Szárnyal az arany!

Ezen a héten olyan volt a piac, mint a kiskamasz, ha mutatom az ujjam, megállás nélkül sírva vihog. A részvénypiac is mindennek tudott örülni, lázas emelkedésben telt a hét a fejlett piaci részvényeknél. A DAX már alig 120 pontra zárt a történelmi csúcsa alatt, 8 nap alatt 6,4%-ot emelkedett, az S&P500 pedig már csak 0,4%-ra van a január 15-i rekordjától.


Forrás:Ariva

A héten több nagy név is úgy érezte, meg kell szólaljon. A különös, de nagy hatású (Marketwatch) statisztikáiról ismert Mark Hulbert felhívta a figyelmet, hogy a részvényekbe jó volna nem belehabarodni, ne akkor adjunk el, amikor pénzre van szükség. A 2013-as év 10 mrd dollár feletti alapkezelők abszolút győztese Henry Ellenbogen (T Rowe Price) pedig azért figyelmeztetett, mert a célkeresztjébe tartozó USA kiscégek papírjai szerinte már nagyon túlértékeltek. A 2013-ban a részvényindexek csúcsait hajszálpontosan megsaccoló, magyar származású L. Birinyi szerint azonban van még „kakaó” a piacban, és az S&P500 1900-ig meg sem áll (+ 3,6% a pénteki záróhoz)

AMERIKA A HÉTEN

  • A hét eleji híreket uralta az az információ, amiben alig akadt újdonság. A kongresszus először hallgatta meg a FED új elnökét, Janet Yellen-t, aki nem okozott meglepetést. Talán annyi érdekességet mégis érdemes megjegyezni, hogy Yellen, aki a foglalkoztatottságot tartja a legfontosabb makro mérőszámnak, leszögezte, hogy az eddig leginkább kommunikált munkanélküliségi ráta muatató (U3) nem igazán reális, új kategóriát kell bevezetni. A Nobel díjas Paul Krugman el is magyarázta a New York Times-ban, hogy ez az új cucc az U6 lesz (tartalmazza a kényszer részmunkaidősök és a már munkanélküli segélyért sem folyamodók adatait), ami jelenleg például 0,9%-kal magasabb értéket mutat, mint a 6,6%-os megszokott, munkanélküliségi ráta. Az egésznek az ad jelentőséget, hogy ha a FED netán elhiszi önmagának, hogy már jól áll a foglalkoztatottság és keményebben fékez, mint a valós adatok ismeretében kellene, akkor megint deflációs csapdától tarthatunk. Ugyanakkor, ha túl sokáig vár a pénzbőség szűkítésével, akkor meg az infláció szaladhat el. Krugman szerint jobb, ha megszokjuk: jön, jön és jön az infláció.
  • Az eddig megjelent 399 vállalati jelentés 71%-a lett jobb nyereség oldalon, és 66% hozott magasabb értékesítési volument, mint az előrejelzés.
  • A kiskereskedelmi forgalom a kiemelt áruházláncok mérése szerint 0,4%-ot esett, ugyanakkor meg a hivatalos FRED adatok szerint a személyes fogyasztás reál- értéke emelkedik, ráadásul úgy, hogy az elkölthető jövedelem csökken. Az olló 2013 szeptemberétől nyílt szét, elgondolkodtató, hogy meddig tartható fenn a tendencia. Valószínűleg nem sokáig, és az az optimista magyarázat, amely szerint a jelenség csak az emberek bizalmát fejezi ki a gazdasági kilábalás iránt, egyszerűen nem állja meg a helyét.

  • Pénteken elfogadták a költségvetési plafon megoldást, amely szerint a jelenlegi 17 200 milliárd dolláros plafon figyelmen kívül hagyható, de a március 16-ig elért hiány mértékét, mint új limitet kezelik majd. Jó hírként hatott, hogy elmarad a kora tavaszra várt plafon cirkusz az idén.

EURÓPA

Komoly sajtóviszhangja lett egy „EU-s anyagnak”. Csak így merték idézni azt az irományt világszerte, amelyben arról lehetett olvasni, hogy az EU nagy bankjainak 770 milliárd eurósra taksált tartalék hiánya bizony kontinens méretűvé teheti a ciprusi-modell eljárását, amelyben a befektetők zsebébe is mélyen belenyúlnak. Az ijesztgetésnek az is aktualitást ad, hogy egész évben tart majd az az EKB-s felülvizsgálat, amelyben 128 európai bankot vizsgálnak meg, mielőtt az EKB átveszi a teljes európai bankszektor irányítását. Ettől még az euro békésen erősödött a héten és a DAX-ról is leperegtek az ijesztgetések. Csak a címek már jó közelítést adnak a közelgő gondok természetéről:

