Morfium – made in Japan !
Két héttel ezelőtt még attól tartottunk, hogy a semmibe tartanak a részvénypiacok, nos most ismét egy potenciális szélsőség köti le a figyelmünket, de immár a semmi a csillagos egekben keresendő, olyan ütemben indultak meg a részvényindexek az utolsó kereskedési napokban.
Pénteken a Halloween-t meghazudtoló hangulatba kerültek a világ részvény-parkettjei. A részvénypiacok jókora résekkel nyitottak, az S&P500 a kereskedési árfolyam maximumával ugyan nem haladta meg a korábbi csúcsot, de záró értéket ilyen magasságban még nem láttunk soha. Sokan ünnepeltek a buliban, mert a pénteki forgalom 29%-kal volt magasabb, mint a 10 havi mozgó átlag.
A DAX is szépen emelkedett, de azért messze elmarad a 10 000 feletti nyári csúcsától, íme:
Forrás: Ariva
A nemzetközi befektetői hangulatot hétfőn még nyomta az ECB banki stressz-teszt 25/130-as eredménye, de kedden már az USA fogyasztói bizalmi indexének jókora ugrása javította a közönség befektetői kedvét (94,5 89-ről), pedig a tartós cikkek rendelésállománya még mindig jóval a várakozások alatt volt szeptemberben is.
Szerda volt a FED kamatdöntő ülésének a napja. Hivatalossá vált, amire mindenki számított, éppen a fekete kedd (október 29.) évfordulóján a FED leállt a pénznyomdával. A szokásos nyilatkozat soha nem látott tömörséggel adta hírül, hogy
- Befejeződött a FED kötvényvásárlási programja. (QE)
- A foglalkoztatottság emelkedik, szilárd munkaerő piaci javulás tapasztalható.
- Megerősítették, hogy az alapkamatot még jó ideig (for a considerable time) alacsonyan tartják.
Forrás: Financial TimesTermészetesen rengeteg szó forgott a QE program hatékonysága körül. A két véglet, mindkettő a FT-ból:
- Alan Greenspan (a FED elnöke 1987-2006 között): A QE nem segített a gazdasági folyamatokon, a hagyatékát igen fájdalmas lesz megélni.
- Ben Bernanke (FED elnök 2006-2014 között): A jól végzett pénzügyi irányítási munka gyümölcse az USA aktuálisan jó helyzete.
Forrás: Dash InsightPénteken a részvénypiac az egekbe röpült, amikor a BoJ (Japán nemzeti bankja) bejelentette az aktuális QE programját – lazán megháromszorozza az eddigi QE-t. A dollár 3%-ot erősödött a jenhez, a NIKKEI közel 5%-ot ugrott, de az összes részvényindex nagy boldogságban élvezkedett egész pénteken. Az USA QE ki, a japán QE be, csak ennyi történt, ugyanis a japánok ott tartanak, hogy a mindent elsöprő 2%-os inflációs céljuk érdekében amerikai méretű pénzmennyiséggel árasztják el a piacot. Az aktuális döntéssel évi 3 ezer milliárd USD-nél tartanak, ami csak a FED aktuális mérlegének a 60%-a! A BoJ mérlege már most 50%-a a teljes éves nemzeti bevételnek (USA:25%).
A kommentárokból csak néhányat:
- „Ez már színtisztán betegség.” (David Stockman, Contra Corner)
- „A BoJ megdöbbentette a piacokat.” (Financial Times)
- „Rally a japán szteroiddal” (dshort.com)
- „A BoJ sokkolta a piacokat” (dshort.com)
- „Ez egy Halloween-i tréfa volna japán módra?” (Big Picture)
- „A BoJ kétségbeesett lépése 135-ig gyengítheti a jent…” (Saxo)
- „A BoJ feltörte a gátakat!” (Gavyn Davies FT)
Hogy pontosan miért a nagy kiakadás, az alábbi grafikon a FT-ból megmagyarázza:
A hangulatot nem tudta befolyásolni, ám figyelmet érdemel néhány más hír is a világból:
- London megerősítette, hogy nem fizet az EU-nak többet, mint eddig, holott az új GDP meghatározási módszer erre kötelezi a megállapodások szerint. Egyre több az EU elhagyását taglaló elemzés is.
- A német infláció 0,7%-ra csökkent, a várt 0,9%-kal szemben, a kiskereskedelmi forgalom 3,2%-kal csökkent szeptemberben augusztushoz képest.
- Ötvenegy állam (köztük Magyarország) kötött egyezményt szerdán Berlinben arról, hogy a pénzügyi visszaélések és az adóelkerülés elleni fellépés jegyében 2017-től megkezdik a pénzügyi információk automatikus cseréjét
- Az aktuális jelentési szezonban a bejelentések átlagosan 1%-kal emelték a cégek árfolyamát, ami az elmúlt 10 év második legjobb eredménye.
