Mi lesz veled Arany(om)?!

Összegzés:

  • Sokasodnak a nagyobb korrekcióra mutató jelek.
  • Kína európai szemmel nézve iszonyatos hitel állományt halmozott fel (GDP 240%-a).
  • Meddig esik még az arany? Egy szokatlan, de sokat mondó grafikon.
  • Saját érdekből elzárta Magyarország az Ukrajna felé tartó gázvezeték csapját.

Miután a múlt héten csúcson járt Amerika, ezen a héten visszavett a növekedésből, de hogy valami lehet a levegőben, azt jól láthatjuk a 3 havi grafikonon: igencsak megnőttek a napos gyertyák méretei, vagyis napon belül egyre nagyobbak a kilengések.


Forrás:Ariva

Az Európát vezető DAX is lefelé vette az irányt, azzal a különbséggel, hogy meg sem közelítette a nyári csúcsteljesítményét, viszont a lefele fordulás gyanúsan nagy mennyiségekkel indult el, az S&P500-énál jóval kisebb volatilitás változás kíséretében.


Forrás:Ariva

Az nem kérdés, hogy egészséges korrekcióban telt a hét. Sokkal inkább az az elemzők kérdése, mekkora lesz a korrekció, és miért…Nézzünk pár sokak által elfogadott érvet a korrekció mellett:

  • Az USA kisvállalatainak indexe (RUT) a héten -2,4%-ot esett és már -8%-nál tart a júliusi csúcsához képest. Tavasszal még a FED is komolyan aggódott egy hasonló tendencia miatt.
  • Többször említettük már, hogy a vállalatok saját részvény visszavásárlásának II. negyedéves csökkenése megijesztett néhány elemzőt, íme, miért. A 2007-es hitelválságban egy hasonló mértékű negyedéves visszavásárlás csökkenést követően kezdett lecsúszni a részvénypiac. Az előttünk álló héten vége van a III. negyedévnek, sokan figyelnek majd az új adatra.

  • Pár érdekes technikai megközelítés: Az S&P500 22 hónapja nem esett a Boilinger szalagjának alsó korlátja alá. Ez a nagyon dinamikus növekedésű 1994-95-ös időszakot is már 4 hónappal haladja meg. (Hacsak október elsejéig nem üt be egy algoritmizált fekete hattyú – vagyis jön egy váratlan esemény, ami összekeveri a számítógépes kereskedés programjait, amelyek ilyenkor el szoktak kezdeni egymás alá licitálni.) A medve árnyékát sem láttuk (Pull/Bear ratio 1 alatt) már olyan hosszú ideje, amire 25 éve nem volt példa.
  • Az alábbi grafikonon látható, hogy amikor nagyon eltávolodik egymástól a részvénypiac reálértékének változása és a margin debt arány (a teljes részvénypiacot mekkora %-ban finanszírozza hitel), akkor az elmúlt negyedszázadban mindig jött a fekete leves:

  • A részvénypiac két nagy szereplője (lakosság és nyugdíjalapok) kiugróan magas arányban rendelkeznek részvénnyel:


  • Egyre több figyelmeztető jel érkezik Kínából. Csak erre a hétre jutott több is. A pénzügyminiszter, Lou Jiwei nyilatkozata, mely szerint „a gazdaság lassulása jóval súlyosabb, mint azt az év elején gondolták” önmagában is elég ahhoz, hogy sokat hűtsön a hangulaton. Ehhez társult a nemzeti bank jelenlegi elnökének (Zhou) valószínű leváltása, ami további, még erőteljesebb stimulusok (pénzpumpa) bevetését jelenti. A veszélyes árcsúszdára került ingatlanpiacot úgy tervezi az állam megmenteni, hogy könnyítenének a második lakást vásárlók hitelezési feltételein. Volt jó hír is: a HSBC hangulati mutatója picit javult a szeptemberi előrejelzés alapján, valamint az új megrendelések is emelkedni tudtak, a múlt heti 81 mrd USD-s tőke injekciónak köszönhetően a kínai tőzsdeindexek éves csúcsokat javítottak. De senki ne felejtse el, a kínai adósságállományt a GDP 240%-ában mérik napjainkban! (Financial Times)

