Egy „kis szellentés”-től hangos az arany sajtója

Elnézést kell kérjek a finomabb lelkű olvasóktól ezért a címért, de idestova már e hírlevél szerkesztőjének is forog a gyomra attól, amilyen mennyiségben lehet arról olvasni nap, mint nap, hogy éppen melyik piacot melyik óriás-intézmény manipulálta, melyik szürke egérke bróker viszi el érte a balhét, majd megy minden tovább. Mit tegyünk? Ez van, ez az a piac, ahol a pénzmegtakarításainkat meg kell tudnunk eredményesen őrizni, így tetszik vagy nem, meg kell kísérelni az eligazodást.

Ezen a héten a részvénypiacok a hétfői mélypontjukról dinamikusan elrugaszkodva 2% körüli növekedéssel, a történelmi csúcsaik közelében járva zárták a hetet pénteken.


Forrás:Ariva

A hosszabb távú grafikonokon sok minden nem változott, kitart az idei ellaposodott növekedés, a DAX mintha ugrásra készülne egy felfelé nyomakodó háromszögből, amerikai kollégája úgyszintén, csak más formájú az alakzat:


Forrás:Ariva

A földrajzi szisztémájú összefoglalókban olvashatnak majd bőven félelemkeltő jelekről elemzésekről, de mielőtt belefognánk, álljon itt az utolsó három nagy ijesztgetős sztori szkeptikus (tehát akár optimista) és aktuális értékelése: (forrás: Jeff Miller; dashofinsight.com/)
  • Nagyon aggódtunk a tőzsdei ügyelteket finanszírozó hitelek (debt margin) megugrása miatt. Nos, arról már nem cikkeznek annyit, hogy ez a hitelállomány újra csökkenőben van. Arról meg nem is beszélve, hogy ezek a hitelek a short (csökkenésre számító) ügyleteket éppen úgy finanszírozzák, mint a long-okat. Ezzel együtt azért elég meggyőző a részvényindex és a hitelállomány szoros korrelációja:

  • Maga Janett Yellen is szóvá tette, hogy a kiscégek árfolyam mozgása aggasztóan ellentétes (divergál) a nagyokéval. Nos, az elmúlt hetekben már ismét párhuzamossá vált a történet, de ez már nem annyira érdekes.
  • befektetői hangulati híradások és indexek szerint úgy festett, hogy már nincs ember, aki emelkedésre kereskedne, mindenki készpénzben csücsül. Ehhez képest a long irány, ha gyengülőben is, de még mindig kitart. Az S&P500 először zárta a napot (és a hetet is) 1900 fölött a fennállása óta, az viszont tény, hogy mindezt a 2014-ben mért legkisebb forgalommal, az amerikai (és angol) 3 napos hosszúhétvége előtti pénteken.

A makro adatok szempontjából viszonylag csendes mögöttünk álló héten sem adat, sem elemzés, sem hír nem okozott mérhető mozgást, ám azért akadt említésre méltó információ így is.

Az USA a héten

  • Hétfőn a FED egyik tagja (Williams) azt nyilatkozta (vagy ez jött át a médián), hogy „a monetáris politikában ismeretlen fogalom a sima landolás, készüljenek komoly kockázat növekedésre”. Ez egy újabb negatív jelzés volt a FED irányából a múlt heti Yellen figyelmeztetés (kiscégek divergenciája), és a Fisher hitelállománnyal kapcsolatos vészcsengetése után. A piac nem hallotta meg ezt sem – még.
  • A világ befektetői által leginkább elfogadott elemző cég, a Conference Board ezen a héten a vártnál is kedvezőbb kilátásokkal jelentkezett az USA gazdaságáról:


Forrás: Conference Board

  • Az aggódók tábora azonban erre a négy nagy gazdasági indikátor (GDP, foglalkoztatottság, kiskereskedelmi forgalom, lakáspiac) alakulásra is tud fanyalogva riposztozni. A hosszabb távú javulás 2012-es megtorpanása azért mindenképpen jelez egy komoly lendületvesztést:


Forrás:dshort.com

  • Az új-lakás építési adatok áprilisban (0,2% havi bázison, -4,7% éves bázison) elérték ugyan a várakozásokat, ám az idősor egyre csúnyább és kiszámíthatatlanabb ugrásokkal lepi meg az elemzőket, ráadásul az utolsó 5-6 hónap már egyértelmű lecsúszást jelez:

