(IV. évfolyam, idei 47. szám)Egy igen kedves régi ismerősöm, egy köztiszteletben álló mérnök ember mesélte nekünk egy hajdani karácsonyon.
A bejáró néni utóda, a frissen elszerződött Zsuzsi panaszkodott a főmérnök úrnak. Elmesélte a visszafogott érdeklődést mutató, udvariasan hallgató főmérnök úrnak, hogy mindenféle nőgyógyászati és urológiai gondjával már vagy ötször megoperálták. Az utolsó műtétet úgy elszúrták, hogy Zsuzsi, aki elég lazán vette a dolgot ahhoz, hogy viccet is csináljon belőle, így fogalmazott: Képzelje főmérnök úr, a varratok helyén nem gyógyulok, így azután, ha nagyon kell mosdóba mennem, annyi felé jön belőlem a víz, mintha egy locsolókanna rózsáját szerelték volna rám tévedésből. Majd jót nevetett a maga kárára gyártott tréfán.Ahogy határeset volt Zsuzsinak ezzel a dologgal zaklatni a főmérnök urat, akit a 80-as évektől már uraztak, éppen úgy határeset nekem e helyütt felemlegetni a hosszúra nyúlt fennkölt ünnep utolsó napján. Mégsem tudok ellenállni az analógiának, ami a FED gondjait látván, olvasván Zsuzsi kicsit pikáns történetét eszembe juttatta. Mert mind világosabban látszik, a FED-nek bizony nincs annyi eszköze, mint amennyi lyukon ereszt a rendszer.
Az alább olvasható, Peter Boockvartól származó, kritikus kicsit történeti, kicsit elméleti összefoglaló után érdemes elolvasni az egy éve, a FED honlapjáról fordított anyagunkat annak a kedves Olvasónak, aki szívesen nézi meg az érem másik oldalát is, no meg annak is, aki már nem emlékszik rá.
Íme a könnyen érthető, frappáns összefoglalása a FED locsolókannájának ezerlyukú rózsájáról:
Kedves FED!
Ahogy közeledünk az év végéhez, mindannyiuknak kívánok kellemes ünnepeket, és egészségben töltött új évet. A legnagyobb tisztelettel terjesztem ki hálatelt elismerésemet azzal a szolgálattal kapcsolatban, amelyet Önök a legjobb szándékkal végeznek a FED rendszerében nap, mint nap. Ám, ahogyan mondani szokták, a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Mivel nyakunkon az év vége, szokás szerint ez alkalmas időpont az összegzésre, értékelésre. Nézzünk most közösen a tükörbe!
Greenspan-nel kezdődött („shortold a FED-et”), majd a „kockázatokra tekintet nélküli hozamvadászattal” folytatódott az elmúlt 15+ év a monetáris politikában. A befektetési piac most megint a csúnyábbik arcát mutatja az energia szektorban. Láttuk mi már ezt a rémes ábrázatot először a 90-es évek végén a technológiai ágazatban, majd kicsit átfazonírozva a 2000-es évek közepén, amikor hitel és lakáspiacot dúlta szét, és most meg az USA olaj és gáz mezőin bukkant fel megint. Köszönhetjük mindezt annak az általánosan elfogadott tézisnek, hogy az USA manapság konjunktúra/dekonjunktúra gazdasággá vált. Az Önök kizárólagos figyelme a fogyasztói árak inflációjáról ismét áttolódott a befektetési eszközök lehetséges értékvesztésének negatív következményeire, ami persze, ha hívatlanul is, de mindig visszaüt, akár egy bumeráng. Így azután most éppen egy mozgalmas kötvény-buborék élheti nagy napjait, a vállalati hitelek piacán.
Anélkül, hogy az előző két buborékkal hozakodnánk elő, beszéljünk a legújabbról, és koncentráljunk „a kockázatokra tekintet nélküli hozamvadászat” szindróma tüneteire, amely ismét egy jelentős eszköz-leértékelődést indukált, és ismét csak visszafogja az USA gazdaságának egy részét. Mivel az Önök aktuális kamatciklusa jóval az inflációs szint alatt tartotta a kamatokat, ez az emberkéz irányította hosszú távú hitel-ár, a QE, és a lenyűgöző amerikai találékonyság és technológia oda vezetett, hogy az USA-ban gyakorlatilag bárki bérelhetett földet, vásárolhatott fúrófejeket hitelre, amíg az olaj ára 80 USD, vagy a fölött mozgott. A Bloomberg becslése szerint 2010 tavaszától 550 ezer-milliárd USD (az USA 2013-as GDP-jének a 30%-a) hitel- és kötvénykibocsátás kedvezményezte az olaj-és gáz ipari cégeket. A „hozam vagy halál” attitűd uralta az energia szektor és más területek befektetéseit is. És a pénz csak áramlott és áramlott, gombamód szaporodtak a kitermelők, hirtelen az egekbe szökött a kínálat, miközben a világgazdaság növekedése egyértelműen lassult, és buuuum! A buborék kidurranása június végétől 46%-os olajár-esésben öltött testet, nem egészen véletlenül párhuzamosan a QE kivezetés folyamatával.