  • Végül az évente megjelenő, a világ gazdasági trendjeivel foglalkozó „Genf Jelentés” figyelmeztetéseiből egy igen világos üzenet: 2001-ben a világ összes adósságállománya (magán és állami) 160%-a volt az összesített éves nemzeti bevételnek, 2009-ben 200%, 2013-ban 215%. Így az alapkamatokat még nagyon hosszú ideig látják alacsony szinten, bármit tervez is a FED.
A hét hírei pár mondatban, grafikonban:
  • Az USA múlt heti gyenge lakáspiaci adatait (új engedélyek száma) cáfolva ezen a héten azt láttuk, hogy 2010 óta nem „verte meg” olyan mértékben a várakozásokat az új lakás értékesítések száma, mint idén augusztusban (504 ezer vs 430 ezer). A használt lakások értékesítésénél azonban némi havi csökkenést mértek.
  • Kedden a FED figyelmeztette a kereskedelmi bankokat, hogy nagyon megemelkedett a magas kockázatú hitelek mennyisége (a teljes idei kibocsájtás 70%-át a junk bond kategória adta), ami tőkeemelési konzekvenciákkal jár majd. A Barclay’s tanulmánya szerint az új hitelekkel közel ötszöröse a teljes állomány az EBIDTA-nak (az adózás, amortizáció elszámolás, kamatfizetések nélküli nyereség), ami jelentős hitelezési kockázat emelkedést jelent.
  • Az USA II. negyedévi GDP növekedését tovább „pontosították”, az eddig kimutatott 4,2%-ról 4,6%ra, a becsültnél kedvezőbb exportnak és a vállalkozások beruházásainak köszönhetően.
  • Obama elnök esélyét látta az orosz szankciók csökkentésének, és üdvözölte a tényt, hogy a héten már öt arab országgal közösen tudták az Iszlám Államot bombázni.
  • Mario Draghi keddi EU parlamenti meghallgatásán arról beszélt, hogy a konkrét pénzpumpák felturbózását tervezik nagyon gyorsan. Az Euró-zóna recesszióba fordulásának meg vannak az esélyei, ezért készen állnak az ECB-nél a szokatlan eszközök bevetésére is. (Soros ECB kamat döntő ülés jövő csütörtökön, október 2-án.)
  • Gyengülő hangulati mutatók érkeztek az EU-zónából (pl.: fogyasztói bizalom -11,4 szeptember, az augusztusi -10-ről), és Németországból (üzleti klíma 104,7 szeptemberben, augusztus: 106,3).
  • Erősödnek Németországban az euro-szkeptikusok. A szept. 22-i tartományi választások során most először két tartományban (Türingia és Brandenburg) is bejutottak az euro szkeptikusok a tartományi gyűlésbe, nem is akármilyen, 10% fölötti támogatottsággal.
  • vártnál jobb idei teljesítményeknek köszönhetően a spanyol állam 1,3%-ról 2%-ra emelte a 2015-ös GDP várakozását.
  • Az ausztrál állami gazdaságkutató intézet a júniusi 105USD-ről 95USD-re csökkentette a vasérc 2014-es várható átlagárát, a kínai kereslet csökkenéssel összefüggésben. A privát szektor ennél is pesszimistább: 85USD. Nagyon rossz hír a világ fejlődő piacainak.
  • Az orosz GDP 0,5%-os növekedésre lassul 2015-ben (2014: 2%), a Világbank szerint.
  • Az S&P javított az indiai tartozások BBB- minősítésén, a negatív kilátásokat stabilra változtatva.

ARANY:

Az 1210-es szint tárgyhetünkben ki tudja meddig, de megállította az arany árának esését. Lassan visszaadja az árfolyam azt a 13%-ot, amit az év első negyedében hozott a long oldalon. Egyesek szerint ennyi esés után akár ismét vonzóvá válhat a spekulánsok szemében. A többség azonban húzza a harangot az arany esetében. A dollár erősödését ugyanis hosszabb távon hatni vélik a FED kamatláb ígérgetései miatt, de a kereskedelmi bankok ármanipulációi következtében még a korábban magabiztos elemzők is kezdenek elbizonytalanodni az arany árának irányát illetően.