Az USA új lakás építési adatai 2010-től:

  • A használt-lakás eladások áprilisban még az előre jelzett értéket sem hozták (1,3%; várt:2,2%).
  • Ismét megállt a bevándorlási reform, noha az a szokatlan helyzet van kialakulóban, hogy a két fontos politikai párt nagyjából egyetért abban, hogy a gazdaságot stimulálhatná egy könnyített bevándorlási szisztéma, mert enyhíthetne a munkaerő piac strukturális feszültségein. Értsd: van az a munka, amit az éhező amerikai nem tud (akar) elvégezni….
  • A kiskereskedelmi vállalatok profitja csak a 13 évvel ezelőtti szintet tudta elérni 2013-ban. Az amerikai fogyasztó még nem talált magára, a 2007. évi és a korábbi évek bódult vásárlási őrülete már egyértelműen a múlté.
  • pénzügyi horror kategóriáját közelíti az a hír, hogy az USA-ban létezik és fénysebességgel növekszik egy olyan hitelközvetítő cég (World Business Lenders), amely a törlesztéseikkel bajba került amerikaiaknak évi 125%-os kamat ellenében „segít” törleszteniA szakmánk teljesen megőrült.Foglalta össze egy bróker, aki már elhagyta a WBL-t. Hihetetlen, de a hatóságok szeme láttára tevékenykedhet egy olyan cég, amelyik „megkülönböztetett” emberek pénzéből gyakorlatilag kirabolja a bajba jutott laikus, megtéveszthető embereket. A legszebb az egészben az, hogy a piszkos munkát sok esetben olyan volt brókerek végzik el, akiket a 2007/08-as válság elsöpört a színről, sokan a börtönből egyenesen a WBL-hez szerződtek, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. 

Európa a választás előtti héten:

  • Nagy-Britannia kiugróan jó makrókkal jelent meg a héten: Negyedéves GDP +3,1%, áprilisi kiskereskedelmi forgalom +6,9% éves bázison. A jegybank elnöke (Mark Carney) a héten nyilatkozta: Nagy Britannia gazdaságára a legveszélyesebb az ingatlanpiac strukturális problémája. Növekvő jelzálog arány, a kínálatot szignifikánsan meghaladó kereslet. A gondot az okozza, hogy nagyon kevés lakás épült az utóbbi években. A jegybank elnöke szerint mindezek ellenére sem fognak mostanában kamatot emelni – bár sokan erre számítottak. A márciusi infláció 1,8%-kal megerősíti Mr. Carney álláspontját.
  • Az olasz nem fizető hitelek 2013-ban 26%-kal növekedtek. Már 59 hónapja nem tudják megállítani a nem fizető hitelek számának emelkedését, a jelenlegi teljes bedőlt állomány 164 milliárd EUR, a teljes hitelállomány 8,6%-a. Olaszország GDP szerint a világ 9. legnagyobb gazdaságát tudja magáénak.
  • Európa legnagyobb kereskedelmi bankja, a Deutsche Bank 8 milliárd EUR-ral kell, hogy növelje készpénz állományát, hogy meg tudjon felelni az uniós biztonsági követelményeknek. Úgy áll a dolog, hogy ezt a tőkét a részvényeseitől könnyen be tudja majd gyűjteni. Az viszont felettébb érdekes, hogy a quatari uralkodó család fogja prezentálni a teljes hiányzó tételt, s így a DB egyik meghatározó tulajdonosává válik majd az arab arisztokrata család, úgy, hogy nem kért a tulajdonosi hányadához tartozó vállalatirányítási pozíciókból.
  • A görög állampapír eladási hullám átterjedt a spanyol és olasz papírokra is. A május eleji szintekhez képest komoly hozamszint emelkedést vészeltek át ezek az állampapírok, ami keveset mérséklődött már tárgyhetünkben:

A 10 éves olasz és spanyol állampapírok hozamának változása 2014 májusában:


Forrás:Marketwatch

  • Az S&P egy fokkal javította a spanyol államadósság besorolását, BBB-re stabil kilátással, az ország gazdasági teljesítőképességének emelkedésével indokolva értékelését. A Fitch ugyanígy járt el a görög (!) államadóssággal.
  • Moody’s: Kelet-Európa miatt továbbra is negatív az osztrák bankrendszer kilátása.
  • Az EU megbírságolta piac-manipulálás miatt a HSBC-t, a JPMorgan-t és a francia Credit Agricole bankot.

