Csak egy balek-rally?

Az október közepén a részvénypiacokon újraindult emelkedés gond nélkül folytatódott ezen a héten is. Amerikának sikerült ismét csúcseredményeket hoznia, az S&P500 most a 2040-et ostromolja, a DAX 9400-nál torpant meg pénteken.


Forrás:ARIVAA hét kiemelt eseményei, elemzései:
  • Amerikában kedden időközi választások voltak. Minden elnöki periódus felénél a szenátus és a képviselőház tagjainak harmadát választják újra az USA-ban. A keddi választásokon Obama elnök és a demokraták elvesztették többségüket immár a szenátusban is, és tovább gyengültek a már az elnökválasztáskor elvesztett képviselőházi pozícióik is.  A piacokat ugyan nem sokat izgatta a tény, hogy az USA elnöke politikai értelemben nagyjából fogatlan oroszlánná vált, és az elemzői vélemények is két jól körülhatárolható vélemény körül szóródtak:
    • Ez lett az eredménye a kormányzati hazudozásnak”. New York Times ilyen szalagcímmel jelent meg: „Kétes gazdasági adatok, vedd figyelembe a forrást..” , majd az első mondat így szólt: „Hamisak a gazdasági statisztikák. Nincs valódi gazdasági kilábalás.” Többek között az infláció témáját vetette fel, mint egzaktul mérhető hiteltelenséget a hivatalos kommunikációban:
  • Az átlag amerikai véleménye: ez nem kilábalás! Tehát a jelenleg hatalmon lévő demokraták teljesítményét nem díjazza a társadalom.
  • Infláció témában Bernanke (korábbi FED elnök) is megszólalt és nagyon határozottan kijelentette, hogy nem volt és nem lesz a QE program miatt infláció, és egyáltalán minden gazdasági kilábalás QE alapú, tessék csak megnézni az USA mellett Nagy-Britannia és Japán teljesítményét, valamint a QE-t halogató Európáét. (Financial Advisor)
  • Az amerikai hitelpiac egyik kedvenc mumusa a hihetetlen mértékben megnövekedett diákhitel állomány, amelynek sajnos egyre nagyobb hányada már nem fizető státusban szomorkodik. (Eddig 9% körül, de mostanában számítanak ugrás-szerű bedőlésekre.) Nos, az alább látható grafikon nyugtatta a kedélyeket ezen a héten, mert úgy tűnik, a diákhitel kérdés sokkal inkább a gazdagabbak, mint a tömegeket képviselő szegényebbek problémája, ahol még elfér egy esetlegesen szigorúbb behajtási procedúra is:
 
  • Érdekes volt, hogy csütörtökön a spekulációs piac felhőtlenül jó munkaerő piaci adatokra számítva a befektetők egymást hajszolták egyre magasabb árfolyamokba, majd péntekre azért kicsit megállt a lázas rohanás, értelmezve a vegyes eredményeket:
    • A munkanélküliségi ráta 5,8%-ra csökkent októberben, a szeptemberi meglepően jónak számító 5,9%-ról.
    • 0,1%-kal javult a munkaerőpiacon megjelenők aránya is. 62,8%.
    • Az új nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma azonban 214 ezerrel csökkent az előző havi 256 ezerről (-16%). Az alábbi grafikonon jól látszik, hogy semmi drámai nincs az adatban, inkább csak az elmúlt hónapok hurrá adataihoz képest kicsit szokatlan a csökkenés.

Forrás:FXSTREET
A munkaerő piaci dilemmát látványosan érzékelteti az alábbi grafikon a „Streetalk” blogjáról:
  • A héten sem maradtak el a jó amerikai hangulati mutatók, ám a szolgáltatási index az ISM-nél már esést mért, 55,9 (előző 56,2), és romlott a hét/hét alapon számított refinanszírozó hitelek kérelmeinek száma is (-5,5%).
  • Sok elemzés veszi górcső alá újabban az energiaárak kérdését. Az olajár esése egyre többeket foglalkoztat, és bizony mind többen látnak benne globális gazdasági lassulásra utaló jelet.
  • Végül a sokak által olvasott MarketWatch szerzője (Michael Sincere) szerint már csak a balekok rally-jét láthattuk az elmúlt hetekben, a következők miatt:
    • Már csak igen kevés, de nagy súlyú részvény tudott emelkedni és ezek teljesítménye emelte az indexeket.
    • A japán QE nagy jókedvet hozott a részvénypiacon, de nem működik a japán gazdaságban!
    • Az indikátorok világosan jelzik, hogy intézményi segítséggel zajlott az emelkedés.
    • Folyamatosan csökken a kereskedési forgalom mennyisége.
  • Az ECB csütörtöki kamatdöntő ülésén lehangolóan semmi nem történt. Maradt a 0,05%-os alapkamat, de Draghiból csak annyit tudtak kihúzni, hogy hamarosan megkezdik az ABS (eszközzel fedezett értékpapírok) vásárlását. Az EUR csalódottan bukott 1,25 alá a semmitmondó tájékoztató után:

Forrás:ARIVA
  • Az Európai Bizottság csökkentette az EU zóna és a teljes EU növekedési kilátásait. A svájci Credit Suisse lapja a „The Financialist” arról írt a héten, hogy az ukrán-orosz-kínai hatások miatt nyilvánvalóan elérte az EU eddig legvidámabb országát, Németországot is a lassulás fenyegető ténye. Ugyanakkor tény, hogy az export 5,5%-kal haladta meg szeptemberben az augusztusit…
  • Megállapodott az UE és London, egy teljes év halasztást kaptak az britek az új típusú GDP számításból eredő befizetési kötelezettségük pénzügyi teljesítésére.
  • A kiskereskedelmi forgalom 1,3%-kal esett októberben az előző hónaphoz képest az EU zónában (várakozás: -0,8%).
  • Az európai bankok kockázatos kihelyezései megduplázódtak, és arányuk a bankok mérlegében ismét eléri a 2007-es szintet (28%). (FT/Dealogic)
  • A jen fékezhetetlenül gyengült egész héten:

Forrás:ARIVA
  • Mind többeket emlékeztet az orosz rubel gyengülése a 2008-as válság és az 1998-as orosz krach időszakára. Nem jött jól a rubelnek sem az ukrán válság, sem az olajár csökkenés. A félelmeket felerősítette az utolsó hét féktelen gyengülése, a lakosság is megkezdte a rubelből a menekülést, várható a jegybank beavatkozása. (Gyengébb idegzetű olvasóinknak semmiképp sem javasoljuk a modell-értékű képzelgéseket, mint ahogyan azt sem, hogy gondoljanak egy nagy piros elefántra….)


Forrás:ARIVA
Forrás: Incredible Charts
  • Szombaton (2014. november 8-án) Oroszország nagyszabású gázkereskedelmi programot írt alá Kínával, így Kína lesz a legnagyobb vásárlója az orosz kitermelésnek, közel 10%-os részesdéssel. Információ a programról:

ARANY:

Az arany egy 4 éves támasz szintet kóstolgatott a héten, de pénteken érdekes visszapattanásnak lehettünk tanúi:



Forrás:ARIVA

Aki eddig követte a hírlevelet, most megérdemel egy igazi ínyencséget (?), íme:
Vasárnap (2014. nov.9.) délután a Financial Times online felületén egy olyan cikk jelent, meg amely feketén fehéren nevén nevezi: világszerte legalább 15 nagy bank munkatársa manipulálta közösen a nemesfém piacokat évek óta. A hatóságok különböző csoportokban vizsgálódnak. Szerdán (2014. nov. 12.) egy hivatalos bejelentés várható, amelyben többek között a következő bankok is érintettek: Barclays, CitigroupHSBCJPMorgan and Royal Bank of Scotland. A FT, amely rutinosan, kivétel nélkül kigúnyolta az összes, manipulációra utaló gondolatot, most állítólag ismét olvashatóvá teszi azt a februári cikkét, amit megjelenésekor órák alatt eltüntettek a lap online oldaláról.
Amikor ezeket írom, még mindig zárolt a februári cikk:  „Madison Marriage: Aranyár manipulációs aggodalmak nyomasztják a befektetőket”. A szerző idézi a Fideres ügynökség (Németország) jelentését, mely szerint 2010 január és 2013 december között esetenként akár 50%-kal is manipulálhatták az arany árfolyamát.

Ezek után meg sem próbálom megfejteni, mitől ugrott pénteken akkorát az aranyár.

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • A beszerzési menedzser index 54,9-re javult októberben (szept: 52,7), ami 2007 óta a legjobb eredmény.
  • Szeptemberben 4,5%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, és 7,6%-kal az ipari termelés (év/év)
  • A kiemelkedően jó GDP és kibocsátási adatok ellenére 2015-re még az MNB is csökkenti a növekedési kilátásokat 2,5%-ra. A GKI csak 2%-ot lát esélyesnek, Brüsszel 2,5%-ot prognosztizált.
  • A magyar bankrendszert alapjaiban felforgató devizahiteles adósmentésben továbbra is aktív részt vállal az MNB (a HUF védelmében, 9 milliárd euróval, ami szeptemberben még csak 3 milliárd volt), és az is eldőlt, hogy a 2014. november 7-i árfolyamon történik meg majd a forintosítás.
  • Egy nemzetközi felmérés szerint minden harmadik magyart veszélyeztet az elszegényedés. Európában „csak” minden negyedik emberre várhat a lecsúszás réme.
  • A 3 hónapos DKJ aukción visszatért az érdeklődés a magyar papírok iránt. A korábbi, érdektelenségbe fulladt 1,3%-os hozamról 1,76%-ig ugrott a papírok teljesítménye, amire már kirobbanó kereslettel reagált a piac.
  • A Moody’s is javított Magyarország besorolásán. Maradt ugyan a bóvli kategória, de a „leminősítés lehetősége” helyett a „stabil” kilátásokra javult a megítélés. A javítás indokai között az elmúlt 7 évinél kedvezőbb GDP változási potenciál és a GDP arányos államháztartási hiány alakulása volt a legütősebb érv.
  • Mindeközben a HUF hét közepén még 2,5 éves szintekre gyengült, de péntekre már (ellentétben a régiós trenddel) erősödni kezdett. A 9 milliárd EUR-ral súlyosbított (devizahitelek forintosítása) november 7-i záró árfolyam és a megelőző mozgás nem mutatja jelét jegybanki intervenciónak.

Forrás:ARIVANovember 9-én vasárnap ünnepelték a berlini fal lebontásának 25. évfordulóját Berlinben. Sokat elmond Magyarország nemzetközi megítéléséről, hogy az ünnepségen a világ vezető személyiségei között, Angela Merkel mellett Németh Miklós volt miniszterelnök foglalhatott helyet.