Ezzel tovább is lendülhetünk a FED legutóbbi üléseinek vezető témáihoz, a kamat-normalizálás kérdéséhez (mikor, mennyivel és hogyan emeljenek), amit igencsak tematizál az az eldöntendő dilemma, hogy a nagyszerű eredményeket mutató munkaerő-piaci eredményekre fókuszáljanak-e, avagy netán szenteljenek némi figyelmet az életveszélyes ütemben zuhanó nyersanyagárak problémájának is. Ez a nehéz kérdés ironikusan a sors fintora, őszintén remélem, nem fognak megszökni előle! Az Önök által generált olcsó pénz túlfűtött nyersanyag kínálatot generált a már nyilvánvalóan szűkülő globális gazdaságban. Most, amikor már az alacsony olajárak miatt nincs áremelkedés, Önök éppen az alacsony inflációt használják ürügyként az alapkamat további alacsony szinten tartásához. Ugyanazt a szabályozást alkalmaznák, mint ami eredményezte a buborékot és annak kidurranását, az alacsony árakat. Az Önök magasabb infláció iránti törekvése, az olcsó pénz, azonban túl-befektetéshez, túl-termeléshez, túl-kínálathoz vezetett, ami természetesen áresést vont maga után, nem akárhol, hanem a gazdaság szinte minden területét befolyásoló energia szektorban.
Azok a csodás optikai kábelek mindenképp bevezetődtek volna (2000), később azok a fantasztikus méretű és számú lakások is megépültek volna (2007), és a mesés olaj és gázmezők megfúródtak volna (2010-14), ám a „shortold a FED-et” majd pedig a „kockázatokra tekintet nélküli hozamvadászat” periódusaiban a hihetetlenül és természetellenesen olcsó befektetési árak rövid időn belül koncentrálták a folyamatokat, így buborékokat képeztek, amelyek törvényszerűen el is durrantak. Tudják, ezek a könnyű-pénzes monetáris politikai időszakok, nem csak a nagy vásárlásokat hozzák meg, ezek közben meglopják a jövő gazdasági aktivitását. Vedd meg és fektesd be még ma azt, amit csak holnap vennél meg és fektetnél be. Csakhogy a holnap is mindig eljön, és valahogy mindig üres zsebbel, kilátástalanul. Miért nem lehet ezt a leckét egyszer és mindenkorra végre megtanulni?
Így foglalnám össze: A történelem minden esetben bebizonyította, hogy ha az emberi viselkedést (gazdasági döntéseket) az állam által kontrollált árakkal manipulálják, akkor annak negatív gazdasági következményei vannak. Az elmúlt 15+ évben a pénz árát kontrollálták és most megint ezerrel visítanak a vészcsengők. Nem arra kérem Önöket, hogy azonnal, sebtében hirtelen normalizálják a monetáris politikát. Az a meggyőződésem, hogy a folyamatnak muszáj megindulnia, akár lassan is, de amilyen hamar csak lehet, azonban specifikus eszköz-le és felértékelődéseket értékelődéseket immár nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem szabad többé homályos utalásokkal elintézni az „egyes piacokon megfigyelhető túlértékelődések” világos, nagyon fontos jelzéseit. Ez az út nem lesz könnyű, azonban a 6 éve tartó pénzpumpálás, az ötszörösére duzzadt FED mérleg egyértelműen megkerülhetetlenné teszi. Mennél tovább várnak az elindulással, annál fájdalmasabbak lesznek az első lépések következményei.
Ismétlem, kellemes ünnepeket és boldog 2015-öt!
Tisztelettel:
Peter Boockvar
Ügyvezető igazgató és vezető piaci elemző (The Lindsey Group LLC)
(Forrás:BigPicture.com)
Fordította és helyenként a könnyebb érthetőség kedvéért ferdítette Önöknek:
Budapest, 2014.dec.28.