Gooooól…, vagy háború?

Az előttünk álló hetet is valószínűleg nem csak a foci VB miatt kialvatlanul kóválygó drukkerek fogják tematizálni, bár a „mainstream” média mintha csak ezt látná. Nem elhanyagolható tények a hétvégéről, (még ha el is törpülnek az aranylábú fiúk mutatványai mellett), hogy az USA repülőgép anyahajót irányított az iraki öbölbe a feszültség kiújulása miatt, az orosz tankok ismét átlépték az ukrán határt, ahol 49 katona lelte halálát egy kilőtt katonai repülőgépen. 

 

 

2014.06.09-13.
Bocs, ha unalmas, de megint történelmi csúcsokon jártak a részvényindexek. Ami sikerült a DAX-nak, a lélektani 10 000 pont feletti zárás hétfőn és kedden, az nem jött össze amerikai társának, mert az S@P500 még csak kapaszkodik a soha nem látott 2000-es szint után. Valami azt súgja, heteken belül meglesz az is. A hét közepétől már a baljós hírek vezették korrekciós irányba a piacokat.



Grafikonok: Ariva

A gazdasági és makro hírek nem sok vizet zavartak ezen a héten, pedig akadt néhány érdekes hír és adat:

  • Nagy Britannia hasít Európához képest. 6,6%-os a legfrissebb munkanélküliségi adat, 3,3%-os az ipari termelés, 4,4%-os a feldolgozóipari bővülés éves bázison áprilisban. Az ingatlanpiaci áremelkedés töretlen, a jegybank már nyilvánosan emlegeti az alapkamat emelésének idei esélyeit.
  • kínai mindennapossá váló pénzpiaci botrányok (csőd közeli alapok, korrupt bankalkalmazottak), a robbanni készülő ingatlan lufi mellé a héten nyugtató adatok jöttek: a fogyasztási cikkek inflációja 2,5% éves bázison májusban, a termelői áraké azonban -1,5%. Az ipari termelés 8,8%-kal volt több, mint 2013 májusában, a kiskereskedelmi forgalom meg 12,5%-kal.
  • német árszínvonal májusban már 0,1%-ot esett az áprilishoz képest, igazolva az EKB egy héttel korábbi lazító intézkedéseinek ígéreteit.
  • A görög defláció már húzósabb: -2,0% éves bázison májusban, egy éve tartó negatív periódus újabb állomásaként. A Trojka nyilván már egymásra mutogat a restrikciós „megoldásaik” miatt.


Forrás:FXSTREET

  • Amerikában tovább javultak a heti munkaerő piaci adatok, 10%-kal emelkedett az újonnan létesített munkahelyek száma. Érdekesség, hogy pár hete még a FED is azzal ijesztgetett, hogy a kisvállalati részvényindex esése veszélyes tendenciát vezethet be. Nos, ehhez képest ugyanennek a körnek a hangulati indexe nagyon jó kedélyről számolt be:

  • Közelít a félév, szaporodnak a GDP jóslatok. Az ECRI 35 amerikai szakértőt kérdezett meg, akik summás véleménye szerint a második negyedév 3% és 4% közötti növekedés várható. Persze akadnak pesszimista jóslatok is, a Bloomberg által megkérdezett vállaltvezetők alig érzik jobbnak a második negyedévet az elsőnél.
  • Nem csak az USA GDP változása, de az USA alapkamat is meghatározó a világ gazdaságára, ezért nagyon is érdekes, hogy a FED tagjai, miként látják a kamatszintet egy illetve két év múlva. A kamatszint emelkedésben maga az elnök, janet Yellen hisz a legkevésbé, Ő az egyetlen, aki szerint még 2016-ban is 1% alatt lesz az alapkamat az USA-ban:

