Valami nagyon készül!

Az öt és fél éve békésen hegynek felfelé kaptató bika a részvénypiacokon kezd elfáradni. Ilyenkor minimum korrekciónak kellene következnie, de az valahogy elhúzódni látszik. Azzal együtt, hogy a héten Amerikában már csúcsközelben is jártunk, az 1900-as körüli szint az S&P500-ban ismét komoly ellenállást jelentett, péntek estére meg már 100-zal alá is száltunk. (A DowJones Industrial-nak még történelmi csúcs-záró állományt is sikerült elérnie a héten.)



Forrás:Ariva

A héten belüli mozgásra rengeteg fontos adat és hír bőven szolgáltatott okot.

AZ USA a héten:

  • Hétfőn a szokásos orosz/USA vicsorgás újabb fordulóját láthattuk: Amerika immár Putyin elnök legszűkebb körének magánvagyonát zárolta (persze jó sok időt hagyott a mentésre…), amit az orosz diplomácia nemes egyszerűséggel gusztustalanságnak minősített. A piacokat továbbra sem érdekelte Ukrajna, ahol vasárnapra már nagyon közel álltak a háborús állapotokhoz: orosz civilek könyörögnek Putyinéknak, hogy mentsék ki őket a masszív és sok emberáldozattal járó Ukrán tisztogatásokból. A Putyin által kiszabadított (és alaposan feldühített) szellem sehogy sem akar visszabújni a palackjába. Az IMF szerdán jóváhagyott 17 milliárd dollár hitelt Ukrajnának, a Gazprom megkaphatja így a követelését, de az IMF a hitel visszavonásával fenyeget arra az esetre, ha Ukrajna nem tudja az ország keleti (!) részét kontroll alatt tartani. Ez akár háborús uszítással is felér, amire a jó ukránok léptek is, a helyi konfliktusok halálos áldozatainak száma meredeken nőtt vasárnap estig.

 

  • A keddi leszúrást majd gyors visszagyógyulást az okozta, hogy a mindenki által kiemelten kezelt FED szerdai hivatalos tájékoztatója előtti napon rendkívüli, négyszemélyes ülést hívott össze Janett Yellen, FED elnök, a nyilvánosság teljes kizárásával. A kedélyek viszonylag gyorsan megnyugodtak, a médimunkások elmagyarázták úgy nagyjából egymásnak, hogy ehhez joga van a FED elnökének. A másnapi GDP adatok akár magyarázatot is adhattak a sebtében összekapott, nagy port vert ülésnek.

 

  • Szerdán jött a GDP hidegzuhany: Az időjárási hatásokat is számba véve 2,6%-ra számítottak az elemzők, az évesített első negyedéves GDP növekményben, ezzel szemben 0,1% sikeredett. Egyesek szerint csak azért tudott pozitív tartományban maradni a mutató, mert az Obama-care-nek becézett egészségügyi szolgáltatási program beindítása sokat lendített a negyedéves adaton. A legpesszimistább megközelítést igen látványosan mutatja az alábbi grafikon:

  • Ezek után a FED soros kamatdöntő ülésén a változatlanul hagyott alapkamat és tapering ütem (= további 10 milliárdos QE szűkítés) mellet a nagy kérdés az volt, hogy mikorra teszik a kamatemelés várható idejét, valamint hogy miként látják a világ (még) vezető gazdaságának növekedési kilátásait. Nos, a kamatemelés idejéről azt olvashattuk, hogy 2015-re 1% és 2016-ra 2,25% akár elképzelhető. A sokkoló GDP adatok ismeretében pedig az történt, hogy (és itt most következzék egy kis ízelítő a FED-beszéd rejtelmeiből): 2014. március 4-én még „meggyőző növekedés”-ről beszéltek, április 16-án már „esetleg stimulálni kell a gazdaságot a növekedési ütem megtartása érdekében” volt a fordulat. Április 30-ára ott tartottunk, hogy „az okoz stresszt, hogy sikerüljön megakadályozni a növekedési ütem kifulladását”. Immár senki nem beszél a 2%-ról 2,5%-ra javulásról. A jólfésült megfogalmazás mögött azonban nyilvánvalóan komoly aggodalom bújik meg a recesszióba való visszafordulás esélyei miatt, miközben „a vártnál gyorsabban emelkedett a fogyasztó kereslet, csökken a munkanélküliség”.,

