Ezt már nem lehet a rossz időjárásra kenni

Nem, nem a részvénypiacok teljesítményét kell magyarázni, ott ezen a héten is tartotta magát az optimizmus. Az USA legfontosabb részvényindexe épp, hogy nem javított új történelmi csúcsot, most még megállt az 1850-es zónában, ahonnan eddig az idén 14 ízben nem sikerült feljebb jutnia. Az informatika világát képviselő NASDAQ viszont sikerrel jutott túl a januári szintjein, köszönhetően a cégvásárlásoknak és a kapcsolódó híreszteléseknek. A Dow Jones és a német DAX azonban egyértelműen még nem hozta vissza a korrekciós mínuszokat.



Forrás:Ariva

AMERIKA

A makro-hírek és azok kapcsán egyre több pesszimista elemzés, FED-kritika uralta a kommunikációt az USA-ban.

  • Nagyot esett a Lakásépítők Nemzeti Szövetsége által számított „Lakáspiaci index”. A várt és a vele megegyező 56-os értékkel szemben 46 lett a februári eredmény. A gazdaság egyik motorjának tekintett építőipar és azon belül is a lakásépítés, immár nyilvánvalóan nagyon gyenge lábakon áll.

  • Philadelphiai Fed feldolgozóipari kilátásokat tartalmazó indexe februárban 9,4-ről 6,3 pontra esett, a várt +8 ponttal szemben.
  • Hogy még „tisztább” legyen a kép, volt jó hír is: négyéves csúcsra emelkedett a feldolgozóipari beszerzési menedzser-index (BMI), a Markit Economics piackutató intézet mérései szerint.
  • Rendre előveszik az elemzők a munkaerő-piaci helyzet értékelésekor azt a mutatót, amely szerint a 70-es évek közepi értékre csúszott vissza Amerika. Az összes munkaképes lakosságnak gyorsuló ütemben csökkenő hányada rendelkezik bejelentett munkával:


Forrás: Zerohedge

  • A szerdán nyilvánosságra hozott januári FED jegyzőkönyv szerint egyre több szó esik az alapkamat emelés 2015-ös esélyéről is. A bulvárosabb szaksajtó ezt úgy interpretálta, hogy talán mégsem lesz az USA-ból a japán minta szerinti 0%-os, deflációs ország. Persze ez még legalább egy év messzeségben van, de a média boldogan ugrott a jegyzőkönyv utalásaira.
  • A G20-ak hétvégi ausztráliai csúcstalálkozójára (pénzügyminiszterek és jegybank elnökök) készülődve megszaporodtak a FED részvételének témáját illető találgatások. Az egyre nyilvánvalóbb, hogy a feltörekvő piacoknak a FED már sehogyan sem tud jót tenni azzal sem, ha tartja a jelenlegi QE (pénzkínálat növelés)  szintet, a csökkentéssel meg láttuk, hogy milyen katasztrófákat okozott a feltörekvő piaci devizáknak. Minden bizonnyal sok szó esett erről Sydneyben, bár az első vasárnap esti híradásokban nem szerepelt a téma. Arról bezzeg beszámolt mindenki, hogy a világ legnagyobb hatalmával rendelkező asszonya, a FED elnöke a Sydney-i Intercontinentalban addig nem kaphatott reggelit, ameddig nem igazolta magát! ?
  • Szintén Yellen-hez kapcsolódó érdekesség, hogy a férje, a Nobel-díjas közgazdász George Akerlof lemondott egy tudományos tisztségről, mert kerülni akarja az összeférhetetlenségnek még a látszatát is.


Fotó: Drew Angerer/Bloomberg

  • A gyenge makro adatok fényében, a rossz időjárásra való hivatkozás és magyarázkodás helyett, a Marketwatch azt javasolta, hogy ha nem merünk hinni a számoknak, akkor higgyünk a kötvénypiac reakcióinak. Egy általunk is kedvencnek tartott eszközzel demonstrálta véleményét, pusztán elemzői írások címét idézte sorban, világossá téve, hogy a kötvénypiac már jelzi a nagy részvény-bika kifulladását. Íme a sokat mondó idézetek:
  • Minyanville: A téli viharok és a fogyasztás kapcsolatáról kreált gazdasági elméletek helyett vedd észre a kötvénypiac üzenetét: Ne a hóvihart hibáztasd!
  • LearnBonds: Két magas hozamú kedvenc kötvény is már reál hozammal vásárolható
  • Businessweek: A Wall Street legnagyobb kötvénykereskedői nem mennek Gross után az állampapírokba
  • Market Realist: A FED politikájával kapcsolatos várakozások rajzolják az USA hozamgörbét egyre meredekebbé (a hosszabb lejáratú papírok ára esik, hozama nő)
  • Income Investing: A vállalati kötvények már túl vannak a nehezén
  • About.com: A magas hozamú kötvények tovább profitálnak az alacsony alapkamat környezetből