  • Hagyjuk meghalni a gyenge bankokat, modja egy eurozónás fő-szabályozó (FT)
  • Európa fontolgatja a betétek bevonását egy irányított banki tartalék újraelosztásban (ZH)
  • Egy EU-s vezető szerint be kell vonni a személyes megtakarításokat is az elhúzódó pénzügyi válság megoldásához (Reuters)
  • Úgy tűnik, csak egyetlen fájdalmas út vezet ki a válságból (Reuters)
  • A „Nagy Négyek” (auditor cégek) sorban állnak az EKB-s banki felülvizsgálat szaftos falatjaiért (Reuters)
  • Kezdetben csak kilábalási segítségről volt szó, ma már a személyes megtakarítások bevonását fontolgatják az EU zóna banki válságának kezeléséhez (Gold Core)
  • A Barclay’s 12 000 főt bocsátott el a héten, a gyenge negyedéves eredményekre hivatkozva (Bloomberg)
  • A Commerzbank (Németország második legnagyobb bankja) eladna 5 milliárd EUR értékű spanyol ingatlan hitelt, nagy árengedménnyel (Bloomberg)
  • Hét újabb bank (köztük a Deutsche Bank, a HSBC, az UBS és a Barclays) ellen indult peres eljárás a forex manipulációk miatt. (FT)
  • A BNP Paribas (Franciaország no.1. bankja ) negyedik negyedéves nettó eredménye 1,1 milliárd USD-vel csökkent egy amerikai jogi eljárásnak köszönhetően (Bloomberg)
  • Az európai bankok sötét kockázatos hitelei robbanást okozhatnak (Bloomberg)

Olaszországban nem ritka a szenvedélyes viták által kísért kormányváltás. Ezen a héten is egy hasonlónak lehettünk tanúi, egy párton belüli vita végére tett pontot a tény, hogy Enrico Letta helyét a lényegesen fiatalabb és energikusabb Matteo Renzi foglalhatja el a miniszterelnöki székben. Mindeközben a nem fizető olasz hitelek aránya történelmi magasságokat ért el, volumene 149,6 milliárd EUR. Csak 2013-ban 23%-kal emelkedett a rossz hitelek volumene, 2008-hoz képest pedig duplázott. Decemberben tovább csökkent (0,9%-kal) az ipari termelés.

Franciaország (+ 0,3%) és Németország (+ 0,4%), Európa két legnagyobb gazdasága immár hivatalosan is megerősítve magasabb GDP növekedést könyvelhetett el, mint a várakozások 2013 negyedik negyedében.  Mario Draghi (EKB) február elején azt nyilatkozta, hogy ezektől az adatoktól is függ majd az EKB esetleges kamatcsökkentő lépése március elején. Nos, a nyomás nyilván csökkent valamicskét.

A francia átlagos munkanélküli immár 32 hónapig keresgél, míg újra állást talál (2012-ben 30 hónap volt az átlag. 2013-ban történelmi rekordot ért el a fracia cég-csődök száma, az érték magasabb, mint a legrosszabb válság években. Ha mindez az ausztriai iskola szerinti piac tisztító hatás, akkor a hír még jónak is ítélhető, de sokak szerint csak a szocialista kormányzás kemény adó feltételeit találjuk a háttérben.

Görögországban 28%-os csúcson a munkanélküliség, a fiatalok körében pedig 64,1%!

A VILÁG EGYÉB, NEM KEVÉSBÉ FONTOS TERÜLETEI:

Kínából jó hír, hogy 10% fölé tudott emelkedni az export dinamika januárban, ugyanakkor sűrűsödnek a viharfelhők a pénzügyi rendszer fölött:

  • A magas kuponfizetésű kötvények hozama nagyot ugrott (nem veszik őket, ezért esik a kötvények ára), amit akár tekinthetünk a kibontakozó első kínai pénzügyi válság szimptómájának (Bloomberg)
  • Az ingatlan befektetésre szakosodott speciális pénzügyi társulások állománya 23%-kal emelkedett 2013-ban, miközben januárban megtörtént az első ilyen társaság kétségbeesett állami megmentése. Nagy kérdés, hogy mi lesz a többiekkel, mert egyre több szellemvárost finanszírozó befektetési társaság küzd kamat és törlesztési gondokkal.
  • A hivatalosan is bejelentett kínai rossz hitelek értéke 9. hónapja emelkedik, decemberben már meghaladta a 2008-as csúcsot is. A jó hír, hogy az ilyen hitelek aránya most érte csak el a 1%-ot  – a hivatalos források szerint.
  • Az élelmiszerárak emelkedése elmaradt a kínai újévkor szokásos mértéktől. Ez további megerősítést adhat a jegybank pénzbőség növelő politikájának.