 

  • Csütörtökön és pénteken a vegyesen értelmezett munkaerő piaci adatok érkeztek. Első ránézésre örülni is lehetett volna, hiszen a vártnál jobban esett a munkanélküliségi ráta (6,3; várakozás: 6,6%; előző havi 6,7%) a kifizetett bérek mértéke is folyamatosan emelkedik, sokat javult az átlagos órabér is:

  • Ám a jó híreket elmosni látszott egyetlen adat: csak áprilisban közel 1 millióan estek ki a munkaerő piacról és a foglalkoztatott munkaképes korú állampolgárok aránya a teljes létszámhoz képest az 1978-as szintre zuhant. A részvénypiac már erre reagált az esti elbizonytalanodással, a dollár 50 pipes oda-vissza rángatásával.

  • A héten a SEC elnöke („amerikai PSZÁF”, Mary Jo White) eskü alatt vallotta a kongresszusnak, hogy a részvénypiacot nem manipulálják, majd 2 nap múlva NYSE (New York Stock Exchange) kapott egy méretes büntetést a piac manipulálásáért 2008 és 2012 között. Azt, hogy a rendszer velejéig romlott (legalábbis innen nézve), mi sem bizonyítja jobban, hogy Mary Jo eddigi munkássága során az egész Wall Street-et védte az elkövetett bűncselekményeik során. De a piacot senki sem manipulálja, erre megesküdött a derék köztisztviselő.

Hogy adjunk kicsit az adrenalinnak is, vegyük sorra a medvét kiáltók aktuális érveit:

  • Az amerikai részvényindexek ugyan csúcsközelben szédelegnek fenn a tetőn már egy hónapja, de az indexek összetételéből már látni vélik a lecsorgást, éppen úgy, mint 2011 júliusában és 2012 áprilisában: A Nasdaq 75%-a már az 50 napos mozgója alatt van, az S&P-nél pedig 58%.
  • A DJIA (Dow Jons Industrial Average) 30 cégéből 24 már jelentett. Ezek, és a tervszerűnek feltételezett továbbiak összesített hozam-változása a negyedévben -3,3%. Amennyiben ez lesz a végeredmény is, akkor már három egymást követő negyedévben mértek relatív csökkenést a hozamokban, és a forgalom is hetedik negyedéve marad 1%-os növekedési ütem alatt.
  • A részvények értékeltségéről világosan beszél az alábbi grafikon:

  • Végül egyre több szó esik a hitelből finanszírozott vállalatfelvásárlásokról (LBO – Leveraged Buyout). Az alacsony alapkamatnak és a pénzbőségnek köszönhetően óriási mérteket ölt a relatíve olcsón felvásárolható, nagyon sok esetben egyébként valószínűleg életképtelen, vagy megújulni képtelen cégek adásvétele, amit különböző alapokba csomagolva finanszíroznak. Ismerős ugye? Nem véletlen, egyre többen gondolják úgy, hogy a történet nem más, mint a 2000-es évek ingatlan lufiját fújó pénzügyi technika klónja. Az alapkezelők ki vannak éheztetve a hozamra, inkább becsukják a szemüket, de vásárolják ezeket a „méregtől bűzlő” alapokat és cég-kötvényeket.
  • A Bloomberg eszerint figyelmeztetett az olcsó pénz okozta egészségtelen folyamatokra: „Privát cégek sok esetben hitelből fizetik az osztalékot, akárcsak 2007-ben”, avagy „Kidurrant a kötvény lufi? Esnek a „kuka” kötvények, mivel a FED szűkítés folytatása elvette a vásárlók kedvét”; avagy „A likviditás csapda elérte az AAA kötvényeket is ….