EURÓPA

  • Az olasz kormányfő-váltás jót tett az állampapír hozamoknak és a tőzsde is helyrerázódott Itáliában.
  • Ahogy közeledett a hétvége úgy sokasodtak és dramatizálódtak az ukrajnai hírek. Sokan nehezteltek az EU hezitálása és előkelő elhatárolódása miatt. Vasárnapra azonban a stabilizálódni látszó politikai szituáció hírére az EU is segítő kezet nyújtott hitelek és gazdasági program formájában. Meghalt száz ember, eltűnt egy diktátor, szalonképesedik Ukrajna.
  • Váratlanul és nagyot esett a német gazdasági hangulatot mérő Zew-index. 55,7 pontig süllyedt az előző havi 61,7 pontot követően, míg a piac stagnálásra számított.
  • A Moody’s négy fokozattal rontotta az egyik osztrák bank (Hypo Alpe Adria) minősítését. Mindezt azért tette, mert az osztrák pénzügyminiszter nyilatkozata szerint előfordulhat, hogy hagyják csődbe menni a nehézségekkel küzdő bankot. Az európai bank-tesztek előtt amúgy is pattanásig feszült szektor-hangulatnak nem tett jót a tény, hogy egyszerre négy fokozatú értékelési különbség is megeshet egy konszolidáltnak hitt pénzintézetről Európában.
  • A Bloomberg felmérése szerint Mario Draghi jelentősen megosztja a szakembereket. A megkérdezett 38 szakértőnek éppen a fele gondolja úgy, hogy márciusban az EKB ismét nem lép semerre, míg a másik 50% szerint egy QE szerű mozdulat akár be is következhet, különös tekintettel az alacsony inflációs értékekre.
  • Az európai közös bankfelügyelet leendő működéséről folyó vita időnként abszurd fordulatokat vesz. Most azt lehetett olvasni a Bloomberg-en, hogy a németek javaslata szerinti eljárás (ha egy bankkal kapcsolatosan intézkedni kell, akkor azt hétvégén, de mindenképpen kereskedési időn kívül tegyék meg) mindössze négy napos hétvégéket igényelne.
  • A franciák szocialista első embere F. Hollande stabil adórendszert ígért a megcsappanni látszó külföldi befektetőknek.
  • Izland visszavonta az EU-tagsági kérelmét.

KÍNA ÉS EGYÉB FELTÖREKVŐ PIACI HÍREK

  • A Fitch Rating felmérése szerint a kötvénypiaci befektetők már sokkal inkább a feltörekvő piaci válságtól tartanak, mint az euro-övezeti adósságválságtól, vagy a nagy jegybankok likviditás-szűkítő intézkedéseitől. Ennek megfelelően nagy iramban menekül a tőke a térség befektetési alapjaiból.
  • Kínából rengeteg hír érkezett a QE program bővüléséről, a tovább emelkedő hitelállományokról. Itt mégis a Sober Look egy érdekes elemzésének főbb gondolatait adjuk közre, aminek már a címére is felvonja a szemöldökét az olvasó: „A kínai gazdasági lassulás 4 jele”
    1. Most először már a kínai elemzők is egyre gyakrabban kiejtik a szájukon a „lassulás”, vagy a „gyengébb növekedés” kifejezéseket. Eddig erre alig akadt példa.
    2. A gazdasági vezetés ismét megállította a deviza erősödését, amire az export védelmében volt nagy szükség:

Forrás:Sober Look

  1. Az ausztrál szén és acél ára közel harmadával esett, köszönhetően a kínai vásárlások visszaesésének.
  2. Ami talán a legbeszédesebb: a kínai állampapírok hozamgörbéje egyre inkább mutatja az összeomlás előtti jegyeket. ( A rövid papírok hozama meghaladja a hosszabb lejáratúakét.)

Hozamgörbe: Azonos tartalmú, de különböző lejáratú kötvények adott napi hozamát rajzoló vonal diagram. A vízszintes tengely mutatja a lejáratokat, a függőleges pedig a kapcsolódó hozamokat. Az egészséges hozamgörbe emelkedő egyenes körüli képet mutat. Mennél meredekebb az egyenes, annál inkább valószínű a javuló gazdasági környezet.)

