Draghi addig beszélt, míg most azután megcsinálta
Mario Draghi (Foto: FT)
- 0,15%-ról 0,05%-ra csökkent az EUR alapkamat
- Az egy napos betétekért immár a dupláját, 0,2%-ot fizetnek azok a kereskedelmi bankok, amelyek az ECB-hez viszik az átmenetileg szabad eurójukat (negatív kamatláb!) . Az egy hetes hitelért pedig 0,3%-ot kell fizetni.
- Októbertől megkezdik az ABS és az eszközfedezetű kötvény vásárlásokat. Nem állnak le az európai állampapír vásárlásokkal sem. Ösztönzik a kereskedelmi bankok hosszúlejáratú hitelfelvételeit (LTRO).
- A GDP 2014-es növekedését 0,9%-ra kell módosítani a korábbi 1%-ról. Ez a 0,1%-os csökkentés megjelent az új 2015-ös (1,6%) várakozásban is, de a 2016-ost már ugyanennyivel emelték 1,9%-ra.
- Nem teljesül a 2%-os középtávú inflációs cél sem. A deflációs nyomás miatt, és az EUR zóna export ösztönzése érdekében mindent meg kell tenni az EUR gyengítése érdekében.
MI VOLT A PIACI REAKCIÓ?:
- Már az elmúlt héten is arról folyt a szó, hogy nagyon alacsonyak a kötvényhozamok Európában (vagyis, aki kötvényt vesz, annak alig hoz valamit ), nos még innen is sikerült lefelé elmozdulni, de nem akárhogy, az egész világ az európai kötvényhozamok valóságos összeomlásáról beszélt. Nem ok nélkül, íme:
- Az EUR 1,3 alá tudott gyengülni, de az oroszok pénteken megfúrták a folyamatot egy gyors (és a hétvégén már meg is sértett) tűzszünet hírével az ukrán kormány és az orosz-barát szakadárok között. A cél 1.25 körül lehet, Amerika még nem szólt bele.
Forrás:ARIVA
- A DAX töretlenül emelkedett, rég nem látott heti 3,7%-os növekedést mutatott fel.
Forrás:ARIVA
- Az USA részvénypiaca inkább péntekre dolgozta fel igazán az ECB-s híreket. Amikor megtudták, még Amerikában csak csütörtök reggel volt, és a megszokott történelmi csúcsról profit realizálós eséssel mutatták ki közönyüket, de péntekre már átragadt ide is a boldogság.
Forrás:ARIVA
A hat havi S&P500-as grafikon jól mutatja, hogy a 2000-es határhoz hozzáragadt az addig eszeveszetten emelkedő árfolyam, lényegesen kisebb volatilitást mutatva, mint a korábbi kisebb korrekció előtt.
Forrás:ARIVAAz ECB jelentés igen intenzív promt viszhangját nehéz volna összefoglalni, de a FT-tól a WSJ-on át az összes fontos fórumon mindenki szóvá tette, hogy most először nem volt egyhangú az ECB vezetésének döntése, az ellenvélemények német oldalról vitatták a lazítások létjogosultságát. Arra is többen felhívták a figyelmet, hogy az európai kereskedelmi bankok aktuális viselkedését (hitelezési hajlandóságát) komolyan befolyásolja a novemberben várható banki stressz-teszt is.
Az EQE hírére világszerte kiújultak és vasárnapra jól elszaporodtak a pénznyomdák legitimitását tárgyaló elemzések is. Mindenki azt szeretné kitalálni, a magabiztosabbak bizonyítani, hogy a QE (pénznyomtatás által elért pénzkínálat növelés) elméletileg mire alkalmas, hatásos-e. A már lassan hat éve tartó amerikai gyakorlat tapasztalatai körül is megoszlanak a vélemények.
Az ausztriai iskola szerint a mesterségesen generált pénzbőség csak a megkérdőjelezhető kilábalás mellett a következő, időzített bombaként ketyegő „eredményeket” hozta:
- Lelassult a pénz forgási sebessége, ami a modern, alig-alig mérhető, inkább elméleti pénzmennyiségnek ez is fontos eleme. (A jegybank pénzt ugyan tud nyomtatni, de forgási sebességet nem)
- A kereskedelmi bankok (2800 mrd USD) és a háztartások (2150 mrd USD) (szerencsésebbik elvékonyodó rétege) hatalmas tételeket halmozott fel. A jelenlegi részvénypiacon tomboló bika is jórészt a vállalatok lassan kifulladó saját részvényvásárlási aktivitásának (meg a FED vásárlásainak) köszönhető.