Az ausztrál gazdaság is megszenvedi a kínai gondokat: 10 éve nem volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta, mint idén januárban. A decemberi 5,8%-ról 6%-ra emelkedett az ozi nyárban a mutató értéke.

Lehet, hogy még sírni fogunk Argentína miatt? Az USA QE csökkentő lépései az egész fejlődő piacot nehéz helyzetbe hozzák, de a legjobban a jelek szerint Argentínának fáj a dolog. A peso már 40%-ot veszített vásárlóerejéből – avagy ki tudja mennyit, mert jó öreg dél-amerikai szokás szerint vissza is vonták az adatot.

ARANY

Hetek óta az arany a sztár a long oldalon. Ezen a héten és különösen csütörtök-pénteken az aranyár szignifikáns módon meghaladta a 200 napos mozgóátlagait (a forgalommal súlyozott és nem súlyozott), és megtörte a csökkenő trendjét is.
Figyelemre méltó eltérés az elmúlt másfél év longos időszakaitól, hogy most egyenletes folyamatos emelkedésnek vagyunk tanúi, szemben a nagy, előzmények nélküli kiugrásokkal, amelyeket hasonló, még méretesebb esések követtek.
Persze rengetegen értelmezik az aranyár viselkedésének titkait, de biztosat senki sem tud. Mindenesetre azt láthattuk, hogy másfél év alatt a 200 napos mozgóról azonnal valakik lehúzták az amúgy hihetetlen magas fizikai keresletnek örvendő nemesfém tőzsdei árait. Felmerül a kérdés, hogy a bankok árfolyam manipulációt firtató jogi és szakmai támadások mennyiben lehetnek a kérdés hátterében.
Egy technikai elem: egyre több, az aranyár esésre játszó (shortos) befektető kénytelen felszámolni veszteséggel a pozícióját, ami a piacon arany papír keresletként jelenik meg a short ügyletek természetéből adódóan.
Az aranyár emelkedés mögött viszont biztosan állíthatjuk, hogy részben ott áll az USD szándékolt gyengülése is.
A hangulatot illetően elég elolvasni a múlt hét fenti híreit: elvétve találkozhattunk bizalom- erősítő, pozitív információval.


Forrás:Ariva

EUR/USD:

A dollár visszagyengült a január utolsó harmadában tapasztalt szintekre. Ahogyan ez lenni szokott, a jókedv a részvény oldalon általában viszi a dollár pozíciókból a pénzt, és ilyenkor gyengül a dollár. Eddig semmi drámai nem történt, az 1,37-es EURUSD megfogta a gyengülést.

Forrás:Ariva

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • A hét elején jól sikerült a hat hetes DKJ aukció, háromszoros túljegyzés mellett a kiírás másfélszeresét, 90 milliárd forintnyi rövid papírt értékesített Magyarország. A papír átlag hozama 3,07% lett.
  • A Goldman Sachs elemzése szerint a magyar gazdaság sérülékenysége (elégtelen növekedés, nagy ráutaltság a külső finanszírozásra, gyenge strukturális változási képesség), az állampapírok durva hozamcsökkenés odáig fajulhat, hogy ismét szóba jöhet az EU/IMF mentőcsomag.
  • Az EU tanácsnoka kiadta a devizahitelesek helyzetének értékelésére vonatkozó ajánlását. Az ajánlás a Portfolio.hu szerint „enyhén jó a devizahiteleseknek és enyhén rossz a bankoknak”. Vagyis lehetőleg senkinek se fájjon nagyon az EU véleménye, amely jobbára a tisztességes banki szolgáltatás kategóriájának meghatározása körül formálódott.
  • Csütörtökön a magyar kormányfő 120 kínai tudós jelenlétében beszélt arról, hogy a magányosságtudattal küzdő Magyarország az európai fejlődés motorja. A kínaiak figyelmét és pénztárcáját megpróbálta a közép-európai vasúti fejlesztések felé fókuszálni.
  • Januárban zéró volt az infláció Magyarországon.
  • A KSH előzetes becslése szerint 2013 negyedik negyedévében a GDP 2,7%-kal volt magasabb, mint 2012 azonos időszakában.
  • A forint nagyot erősödött a hírekre pénteken, de benne maradt az utóbbi 5 nap 313 és 308 közötti sávozás csatornájában.


Forrás:Ariva

  • A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai szerint: az MNB legutóbbi stressztesztjeinek eredményei azt mutatják, hogy a magyar jegybank “fájdalomküszöbe” valószínűleg jóval gyengébb forintárfolyamon van, mint korábban. Ugyanezt állapították meg legutóbbi budapesti tárgyalásaik alapján más nagy londoni házak elemzői is. Vagyis a gyenge és gyengülő forint állandósulhat.

Budapest, 2014.02.17