Kína hírei a héten

  • Áprilisban 6,7%-ra csökkent a havi lakásár infláció, márciusban még 7,7% volt az adat. A lakáspiaci csökkenés, a követhetetlen hitel-ponzi háttér érdekes megoldásokat szül. Az ország egyik legnagyobb lakás-alapja azt találta ki, hogy az augusztusban esedékes törlesztését Singapore-i dollárban kibocsájtott kötvényekkel próbálja meg finanszírozni. Az ötlet eddig bevált, az emberek veszik a ki tudja mekkora áttétekkel eladósodott ingatlan cég újdonságnak számító értékpapírjait.
  • Az ingatlan lufi új fázisához érkezett: A jegybank (PCOB) elnöke (X. Zhou) kimondta: Néhány városban valóban ingatlan lufi növekedett. A nyilvános belátás mellé azonnal hozzátette, hogy a kínai urbanizációs folyamat gyorsan leereszti majd ezeket a lufikat, aggodalomra semmi ok, a 7,5%-os idei GDP növekedésnek semmilyen akadályát nem látja a kínai gazdasági vezetés.
  • 10 éves tárgyalás sorozat közelít a végéhez: Kína és Oroszország igen közel került ahhoz, hogy aláírják a 400 milliárd USD értékű gázvezeték megállapodást.
  • Újabb pofon az USD-nekA legnagyobb orosz bank és a kínai jegybank kedden aláírta az országaik közötti elszámolás USD-mentesítését.
  • Kína szankcionálja az USA-t: Megtiltották a kormányhivatalokban és közintézményekben a Windows 8 alkalmazását.
  • Csütörtökön 31 ember életét követelte az a terrortámadást, amelyet a Xinjiang tartományi muszlimoknak tulajdonítanak a kínai hatóságok. Évek óta nem volt példa ilyen véres terrorcselekményre az országban.

ARANY

Az arany hozzáragadt a 200 napos mozgóátlagához. A mögöttünk álló öt napon szemmel láthatóan ment a birkózás az eladók és a vevők között, de egyik fél sem tudott a másik fölébe kerekedni.


Forrás:Ariva

Ha egy kicsit más optikán keresztül tekintünk az arany piacára, azt láthatjuk, hogy nagy a nyomás az árfolyamon. Kedden például egy pánikba esett eladó 520 millió USD-vel nyomta le az árfolyamot, kétszer is, ami azután gyorsan visszajavult, íme a keddi nap perces gyertyákon:


Barcalay’s bank brókere az aranyár manipulálásával kapcsolatos hatósági meghallgatásán elmondta, és a héten nyilvánosságra került jegyzőkönyv világgá repítette, miként érhette el, hogy a Gold Fixing  testülete (a fizikai kereskedelem és ETF árfolyam benchmarkja!) a számára fontos árfolyamot hozza. Idézet a jegyzőkönyvből: „Mr Plunkett kijelentette (emailben), hogy reméli, egy kis szellentés 1558-nál fixálja majd az árat.” És úgy is lett. Persze a média szenzációkra éhesebb fele jól elszórakozott az új tőzsdemanipulációs fogalommal.

Marc Faber a hétvégén: „Soha nem adom el az aranyamat! Kína gigantikus hitel buborékát csak most kezdjük felfedezni!” Az évtizedek óta Ázsiában élő tőzsdeguru szavait a piac nem szokta elengedni a füle mellett.

EUR/USD:

Tartják magukat a várakozások az EKB rövidesen várható erőteljes beavatkozásával kapcsolatban, ezért az EUR folyamatosan gyengült egész héten:

Forrás:Ariva

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)
  • Az első negyedévben a GDP 84,6%-áig emelkedett az államadósság, ami igen közel került a 2010-es 85,5%-os történelmi csúcshoz.
  • Lázár János szerint a kormány célja, hogy 2015-re minden munkaképes korú és állapotú állampolgár legalább közmunkát kapjon.
  • Elszakadt a cérna, az ING alapkezelő kivonul Magyarországról – nem bírta a tulajdonos a sorozatos büntetéseket.
  • 2,42-ig esett a DKJ-s hozam a keddi, megemelt összegű aukción.
  • A HUF nagyot erősödött péntek délután, 302 EURHUF-on állt meg az árfolyam.