- Egyre inkább aggódhat az USA az infláció miatt, hiszen a pénzmennyiség növekedésével messze nem tartott lépést a GDP. Sokan már most is komolyan vitatják az infláció számításának metodikáját, amit akár meg is tudunk érteni, hiszen nincs benne a kosárban a gáz és az élelmiszerek ára… Egyesek (Shadowstats, John Williams) szerint az 1980-as módszerrel számolt infláció napjainkban már 10% körül jár. Mielőtt még legyintenénk a metodikai vita jelentőségére, érdemes megfontolni, hogy két éve még csak a mostanihoz hasonló elméleti kérdés volt a munkanélküliségi rátáé, amely mutatót mára már a FED is kénytelen volt alaposan megkérdőjelezni.
Az optimisták álláspontját kiválóan képviseli a Morgan Stanley szeptemberi jelentése, amely szerint egy újonnan kidolgozott gazdasági-ciklus mutató (tartalmaz hangulati indexeket, makro adatok normáltól való eltéréseit, a vállalatok viselkedési jellemzőit, a P/E ráta és a kötvényhozamok alakulását) még 5 éves expanziót jelez, és az S&P500 3000-es értékét ezen időszakon belül.
Forrás:Morgan Stanley
AZ USA fontosabb hírei a héten:
- Az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index 59-et ért el a korábbi 57,1 után (2010 óta a legmagasabb érték), ugyanakkor az Investors Inteligence medve indexe (ez is egy hangulati, de kontra indikátor) az 1987-es szint alá esett.
- A munkaerő-piaci adatok is vegyes eredményeket hoztak. A munkanélküliségi ráta tovább javult 6,1%-ra augusztusban, de nem mezőgazdasági új munkahelyek száma nagy csalódás volt (142 ezer, a várt 230 ezerrel szemben)
- A FED Beige Book („Bézs könyv”) szerint a nyáron sokat javult a gazdasági aktivitás.
- A Mecedes Benz a legmagasabb augusztusban mért USA eladás-növekedést jelzett, ami éves bázison 20% volt, és 12 éve egyetlen hónapban sem láthatott a patinás cég ekkora USA-piaci erősödést.
- A részvényindexek ugyan a csúcsokat döngetik még mindig, de a kereskedési volumenek már nagyon megcsappantak.
- A gazdasági adatok mellett továbbra is a legerőteljesebb hatást az ISIS elleni harc és az európai háborús konfliktus amerikai érintettsége gyakorolja a piacra. A két feszültség-góc rövid áttekintését az utóbbi két hírlevélben adtuk. Aktuálisan az ukrán-szakadár tűzszünet híre tett jót a nyugalomnak. A Közel-Keleten azonban egyre rosszabb a helyzet, jellemző, hogy pl. Henry Kissinger (az USA legendás külügyminisztere) szerint eljött az ideje az USA részéről a teljes erőbedobásnak (“all in”).
- Obama elnök szerdán, Tallinban nyugtatta a Baltikumot és Európát: megígérte, hogy Lengyelországba olyan erejű és méretű katonai egységeket telepít a NATO, ami jelentős védelmet nyújt az orosz terjeszkedési elképzelésekkel szemben, egyben alkalmas a világ más pontjain is a gyors és hatékony beavatkozásra.
EURÓPA EGYÉB HÍREI:
- Hezitáló hangulati mutatók Európa szerte.
- Júniushoz képest csökkenő (-0,4%) EU zóna fogyasztás júliusban, de éves szinten még +0,8%.
- A német pénzügyminiszter szerint nem lesz meg az állam által hivatalosan jelzett éves 1,8%-os GDP növekedés, dacára a 2012 óta nem látott havi ipari termelés-növekedésnek (1,9%, várt 0,4%).
- Nagy-Britannia jegybankja a BOE nem változtatott az alapkamaton (0,5%), de a szakértők arra számítanak, hogy a 2-ről már emelkedett a kamatemelés mellett voksoló tagok száma. A szeptember 18-án esedékes skót függetlenségi népszavazás minden valószínűség szerint nem változtat majd a status quo-n, de a font árfolyamában azért indukálhat némi mozgolódást.