  • Az EKB június 5-i bejelentéseinek értelmezése sokaknak időt igényelt. A Financial Times már ezzel a szalagcímmel indított csütörtökön: Korai még az EKB hitelcsomag megújítását ünnepelni… Mindezt annak kapcsán fogalmazták meg, hogy összeült az ABS (Asset Backed Security = az elhíresült, válságot okozó „mérgezett jelzáloghitel csomagok”) kibocsájtók rendes évi konferenciája újra Barcelonában egy tengerre néző luxus szállodában. A válság óta ezeket a konferenciákat egy londoni autópálya melletti hotelben tartották, ezért van a helyszínnek jelentősége. No meg azért, mert Draghi úr június 5-én már azt vizionálta, hogy újra fellendülhet az európai ABS kibocsájtás – a válság előtti évek forgalmának negyedénél tartunk Európában – a kis és középvállalkozási szektor stimulálása érdekében. Nem is hagyták ki kérdést a konferencián: „Eddig mi voltunk a válság okozói, most meg mi leszünk a megmentők”? Mindenesetre akad kétség bőven, ettől még az EUR hozta az elvárt gyengülést, de az 1,35-ös EURUSD árfolyam nagyon erős akadálya lehet a további EUR gyengülésnek, amit az USA-ban sem igazán ünnepelnek:


Forrás:Ariva

  • Egy államilag garantált osztrák bank (Hypo Alpe Adria) kötvényeivel kapcsolatosan akar Ausztria precedens értékű új jogi szabályozást bevezetni, amelyben a befektetők az állami garancia ellenére is akár elveszíthetik tőkéjüket.
  • Ritkán ártom magam az olajár elemzésébe, most is csak 2 igen fontos tényező hatására teszem. Az egyik oka a megemlítésnek az, hogy a héten 5% feletti volt az olaj árának emelkedése, sokak szerint az iraki válság felforrósodásának köszönhetően:


Azonban sietnénk kijavítani a magyar sajtóban elterjedt híresztelést, ez még messze nem jelenti azt, hogy hat éve nem látott szinteken járna az olajár, íme:


Grafikonok: Ariva

  • Az olajár kérdés azért is érdekes, mert a Financial Times hétvégi cikkei közül a legolvasottabb írás felemlegeti azt a 2011-ben megjelent és óriási port vert tanulmányt, amelyet a CNBC oknyomozó riportere, Kate Kelly készített „A titkos klub, mely irányítja az egész világot” címmel. Ebben a tanulmányban a szerző bemutatta, hogy milyen jól kerestek a (leginkább olaj hátterű) származtatott termékek kereskedésével azok a potentátok (persze konkrét nevekkel…), akik tudhattak valamit mind az olaj piacáról, mind a várható geopolitikai történésekről, de a hitelválság várható kirobbanásáról is. Igen a gondolat nagyon összeesküvés-elmélet ízű, de a világ egyik legelismertebb gazdasági lapja (FT) látja úgy, hogy a téma ismét aktualitást nyert. Ugyan az olaj-futures piac rém unalmassá vált a Kelly féle tanulmány hatására, de az egyéb nyersanyag tőzsdék (commodities) igencsak virágoznak, és szinte nem múlik el úgy hét, hogy valaki ne figyelmeztetne: amit a kínaiak művelnek (varázsolnak) ezen a színtéren a dejavu érzést váltja ki sokakban és 2008 feltámadását élik át rémálmaikban.
  • S ha már minden Brazíliáról szól manapság, akkor vessünk egy pillantást az ország tőzsdeindexére is. A Bovespa 22%-ot emelkedett március óta, de éppen ott torpant meg pénteken, ahol egy jó hosszú trendet kellene átvinnie az indexnek. Brazília a hatalmas infrastrukturális fejlesztések országa lassan egy évtizede, a baloldali kormányok jól kijönnek a kapitalizmus alaptörvényeivel és a kapitalizmust képviselő idegen tőkével is. A kiemelt sportesemények (az Olimpia is itt lesz 2 év múlva!) jó alkalmat adnak az ellenzéknek, hogy ütős legyen minden megmozdulásuk. A holtidőt telebeszélő TV kommentátorok eddig ezerszer mondták el: ha nem nyeri meg Brazília a VB-t, a kormány is megbukik az idén.