Forrás: Dash of Insight
- A hét végén a FED már szavakkal próbálta hűteni a buli hangulatát. Hamarjában csak az infláció jutott eszükbe a nagy szerdai optimizmus után, mondván, hogy: A FED nem eshet a japánok 1990-es hibájába, amikor hagyták, hogy az infláció a célérték alá eshessen. (Kocherlakota a Financial Times-ban vasárnap)
- A nagy japán QE hírei között lapuló, hasonló, de talán kicsit konszolidáltabb lépésre készülődő ECB-nek szintén az EUR alacsony inflációja fáj, amelynek szeptemberi hivatalos érték 0,4% volt, ami megfelelt a várakozásnak – de nem a céloknak… Az EUR gyengülni tudott az USD-hez a héten, és a CHF-nél is lélektani szinteket közelít, de lényegesen kisebb mértékű gyengüléssel, íme:
Forrás: Ariva ARANY:
Az aranyat eldobták a héten. A piac úgy gondolta, mostanában folytatódik a részvények szárnyalása, csökken a volatilitás, irány a részvénypiac. Pedig a jó öreg Greenspan a múlt század FED éléről egyenesen azt nyilatkozta bele a mikrofonokba: „Vegyétek az aranyat!”
Mindenesetre az 1160-as szint alulmúlja az összes eddigi mélypontot az elmúlt 3 évben. Egyetlen pozitívuma a long-ra ácsingózók szempontjából, hogy 2010 júliusában éppen innen vette a nagy-nagy rally a lendületet 1910-ig, egyetlen év leforgása alatt. Igaz, ami igaz, hogy ezt a lendületvételt egy hosszú emelkedő trend előzte meg már a QE-k jegyében.
Forrás: Ariva
A Seeking Alpha így fogalmazott olvasótáborának (egyetlen óra alatt 45 ezren olvasták):
„Mindenki igyekezzen kontrollálni az érzelmeit!” Majd pedig elemzésükben kimutatták, az 1000-es szint már olyan kereslet kínálat változásokat hozhat az aranybányák kitermelési költségei miatt, ami mindenképp fordítani tud az árfolyam mozgás jelenlegi irányán.
MAGYARORSZÁG
(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a HUF árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)
- A termelői árindex -0,3% éves bázison szeptemberben.
- 7,4%-ra csökkent a munkanélküliségi ráta, 2015-ben már negyedmillió közmunkással számol a költségvetés.
- 2,5%-kan nőtt a kiskereskedelmi forgalom augusztusban.
- Az MNB nem változtatott a 2,1%os alapkamaton, noha már az utóbbi hetekben akadtak besült rövidlejáratú állampapír aukciók az alapkamat és a 3 havi DKJ hozama (1,32% a minimumon, de az aktuális héten is csak 1,82%-ig emelkedett) közötti irreális különbség miatt.
- Az MNB elnökének volt több, meghökkentő megszólalása is:
- Eddig csak arról hallhattunk, hogy Magyarország tartós növekedési pályára állt, ezzel szemben most az a kijelentés hangzott el, hogy nincsenek meg a tartós növekedés feltételei hazánkban.
- A jelenlegi hitelezési rendszer korlátja a további növekedésnek, még több állami bank jelenléte szükséges. Táptalajt adva ezzel a bankállamosításoktól tartó félelmeknek.
- A világ egyik legolvasottabb szaklapja, a Financial Times foglalkozott Magyarország gazdasági teljesítményével. A cikk szerint „Az orbáni gazdaságpolitikával küzdelmeskedik Magyarország”. Kiemelték, hogy a következetes adóemelések ellenére sem csökken érdemben az államadósság.
- A Világbank versenyképességi mutatóinak ezen a héten nyilvánosságra hozott rangsora szerint Magyarország a régióban az éllovas pozíciójából a sereghajtók táborába került. Az idén megelőzött bennünket Bulgária és Románia, már csak Ukrajnában és Horvátországban nehezebb a versenyképesség szempontjából a helyzet, mint Magyarországon.
- A pénzügyminiszter benyújtotta a 2015. évi költségvetést a parlamentnek megvitatásra. 2,5%-os GDP növekedéssel és 2,4%-os deficittel számol a minisztérium. A társadalmi megmozdulásokat és kormányzati meghátrálást kiváltó „internetadó”-t ennek ellenére úgy tűnik, hogy a kormányfő rendes péntek reggeli rádió beszédében vonták vissza.
- A héten tartott állampapír aukciókon 1,82%-ig emelkedett ugyan a 3 havi DKJ-k hozama, de a hosszabb lejáratú papírok csütörtöki aukcióján már nem volt nagyobb hozam-változás, az ÁKK mindent értékesíteni tudott, amit tervezett. A hozamváltozások: 3 éves 2,88% a korábbi 2,96%-ról, az 5 éves 3,36% a korábbi 3,61%-ról, a 15 éves 4,26% a korábbi 4,93%-ról (ez utóbbi júniusban volt).
- Ugyanakkor elindultak a pletykák az államadósság 12%-át finanszírozó Templeton alapokról, hogy már nem olyan szívesen finanszírozzák az országot, mint eddig. Az augusztusban teljesített nagyobb kötvénylejáratkor felszabadult tőkével már a világ más tájain fektetett be a Templeton.
- A HUF ott fejezte be a hetet, ahol elkezdte, 308,2 EURHUF árfolyamon. A heti maximum 310 körül alakult, a minimum pedig 307 volt. A lent látható kicsit szokatlan megközelítésű ábrán a gyengülés szöge meghaladja az erősödését. Az előttünk álló hét péntekjén a Moody’s változtathat az ország besorolásán, ami rendszerint nem hagyja érintetlenül a HUF árfolyamát sem.
Budapest, 2014.11.03.