Forrás:Ariva

Mivel az arany eddig gyakran volt menedék a részvények viharai elől, érdekes az alábbi grafikont kicsit elmélyülten tanulmányozni. Az elmúlt 133 évben hatalmas különbségeket járt meg az a mutató, amelyik azt fejezi ki, hogy hány db aranytömbből lehet az USA vezető részvényindexének egységnyi csomagját megvásárolni. Nos, 1896-ban és 1980-ban járt 1-nél a mutató, amely 1999-ben ért a csúcsára 43,8-cal (nagyon magas részvényárfolyamok, és aránytalanul alacsony arany ár), ami egészen 7-ig esett a hitelválságban zuhanó részvényáraknak és a dráguló aranynak köszönhetően. Összességében azonban a grafikon az aranynak a részvényekhez képesti értékvesztésének a trendjét láthatjuk az elmúlt 130 évben, ami, ha folytatódik, akkor csökkenő arany árakra és emelkedő részvényindexekre számíthatunk, úgy 15 éven belül és 50-es körüli „váltásra”. (Az adatot a Longwave Group dolgozta ki, és a weboldalukon folyamatosan frissítik is.)

EUR/USD:
Az USD tovább kedvez az EUR-t gyengítő szándékoknak, és töretlenül erősödik, a héten négy éves csúcsra járt a 6 devizához mért összevont USD kompozit árfolyam.


Forrás:FX Street

Elég, ha csak egy kicsit beszél valamelyik FED tag a még a holdban járó kamatemelésről, vagy a háborúkról értekezni, a népek máris rohannak USD-t váltani. Így ezen a héten is 1,7%-ot tudott gyengülni az EUR:


Forrás:Ariva

Az ötéves grafikonon egy gyönyörű, EUR-t gyengítő háromszög alakzat rajzolódik, de mára már az algoritmusos kereskedés világában, ahol gátlástalan brókerek manipulálják az árfolyamokat befolyásoló információt, ennek már egyre kisebb a jelentősége. Mindenesetre az algoritmusok is észreveszik azt, hogy ezen a héten minden hezitálás nélkül csúszott be az árfolyam az 1,27-es támasz alatti világba. A következő kapaszkodó bizony már az 1,22-nél és 1,2-nál látszik csak.


Forrás:Ariva

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)
  • Nem változott az alapkamat (2,1%).
  • Az MNB 2014-re 3,3%-os, 2015-re 2,4%-os GDP növekedéssel számol.
  • A devizahiteleseket mentő törvény hatásait számolgatja az összes érintett bank és tanácsadó cég, 1000 milliárd HUF-ra teszik a teljes számlát. A bankok sorra elbukták a fellebbezéseiket, ezen a héten megkezdődtek a másodfokú tárgyalások is. Az MNB 3 milliárd EUR-ral támogatja a devizahitelek forintosítását.
  • A kormány 2-3 éves távlatban csökkenteni kívánja az újraelosztás arányát (a költségvetési bevétel vagy kiadás a GDP százalékában), amit az ellenzék „Bokros csomag méretű megszorításként” fordított le az önkormányzati választási kampányban.
  • A három havi DKJ évi 1,38%-os hozammal zárta a keddi aukciót, a 12 havi csütörtökön 1,63%-os új rekorddal kelt el a piacon.
  • A második negyedévben 1,6 milliárd EUR-ral csökkent a külföldiek magyarországi direkt befektetéseinek értéke.
  • A munkanélküliségi ráta augusztusban 7,6%-ra csökkent a júliusi 7,9%-ról.
  • Nem tesz jót a HUF-nak a magyar külpolitika csapnivaló sajtója. Már az Economist is azzal foglalkozik, hogy vajon hová vezet az USA-val való huzakodás a civil szervezetek témájában, a BBC pedig pénteken a kiemelt hírek között hozta, hogy Magyarország elzárta az ukrajnai gázcsapot, ezzel beállt Putyin táborába. A magyar kommüniké szerint azért állították le a gáz-szállítást Ukrajnának, mert a magyar készletek feltöltése képezi a prioritást.
  • A HUF 313 is volt a héten az EUR-hoz képest, és USD-ben már a 247-körüli új csúcs is megszületett pénteken:



Forrás:Ariva

Budapest, 2014.09.29.