EURÓPA

  • Nyilvánosságra hozták az európai bank-stressz teszt részleteit kedden. Az eredmény októberre várható, az EKB nyilatkozat szerint senkinek sem érdeke, hogy a 28 országra és 128 bankra kiterjedő megfelelőségi felmérés hitelpiaci eladási lavinát okozzon. Vagyis kesztyűs kézzel bánnak majd az ingatlanpiaci árak mélyrepülése miatt „határeset” jelzáloghitelekkel. Az is kiderült: nem vizsgálják a bankok védettségét egy esetleges euro deflációval szemben sem. Az EBA (European Banking Authority) nevét itt az ideje megjegyeznünk, ez lesz az európai „Pszáf” megfelelője.
  • Hiába a sikeres (3 milliárd EUR) kötvénykibocsátás, Görögország még mindig pénzügyi gondban van. Az idei és 2015-ös várható hiány 15 milliárd eurós további hiteligényt jelent a piacnak.
  • Az EU-zóna gazdasági bizalmi indexe váratlanul esett áprilisban. Az adattal kapcsolatban Mario Draghi megerősítette, az EKB kész bármely percben beavatkozni egy QE jellegű „megoldással”.
  • Az uniós munkanélküliségi ráta 11,8% volt márciusban, ami hajszálnyival jobb, mint a decemberi történelmi csúcs 12%. Az országonkénti rátát látványosan bemutató grafikon szerint 5% (Ausztria, Németország) és 27% (Görögország) között szóródik az eredmény.

  • A munkanélküliségi adatokhoz kapcsolódó keserű pirula: A spanyol munkanélküliség még mindig az egekben, miközben az állampapírok „hihetetlen” teljesítmény javulást hoztak. Sokan látják ebben az EKB által manipulált kötvénypiac kiugró bizonyítékát:

  • Egy, az európai pénzpiaccal kapcsolatos (összeesküvés?) elmélet:
    1. A FED USD tonnákat nyomtat. USD-ben, nagyon alacsony kamaton hitelt ad európai bankoknak.
    2. Az európai bankok a friss dollárból állampapírokat vásárolnak. (Ezért erős az EUR, mert a dollárból EUR keresletet támasztanak a papírok vételéhez.)
    3. Az állampapírokat a bankok fedezetként használják az EKB-nél felvett hitelekhez.
    4. Az így megszerzett euróból ismét állampapírokat vásárolnak az európa piacon. (Így nyomják le az eur piacon az állampapírok hozamát… ld. fent pl. Spanyolország esetében)
    5. Ezt ismétlik tetszőleges számban, és épül a hitel-piramis.
  • Hogy nem is annyira összeesküvés elméletről beszélünk, álljon itt egy félelmetes tény: A Deutsche Bank összes derivatív eszközállománya a húszszorosa a német GDP-nek…
  • Nagyon fontos adat volt az uniós infláció, amely végre felfelé vánszorgott áprilisban: 0,7% év/év alapon (várakozás: 0,8%, március 0,5%). A deflációs félelmek még mindig nem csitultak, különös tekintettel a mintaként kezelt japán gazdaság aktuális helyzetére, amelyet – akárcsak az EKB tervei szerint – egy nagyon durva QE segítségével szeretnének a felszínen tartani.