Az amerikai hitelválság előtt így festett a hozamgörbe:


Forrás:Sober Look

Az elmúlt 2 évben pedig így:

A G20-ak vasárnap este befejeződött találkozójáról eddig csak azt lehet tudni, hogy világgazdasági növekedésről „határoztak”, amit minden tagállamnak a saját országára ki kell dolgoznia a novemberi Brisbane-i csúcstalálkozóig. Hogy mi lesz ennek a növekedésnek a motorja, forrása, az nem derül ki az első híradásokból.

ARANY:

Több, mint 100 napos csúcsát érte el az arany kedden egy amúgy pirosba forduló, tehát csökkenő napi gyertyán. Szilárdan tartja a 200 napos mozgó átlag feletti szintjét, de a hetet inkább a megtorpanó növekedés dominálta, egy 20 pontos sávban 1310 és 1330 között.

Forrás: Ariva

Ahogyan ezt már megszoktuk tele van a padlás mindenféle jóslatokkal a jövőről. Most a John Paulson (Paulson&Co.) féle optimista nyilatkozat volt a sláger, amely az arany további emelkedését valószínűsítette. Csak itt-ott jelent meg az is, hogy a Goldman Sachs és a Barclays ugyanakkor úgy látja, hogy az USA gazdaság pozitív jeleire majd az arany az 1000-es szintet is megkóstolhatja.

A World Gold Council 2013-as jelentése is ezen a héten jelent meg. A legfontosabb adat szerint csökkent az arany-kereslet 2013-ban, amit a világ jegybankjainak az eladásai fejeztek ki. A csökkenő aranyár a kínai magánembereket mozgatta meg a legjobban, így Indiát megelőzve ők lettek a világ legnagyobb arany vásárlói.
Ehelyütt már többször foglalkoztunk annak a vitának az ismertetésével, amelyik keményen megkérdőjelezi a WGC számítási metodikáját, így az adatok információ-tartalmát is.

EUR/USD

Az euro keményen támadta az 1.38-as december végi határait, de egész héten meghiúsult minden további erősödési kísérlet. A gyenge német és francia hangulati adatok csak átmenetileg gyengítettek az eurón a szerdai és csütörtöki kereskedésben.

Forrás: Ariva

MAGYARORSZÁG
(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • A 6 hetes állampapírok hétfői aukcióján háromszoros túl kereslet mellett hozamcsökkenéssel (3,04%) mentek el a papírok.
  • Az egy évnél hosszabb papírok esetében sem volt a kereslettel gond, ám a hozamok itt emelkedtek. A külföldi befektetők forint alapú befektetéseinek mértéke másfél éves mélypontra esett.
  • S ha már Kína és az USA hozamgörbéit megmutattuk, akkor álljon itt a magyar állampapíroké is, íme:


Forrás: MÁK – Saját

  • Az átlag magyar nettó 151 ezer forintot ( 487 EUR ) keresett 2013-ban havonta, ami 4,9%-os növekedést jelent 2012-höz viszonyítva.
  • Miközben minden ötödik hitelt már nem törlesztenek az adósok Magyarországon, egymás után születnek olyan bírósági ítéletek, amelyek a bankokat hozzák kedvezőtlen helyzetbe. Ezen a héten egy autóhiteles nyert pert azzal az érveléssel, hogy az utót értékesítő ügynöknek nem volt felhatalmazása a hitelszerződést aláírni.
  • Az egyre gyengébb lábakon álló magyar kereskedelmi bankrendszert enyhén szólva rosszul érintette a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet csődjével kapcsolatos információ özön. Minden médiában megjelent ugyanis, hogy a magyar betéteseket védő Országos Betétbiztosítási Alap fizetett, mint a katonatiszt, összesen 23 milliárd forintot. Csakhogy azt is el lehetett olvasni, hogy ezek után a védőhálót jelentő alapnak 73 milliárd forintja maradt a védelemre. Azt már mi tesszük hozzá: csak takarékszövetkezetből 120 db van Magyarországon, és ezek együtt nem érik el az össz-bankszektor 10%-át. Valahogy lazának tűnik ez a háló…
  • Az egész pénzügyi szakmát meglepte az MNB keddi „csakazértis” kamatvágása. Az alapkamat immár 2,7%. Szerdán előfordult, hogy egy euróért 315 forintot kellett fizetni. Az egyre volatilisebb forint a hét végére 310 körül zárta a hetet.

Budapest, 2014.02.24