  • Nagy várakozás előzi meg Lázár János brüsszeli tárgyalását a Magyarországnak szánt EU-s alapok megnyitásáról. A kormányzat szerint 99%-os eséllyel újra megnyílhatnak azok a pénzforrások (szám szerint 13-an), amelyeket átmenetileg befagyasztottak. Komoly alkudozásra lehet számítani a büntetések nagyságrendjének kérdésében is. Az NFÜ vezetője a bejelentések szerint a pártja 2014-es győzelme esetén megválik jelenlegi pozíciójától.
  • Eldurvult a harc a bankok és a kormány között a devizahitelesek tárgyában. Egyelőre mindenki jó mélyen beásta magát a lövészárkába és onnan csak vaktában dobálja a kézigránátjait.
  • A Ft csütörtök délutántól erősödött, a heti maximum 30,2,94-ről pénteken késő estére már 300 alatt tudott zárni.


Forrás: Ariva/Global Partners
Budapest, 2013.09.09