Forrás:Incrediblecharts

  • Az előttünk álló hetet valószínűleg nem csak a foci VB miatt kialvatlanul kóválygó drukkerek fogják tematizálni, bár a „mainstream” média mintha csak ezt látná. Nem elhanyagolható tények a hétvégéről, (még ha el is törpülnek az aranylábú fiúk mutatványai mellett), hogy az USA repülőgép anyahajót irányított az iraki öbölbe a feszültség kiújulása miatt, az orosz tankok ismét átlépték az ukrán határt, ahol 49 katona lelte halálát egy kilőtt katonai repülőgépen. 

ARANY
A Draghi beszéd óta az arany szárnyal, ugyan jó mélyről, így van is mit visszahoznia. A 200 napos mozgóátlagtól már csak 15 (1,1%) pontra tart a felfelé kapaszkodó árfolyam.

A szépen csillogó színesfém kisebb nagyobb mozdulatai mindig izgalomba hozzá korunk modern alkimistáit, hogy kitalálják, miként csinálhatnának az aranynál is többet az árfolyam- irányok eltalálásával.
Nézzük milyen magyarázatokat lehetett olvasni ezen a héten az arany ár emelkedésének okairól:

  • A kínai gazdaság közeli összeomlása miatt elkezdtek bevásárolni a befektetők (OK, csak eddig is óriási volt a fizikai kereslet, oszt mégse’ jött el az ár-menyország)
  • A Goldman elemzői már a „bronz-hattyú” landolását vélték felfedezni a legújabb szintén kínai pénzügyi botrányban (Quingdao  – 15 milliárd jüanos hitelcsalás egy tucat bank érintettségével), amely ismét a megkülönböztetett menekülőhely pozíciót jelölne ki az arany számára. Nos, ez a génmanipulált hattyú nem az igazi, az aranyár emelkedése messze nem emlékeztet sem fekete- sem bronz-hattyú érkezésére, inkább csak egy szokásos visszagyógyulásra a markáns esés után. Itt azért megemlíteném egyértelmű és elvállalt önfényezés gyanánt: a múlt heti sk. megjegyzésemet a kínai commodity-mutyival kapcsolatosan, mint várható fejleményt, átvette a szakmai világsajtó. Egy a gond ezzel, Pünkösd hétfőn kevesen voltak hajlandóak dolgozni és gondolkodni, ezért előztem be 24 órát… J Ám, aki olvasta a korábbi írásomat, az igen jól értesültnek számíthatott kedd reggel. Igen, ez itt a (tudom, szokatlan) reklám helye, kedves Olvasó, akár ajánlhatnád is az oldalamat érdeklődő természetű ismerőseidnek!
  • Végül érdekes vitatkozás (seeking alpha) bontakozott ki az iraki válság-hatást illetően, ami végül oda fajult, hogy a felek megegyeztek: nem igazán rúg labdába az aranyár szempontjából, ha az USA anyahajókkal megy rendet csinálni az Öbölben. Mint ahogy sem a krími háborúskodás és a kecsegtető indiai változások sem hatották meg az arany piacát.

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • Ezen a rövid héten csak DKJ-t értékesített Magyarország, a piac által gyorsan felszívott 70 milliárd 2,34%-on kelt el.
  • Az MSCI felülvizsgálta az indexei összetételét. Abban bíztunk, hogy Magyarország és a régió többi országa esetleg a súlyának növelésére számíthat Dél-Korea és Tajvan fejletté minősítésével. Végül semmi nem változott, elmaradtak az átminősítések.
  • A piac komolyan árazza a kúria 16-ára ígért devizahiteles ítéletét, ami valószínűleg fájni fog a bankoknak is, de az adósokon sem segít markáns mértékben.
  • A HUF folyamatosan gyengült a héten, pedig a bázisaként működő EUR-ral is ez történt. Érezhető a bizonytalanság a magyar bankok körül, az OTP-nek volt egy -4%-os napja a héten.


Forrás:Ariva

Budapest, 2014.06.16.