JAPÁN kitekintés:

  • 17 év óta idén márciusban (11% év/év) emelkedett a legnagyobb ütemben a kiskereskedelmi forgalom Japánban, az egy átlagos háztartás költekezése pedig negyven évi csúcsot javított. Ám mielőtt fejet hajtanánk az Abenomics sikere előtt, tudjunk róla: április 1-től 5%-ról 8%-ra emelték a helyi ÁFA típusú adót, a lakosság szokásos előre hozott bespájzolásáról van csak szó, egészséges fogyasztói kereslet növekedés helyett.
  • A Sony például az Abenomics-ra hivatkozva csökkentette 70%-kal az eredmény várakozásait. Az agresszív, béremelési direktrívák okozzák a világcég gondjait még úgy is, hogy a hazai valuta közel 40%-ot gyengült jó másfél év alatt.
  • A Nikkei 200 vállalatának nyeresége sem mutat javulást a lassan 20 éve tartó részvény agóniában:


Forrás:Dshort

  • Tény viszont, hogy két év alatt sikerült 2% inflációt felmutatni a 20 éve deflaációval küzdelmeskedő országnak, a BOJ eheti jelentése szerint.

KÍNA fontosabb hírei tárgyhetünkben:

  • 1980-tól napjainkig a kínai jövedelem különbségek duplázódtak. Immár Kínában nagyobb a relatív különbség a gazdagok és szegények között, mint az USA-ban.
  • Kína 31 tartományából harmincnak nem sikerült elérnie az első negyedévben az egyébként már 2013-hoz képest visszavágott növekedési célkitűzéseket.
  • A FT cikke szerint kisebbfajta botrányt kavart, hogy kiderült: A kínai vezetés megpróbálta erővel befolyásolni az ország eddig fejlődéséről és annak a jövőbeni alakulásáról szóló riportot. A feladat szerint már 2014-ben a kínai GDP-nek meg kellett volna haladnia az amerikaiét.

ARANY:

Az arany egyenletes, nyogodt tempóban adta le az értékét egészen péntekig, amikor is egy erőteljes rántással 1265-ig bukott az (alig manipulált) árfolyam, de egy órán belül vissza is húzták a csökkenő sáv tetejéig, majd pedig a hét végére elromlott részvénypiaci hangulatban picit menekülő eszköz szerepben tetszelegve visszakúszott az árfolyam a hetek óta centrumként viselkedő 1300 fölé.


Forrás:Ariva

EURUSD:
A világ legnagyobb forgalmú spekulációs eszköze nem mutatott nagyobb kilengéseket, a FED bejelentéseire az EUR erősödött, egészen az 1,39-es szint közelébe, amit egyellőre tiszteletben tartott. Az USA munkaerőpiaci adatai kicsit megingatták az árfolyamot, de gyorsan helyreállt a normál volatitlitás.


Forrás:Ariva

MAGYARORSZÁG

(Hazánkkal kapcsolatosan csak azokra a hírekre koncentrálunk, amelyek nemzetközi kontextusban és a Ft árfolyama szempontjából tarthatnak igényt komolyabb figyelemre. Ennek oka az, hogy a honi sajtóban rengeteg kiváló elemzés olvasható anyanyelvünkön.)

  • Brüsszel elzárta a magyar pénzcsapot. A döntés ideiglenes, Magyarországnak be kell bizonyítania, hogy az új szervezeti rendszer is biztosítja az EU által elvárt garanciákat.
  • Az MNB 2,5-ig ismét vágott az alapkamaton. A nemzetközi konszenzus szerint ez volt egy darabig az utolsó.
  • A termelői árak szintje1,9%-kal csökkent márciusban, szemben a 0,2%-os emelkedéssel febrzárban.
  • Az Európai Bíróság határozott egy magyar devizaadós ügyében: a magyar törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletekben szerepel

A forintot nem rázta meg az újabb kamatvágás, pedig az MNB nem jelentette ki, hogy ez lettt volna a végső… A hosszú hétvégéken esélyes kontroll nélküli árfolyam mozgás is elmaradt, a forint árfolyama a nemzetközi hangulattal párhuzamosan mozgott, 306,5 –ig tartott az erősödés, majd a péntek esti frászban 308-ra gyengült az árfolyam.

Forrás:Ariva

Budapest, 2014.05.05