- Hihetetlen, de megtörtént: Európa egyik nagy betegének, Spanyolországnak sikerült 4%-os hozam alatt értékesítenie 50 éves lejáratú államkötvényeket. Erre szokta megkérdezni a ZeroHedge: vajon mit szívnak, akik vettek belőle?
KÍNA hírei az elmúlt időszakban:
- Az egyik legtöbbet figyelt hangulati mutató, a beszerzési menedzser index néhány hónapos növekedés után ismét csökkenni kezdett júliusban. A hivatalos adat és a reális HSBC számítás megint kissé eltávolodott egymástól: 51,1 vs 50,2. A romló adat is megerősíti egy újabb állami QE valószínűségét, még úgy is, hogy a szolgáltatói hangulat indexek nem lettek olyan gyászosak. A Goldmann szerint a kínai statisztikai hivatal addig és úgy módosítja a GDP fogalmát, ameddig és ahogy elérik az éves hivatalos GDP növekedési tervet.
- Xi elnök javasolta, hogy emeljék meg az ország védelmi kiadásait.
- Az Amerikai Kereskedelmi Kamara felmérése szerint a Kínában található külföldi vállalkozások mind többen panaszkodnak a hatóságok elfogult intézkedéseire, az átláthatatlan jogrendszerre. Az elégedetlenek aránya 60%-ra emelkedett a Bloomberg 2013 késő őszi méréseihez (41%) képest.
- Júliusban is estek a lakásárak, a 70 vizsgálatba vont városból 64-ben volt csökkenés kimutatható. Egy (ismeretlen) elemző így foglalta össze: ahogyan az árak esnek, éppen olyan, mintha globális pénzügyi válság lenne…”.
ARANY:
Hiába a történelmileg legjobb hónap a szeptember az arany árában, az idén mindjárt a második napon közel 2%-ot esett az árfolyam.
Forrás:Ariva
Az éves grafikonon látható, hogy az első fél év bíztató rally-je után a növekedés felét visszaadta az árfolyam, egy lassú, egyenletes csökkenéssel. A mozgó átlagokban még nem látszik semmiféle dráma, de a rövid átlag éppen elindult, hogy felülről keresztezze a lassú átlagot, ami nem jelent jót a technikai alapvetések szerint.
Forrás:Ariva
- Az erősödő USD ront az arany pozícióján, szinte teljesen együtt mozgott az USDJPY árfolyammal az arany ára az elmúlt napokban.
- Az arany-alapok csökkentették az arany áremelkedés valószínűségét
- A hedge fund-ok is kezdik eladogatni (nem kis veszteséggel) az arany long pozícióikat
- Öt éve nem volt ilyen alacsony a New York-i piacon a nyitott tételek mennyisége, mint ezen a héten.
- A FED stabilizációs optimizmusa, az esetleges kamatláb emelés kilátása erősebben hatott az arany árának csökkenésének irányába, mint a háborús konfliktusok és az indiai arany szezon együtt véve.
MAGYARORSZÁG
(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)
- Az európaival együtt csökkent augusztusban a magyar beszerzési menedzser index, egészen 51-re, a júniusi 56,7-ről.
- A kiskereskedelmi forgalom 2,3%-kal növekedett havi bázison júliusban.
- A KSH előzetese szerint az ipari termelés 12,3%-kal volt több, mit egy éve júliusban.
- Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján 3, 5 és 10 éves kötvényeket kínált fel eladásra összesen 55 milliárd forint értékben, végül 62 milliárdot értékesített. A hozamok, ha keveset is, de emelkedtek, dacára az ezen a napon Európában uralkodó hozam-összeomlásnak. A 3 éves kötvények 3,24%-os hozammal (+9 bázispont a két héttel korábbihoz képest), az ötévesek 3,56%-os hozammal (+12 bázispont), a tízévesek 4,42%-os hozammal (+1 bázispont) zárták az aukciót.
- A HUF egyszerűen nem figyel a jónak látszó magyar gazdasági adatokra, csak az ukrán válságra és az ECB híreire mozgott, együtt a régiós devizákkal. A pénteki enyhe gyengülést már a nemzetközi hírek nem indokolták.
Forrás:ArivaBudapest, 2014.09.08.